A századelő legismertebb magyar szélhámosa volt, aki De la Ramé, francia márki néven szédített mindenkit. Magas volt, szőke és végtelenül sármos, nem véletlen, hogy számtalan unatkozó arisztokrata hölgyet szabadított meg az ékszereitől.

A hamiskártyás csapatával bejárta az egész világot, Párizstól Japánig mindenhol megkopasztották a gazdagokat, de az is csak vele történhetett meg, hogy az elrabolt német grófkisasszony halálosan szerelmes lett belé. De la Ramé márki valójában Klimm Béla volt, akinek kalandos élete valóban filmre kívánkozik.

Klimm Béla és bandája Monte Carlóban is lecsapott.

Budapesten született, még 1883-ban, tegyük hozzá, jómódú családban, az apja ugyanis Klimm Mihály, a pesti műegyetem elismert rektora volt, ő tervezet korábban a hamburgi kikötőt is. A kis Béla hatéves volt, amikor az édesanyja elvált a rektortól, ám nem sokkal később öngyilkos lett, mivel a bíróság az apának ítélte a kisfiút. Az öngyilkosság az apát is megviselte, szinte belebetegedett a történtekbe, és végül 1897-ben szintén a halálba menekült. A kis Klimm Béla 14 esztendős volt ekkor és mérhetetlenül megviselték a történtek.

Felnőttként aztán dúsgazdag lett, hiszen hivatalosan is hozzá juthatott az örökségéhez. Az első útja viszont Monte Carlóba, az elegáns helyi kaszinóba vezetett, s magával vitte az örökségét is. Rulettezett, majd kártyázni kezdett naphosszat. Így botlott bele egy Howard nevű hamiskártyásba, aki egy este 30 ezer koronát nyert tőle. Hajnalban aztán a tengerparton beszédbe elegyedtek, a fiú elmesélte az életét, a hamiskártyás pedig annyira megsajnálta, hogy bevallotta, végig csalt a játék során és visszaadta az elnyert pénzt. De ezzel még nem volt vége, ugyanis maga mellé vette és több más hamiskártyással összeállva nem csak Monte Carlót, de Párizs előkelőségeit is kifosztották.

Idővel aztán a Klimm nevet De la Ramé márkira cserélte. Nem volt nehéz dolga, hiszen tökéletesen beszélt az angol mellett franciául is, ráadásul magas volt, szőke és sármos. Megesett, hogy egy német fürdővárosban pihenő báróné annyira belehabarodott a fiúba, hogy egyenként adta oda a méregdrága ékszereit az újairól, csakhogy a „márkival” lehessen. Klimm volt az ész a hamiskártyás csapatban, ő sosem játszott, a feladata az volt, hogy asztalhoz ültesse a dúsgazdag balekokat. És hozta is őket estéről estére. Amikor egyszer Londonban időzött, a szállodában megismerkedett egy gazdag grófnővel, aki arra panaszkodott, hogy a komornája kórházba került. Klimm gyorsan ajánlott egy másikat, méghozzá a szeretőjét, de erről a grófnőnek fogalma sem volt. A következő este aztán a szeretőjével együtt léptek le Londonból, de magukkal vitték a grófnő százezer koronás nyakláncát is.   

A hamiskártyás csapatával aztán bejárta a világot. Válogatott csapat volt. Mindenki bárónak, márkinak, lordnak vagy grófnak adta ki magát, elegánsan jártak, drága szállodákban szálltak meg, de mindez csak a „beetetés” része volt. Egy gróf amúgy tényleg akadt a csapatban, egy lezüllött Festetics, aki kiváló hamiskártyás hírében állt. Megjárták Indiát, Japánt, sőt, Ausztrália kivételével minden kontinensen lecsaptak. A kuncsaftokat Klimm szervezte. Egy esetben, Kairóban aztán lebukott a csapat, ám amikor a rendőrök beözönlöttek a szállodába, egyedül Klimm tudott elmenekülni, egyszerűen kiugrott az ablakon. A magyar szélhámos később Budapesten elcsábított és megszöktetett egy egyiptomi hercegnőt. A férjét csak egy búcsúlevél várta, amelyben a hercegnő közölte, hogy De la Ramé márkit szereti. A következő percben főbe lőtte magát a szerencsétlen felszarvazott férfi…

Gazdag hölgyekre specializálódott a vonzó magyar szélhámos.

Egy esetben azért szöktette Londonba egy német grófnő leányát, hogy aztán váltságdíjat kérjen érte. Fel is ajánlottak neki százezer márkát, ha eltűnik, ám Klimm a háromszorosát kérte. A legszebb az egészben, hogy az elcsábított lány mindezek ellenére halálosan szerelmes volt a megnyerő modorú és külsejű magyar szélhámosba és nem akart hazamenni.

Aztán 1910-ben minden összeomlott, a trükkös álmárki ugyanis egy Margolin nevű, orosz származású szélhámossal kezdett üzletelni, hamisított váltókkal jutottak temérdek pénzhez, ám Hágában letartóztatták őket, majd Berlinben bíróság elé álltak. Klimm hosszú időre rács mögé került, majd miután kijött a börtönből, továbbra is szélhámoskodásból élt. Még ötvenéves sem volt, amikor egy klagenfurti börtönben meghalt.

Így ért tehát véget az élete a jóképű magyar szélhámosnak, akire még a kifosztott hölgyek sem tudtak haragudni.  

Előző cikkAKI ÓCSKAVASKÉNT ADTA EL AZ EIFFEL-TORNYOT: VICTOR LUSTIG ÉLETE
Következő cikkDAJKA MARGIT, AKI MÓRICZ MÚZSÁJA VOLT