Doktor Bubó
Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika

Csak dr. Bubóként emlegetjük, pedig Kérem a következőt volt a címe a legendás mesének, amely nem csak a gyerekeket, a felnőtteket is rabul ejtette.

Ne feledkezzünk el a Kérem a következőt zeneszerzőjéről sem. Pedig el szoktak. Deák Tamás nem csak dr. Bubóékhoz írt zseniális zenét, a Mézga család és a Macskafogó zenéje is hozzá fűződik. Ebben az évben töltötte be a 92. életévét! Nem olvastam, hogy állami kitüntetéseket kapott volna… A Kérem a következőt-ben Szabó Gyula zsenialitása is megvillan, kiderült, ugyanúgy képes megszólaltatni egy fura nyomozót (Columbo), mint egy baglyot, aki orvosként praktizál (a két karakterben leginkább a szivar egyezett).

Romhányi József
Fotó: Arcanum/Autó-Motor

A mesefilmből amúgy összesen 39 epizód készült, az első széria 1973-ban, a második egy évre rá, majd 1982-től újra nekifogott a stáb a rajzolásnak. A hetvenes-nyolcvanas években dr. Bubó roppant népszerű volt, emlékszem, az egyik bátyám is Bubónak öltözött az iskolai farsangon (egyébként nyert is vele). A hóbortos doktort, Ursula nővért, Csőrmestert és Teknőc Ernőt ma már elvétve látni a televízióban. A hiba nem a készülékben van…

Minden epizód társadalmi problémákat feszegetett, ahogy az alkotók később elárulták, nem véletlen, hogy a szereplők olyan pszichés problémákkal küzdöttek, amelyekkel az emberek is szenvednek. Kisebbségi komplexussal küzdő elefánt, megalomániás bolha, hipochonder liba, betegesen féltékeny szarvas… A magyar rajfilmkészítés legendáinak köszönhetjük a sorozatot, a szöveget Romhányi Józsefnek, a rendezést pedig Nepp Józsefnek és Ternovszky Bélának. Romhányi és Nepp sajnos már nincs közöttünk, Ternovszky viszont igen, 77 évét tapossa. Nem mellékesen ő rendezte a szintén kultikus Macskafogót.

Előző cikk5 TÉNY A GYEREKKORUNK GYURMAHŐSÉRŐL, SEBAJ TÓBIÁSRÓL
Következő cikkGOBBI HILDA: A MÁSSÁGA MIATT RÚGTA KI A NEMZETIBŐL MAJOR TAMÁS