„Csak az a szép zöld gyep, az fog hiányozni nagyon…” De Poldi bácsit, a nyugdíjba készülő parkőrt, aki 52 évig szolgálta a tisztaságot, no meg a várost, nem lehetett cserbenhagyni.
Össze is fogtak a Paripa utcai ház lakói, és befüvesítették az ódon, gangos épület udvarát. Gyönyörű mese volt ez gyereknek, felnőttnek egyaránt. A Poldi bácsit alakító Rajz János egyik kultikus szerepe. És tökéletesen igaza volt: a zöld gyep valóban hiányzik, a természet közelségével együtt. Az Égigérő fű című filmet 1979-ben mutatták be, Janikovszky Éva Málnaszörp és szalmaszál című regényéből készült. Talán ez volt a legismertebb műve a Kossuth-díjas írónőnek, aki gyönyörűen szólt az ifjúsághoz, no meg a felnőttekhez.
Fotó: Fortepan/Hunyady József
Különleges életút az övé, tele fájdalmas és reményteli pillanatokkal. Talán egyvalami volt állandó az életében: az irodalom iránti rajongás és az írás szeretete. Volt honnan merítenie, hiszen anyai nagyapja, Bartos Lipót szegedi könyv- és papírkereskedő volt, akinek híres könyvesboltja ott állt Szegeden a belvárosi korzón. S ha ez nem lett volna még elég, későbbi nevelőapja, Donászy Kálmán újságíró, költő, akit nemes egyszerűséggel csak Kispapának szólított, mindenben támogatta az írói, költői pályára készülő nevelt gyermekét. A 13 esztendős kislány 1939-ben egy kérdőívbe azt írta: kedvenc íróm Donászy Kálmán… S jó lenne most tovább gombolyítani a mese fonalát, Janikovszky Éva meséjét, csakhogy a történelem közbeszólt. A II. világháború borzalmai mély nyomot hagytak benne, ugyanis a zsidó származása miatt bujkálnia kellett. De a félelmek közepette is az írás jelentette számára a menekülő utat. Tizenegy éves korától naplót írt, amelybe mindent lejegyzett, amit csak átélt, és persze amiről álmodott. A világ ezer meg ezer kérdésére kereste a választ.
Janikovszky Éva Kucses Éva néven született 1926 áprilisában, Szegeden nőtt fel, középiskolai tanulmányait az akkori Árpádházi Szent Erzsébet leánygimnáziumban végezte. Édesanyja szüleit 1944-ben deportálták. Az érzékeny lelkű, fiatal lány idegösszeomlást kapott, így csak jóval később tudott leérettségizni. Tizennyolc évesen már újságírónak készült, jelentkezett a Délmagyarország című laphoz gyakornoknak és azt gondolta, teleírja az újságot a világmegváltó gondolataival. Aztán Budapestre költözött és az Eötvös Lóránd Bölcsészettudományi Egyetemre járt, s onnan 1950-ben tanári oklevéllel a kezében sétált ki. Egyre többet írt, folytatta a gyermekkorában megkezdett naplót, majd első kötetét 1957-ben adták ki, de ezt még Kispál Évaként jegyezte.
Fotó: Blikk-archív
Ezt a könyvet további 32 követte, és tökéletesen jellemzi műveinek időtállóságát, hogy az évtizedek során 35 nyelvre fordították le a köteteit. Mindig az embert kereste, az embert kutatta a történetiben. Az embert, amely próbált túlélni, boldogságmorzsákat gyűjteni, szerelmet, szeretetet keresni. Megannyi jellemzés jelent meg a könyveiről és mindig kihangsúlyozták, hogy az ábrázolásmódja, az általa teremtett világ összetéveszthetetlen másokéval. Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt meghatározó élményeket adott.
Janikovszky Éva 1950-től egy Bajza utcai ház lakója volt. Két esztendővel később kötött házasságot Janikovszky Bélával. Férje nevét 1960-ban vette fel, akkor már ötéves volt közös gyermekük, János. Megszámlálhatatlan díjat kapott. Például Lengyelországban, 1988-ban a Mosolyrend lovagjává választották. A Teremtőtől 77 esztendőt kapott, 2003. július 14-én hunyt el, szinte napra pontosan 20 éve. A sírja a Farkasréti temetőben van, és a síremlékén ott van az öreg Mercedes típusú írógépe, amelyet egész életében használt. Több volt ez, mint munkaeszköz. Egy különleges tehetségű író lelkének meghosszabbítása…
Nyugodj békében, Janikovszky Éva!
