Sztyeppi szimbolika és Csontváry-kutató. Mellette rockzenész, és a Szovjetunióban diplomázott mérnök. Ő Waszlavik Gazember László, akiről mostanában nagyon keveset hallani.
Talán épp a Rasputin című számot játszotta a lemezlovas. A Boney M. nagy slágerét, amelyre olyan jó volt táncolni. Leányfalun a diszkó tömve volt ezen a langyos nyári estén is. A közönség, ahogy akkoriban mondták, kulturáltan szórakozott. Aztán egyszer csak a terem kellős közepén, mintha a földből bújt volna elő, megjelent egy hosszú hajú, bajuszos, vékony fiatalember. Sehogyan sem illet oda. De ő senkivel és semmivel nem foglalkozott, csak mozgott önfeledten a zene ütemére, de úgy, mintha valami törzsi szertartáson venne részt. És mindenki azt kérdezte a másiktól, hogy ki ez az ember? Waszlavik László volt az. Szabálytalan életstílussal és a korát megelőző életfilozófiával.
Fotó: Fortepan/Hegedűs Judit
Miskolcon született 1951 decemberében, ám a meteorológusként dolgozó édesapja irányt váltott és visszaköltöztette a családját a Dunakanyarba, Szentendréhez közel, Budakalászra. Gazember, ahogy becézik őt, miközben büszkén viseli is ezt a nevet, rendszeresen a szentendrei belvárosban sétált. Bárhol, bárki összefuthatott vele, nem csak hétvégenként a diszkóban. Waszlavik a budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett matematika szakon, hogy aztán a középiskola javaslatára egészen Ukrajnáig küldjék. Irány a Szovjetunió! Évtizedek múltán mesélte el, hogyan is történt mindez.
„A gimnáziumnak jutott eszébe, hogy a Szovjetunióban tanuljak tovább. Én a Fazekasban végeztem matematika szakon, és ott már tanultunk számítástechnikát még a korszak hajnalán. Ez nekem nagyon megtetszett, és ezt szerettem volna tanulni, de akkor még Magyarországon nem volt felsőfokú számítástechnikai oktatás, és az iskola javasolta, hogy menjek Lembergbe, mai nevét Lvovba, ami az egyetlen hely volt a világon, ami számunkra elérhető volt. Közben már itthon is beindult a számítástechnikai oktatás, de izgalmas öt évet töltöttem kint. Mindjárt az érkezéskor kolerajárvány fogadott, nem is volt könnyű ott az élet, de annak örülök, hogy láttam valamit a Szovjetunióból.”
Fotó: Fortepan/Várkonyi Péter
Számítástechnikát tanulni a hetvenes években kis túlzással olyan volt mintha űrhajósnak készülne az ember. Gyerekcipőben járt a tudomány, hogy aztán rohamléptekkel fejlődjön, még itt, a vasfüggönyön belül is. Waszlavik László diplomásként jött haza, , nyelveket beszélve, és addigra már itthon is egyre több számítástechnikus kapott munkát. De valami, ott belül hajtotta, vagy inkább tolta a művészetek felé. Elsősorban a zene felé. Elment ugyan nyári gyakorlatra a hazaérkezése után a Videoton gyár fejlesztési intézetébe, de már ott tudta, hogy a számítógépeknél jobban rááll a keze a tangóharmonikára, a klarinétre, a szintetizátorra vagy bármelyik hangszerre.
Független akart lenni, kilépni a mókuskerékből, amelyet a Kádár-rendszer forgatott és forgatott egy-két-három műszakban. Erről azt mondta: „A művészetben az a jó, hogy az ember nincs befogva. Ha én mérnökként dolgozom, egyből megmondják, hogy mit kell terveznem és előállítanom, ehhez képest a művészet egy felelősebb dolog, és ez nekem jobban tetszett…” A hetvenes évek vége, nyolcvanas évek eleje különleges időszak volt a honi könnyűzenében, az underground nagy generációja bontogatta a szárnyait. Olyan, ma már kultikus zenekarok léptek fel egyetemi klubokban, mint a Trabant, később az Európa Kiadó, a Kontroll Csoport, és az A. E. Bizottság. Nos, kevesen tudják, hogy a szentendrei és pomázi művészekből álló bandát Waszlavik Gazember László alapította. Három hónapig tartott a közös lelkesedés, amikor is már külön úton mentek tovább.
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás
Ő később fellépett a Bikinivel, és a VHK nevű zenekarral. Majd önálló produkciókkal járta az országot, sőt, Európát. A nyolcvanas évek második felében nemes egyszerűséggel csak kelet-európai rocksámánként emlegették. Folyamatosan Nyugatra hívták koncertezni, és ő ment, de mindig hazajött. Főleg népzenei és hagyományőrző műsorokat adott elő, fesztiválokat szervezett, segélykoncerteken lépett színpadra, és lelki kapcsolatot ápolt Csontváry Kosztka Tivadar művészetével, amelyről később könyvet is írt. Mindig a maga útját járta, s a maga szabályai szerint élt. Hol egy műhelyben, hol egy bérelt lakásban. Fordított, írt és zenélt. Irigylésre méltó életút áll mögötte.
Waszlavik Gazember László decemberben lesz 72 esztendős. S ha valaki találkozik vele, ugyanazt a vékony, hosszú hajú, bajuszos embert láthatja, aki egykoron a Rasputinra táncolt, miközben ujjal mutogattak rá. Mert nem értették őt. A szabad embert…
