Nem írt fenséges, évszázadokon átívelő szimfóniákat, mint Antonin Dvorák. És Svejkhez sem hasonlítható Victor Lustig, a csehországi Hostinné szülötte. Egészen másban volt utánozhatatlan. Ő volt a világ egyik leghíresebb szélhámosa. Mert aki kétszer próbálta meg eladni az Eiffel-tornyot, annak minimum a dobogón a helye.
Victor barátunk 1890. január 4-én látta meg a napvilágot Hostinnében, ahol történetesen az apja volt a polgármester. Ám a fia viszonylag gyorsan felfedezte magában a kalandvágyat, a mehetnéket, s a tehetséget. Mert tehetséges volt, pörgött az agya, amibe belekezdett, azt véghezvitte. Már egészen fiatalon Nyugatra költözött, s gyorsan megtanult több nyelvet is. Párizsban élt egy rövid ideig, ahol már egyértelmű volt a számára, hogy nem valamelyik szövőgyárban, vasüzemben, vagy izzadtságszagú irodában fog dolgozni, hanem szélhámos lesz. Kergette az álmait, és meg sem állt Amerikáig. Ott aztán zseniális tervet eszelt ki, de nem is terv volt ez, inkább egy masina.
Fotó: Fortepan/Kieselbach Gyula
Egy pénzhamisító-gép. Hogy hányan segítettek neki az elkészítésében az mindegy, saját találmányaként hirdette és árulta. Azt mondta róla, hogy valamiféle komplikált kémiai eljárásokkal dolgozik a masina és tökéletes hamisítványokat képes gyártani. Tökéletes százdollárosokat! Persze volt egy csavar a történetben. A lelkes, sőt, egyre lelkesebb vevőknek elmagyarázta, hogy a jó munkához bizony idő kell, így legyenek kedvesek minimum 6 órát várni, mire a gép megszüli nekik a tökéletes bankót. S a gép valóban több százdollárost köpött ki, merthogy Victor barátunk elrejtett benne három igazi bankjegyet, amelyek bizonyos időnként aztán előbukkantak a vevők nagy örömére, akik jópénzért megvették a gépet, amely azonban egy idő után már csak üres papírlapokat adott ki magából. De Victor Lustig addigra már árkon-bokron túl járt.
Amikor már egyre többen nyomoztak utána, visszatért Európába, és újra Párizsban élt. Akkorra már a behízelgő modora, a tökéletes eleganciája miatt Grófnak becézték. A dátum 1925. Victor Lustig épp unott képpel ücsörgött egy kávézóban, amikor meglátott egy cikket. Viszonylag jómódú embernek számított, több nyelven beszélt, az apja eredetileg tanulni küldte Párizsba. Ő viszont szélhámosként óceánjárókon, különböző játékasztalok mellett szedte meg magát, bankjegyeket és váltókat hamisított, és csalással több millió dolláros bevételre tett szert. Ám a megkeresett pénzt viszonylag gyorsan el is tapsolta és az Egyesült Államokban már kereste őt a szövetségi rendőrség. De Párizsban nyugalmat talált.
És abban a kávézóban élete nagy lehetőségére bukkant. Mert az újságban azt olvasta, hogy a párizsi világkiállításra épített Eiffel-torony fenntartási költségei irtózatos terhet rónak a francia kormányra. Az írás felvetette, hogy érdemes lenne ócskavasként eladni a francia főváros büszkeségét. Victor Lustig abban a pillanatban tudta mit kell tennie. Alvilági kapcsolatai révén olyan dokumentumokat gyártott magának, amelyekkel bizonyította, hogy ő miniszteri biztos. Mellé hivatalos névjegykártyát is mutatott, eloszlatva minden kételyt. Több vaskereskedőt is megkeresett, és Párizs egyik elegáns szállodájába hívta őket. S felajánlotta nekik az Eiffel-torony megvételét.
Érvként felhozta, hogy a szerkezet fenntartása bizony túlságosan költséges, meg az Eiffel-tornyot egyébként is ideiglenesre tervezték. Viheti, aki csak akarja! A tátott szájjal hallgató vevőjelölteket arra kérte, hogy kezeljék bizalmasan a tárgyalást a várható népharag miatt. S hogy még komolyabbnak tűnjön az egész akció, Victor Lustig limuzint bérelt és az Eiffel-toronyhoz szállította a vaskereskedőket, mintegy felajánlva nekik az árut. Közben már pontosan tudta, hogy közülük egy bizonyos Andre Boisson lesz az igazi lúzer. Ennek a vaskereskedőnek aztán később már úgy beszélt, hogy egyértelművé váljon: ő bizony megvesztegethető és végtelenül korrupt. Így aztán Boisson úr előbb lefizette, majd kifizette Victor Lustigot. Megvette tőle az Eiffel tornyot.
Fotó: Wikipedia
S ha valaki azt gondolná, hogy óriási balhé lett ebből, az bizony téved. Victor barátunk természetesen odébbállt, és várta a fejleményeket. Semmi sem történt. A vevő alighanem szégyenében nem fordult a hatóságokhoz. Így a rafinált szélhámos fél év múlva visszatért Párizsba, és másodszor is megpróbálta ugyanezt eljátszani. Csakhogy ekkor már leleplezték és menekülnie kellett, s meg sem állt Amerikáig. Nem akármilyen barátra tett szert az Egyesült Államokban: Al Capone, az alvilág feje fogadta bizalmába a trükkös cseh csalót. De a történet aligha zárulhatott happy enddel. Victor Lustigot 1934-ben kormányügynökök letartóztatták hamisítás vádjával. Zsenialitására jellemző, hogy a tárgyalás előtti napon valahogy sikerült megszöknie a New York-i szövetségi fogházból. Ám 27 nappal később megint elfogták Pittsburghban. Húsz évet kapott az Alcatrazban!
Aztán 1947 márciusában tüdőgyulladás támadta meg a szervezetét és két nappal később, a foglyok számára fenntartott kórházban elhunyt. A halotti bizonyítványában Robert V. Miller név szerepelt. Foglalkozásának pedig azt írták: kereskedő-gyakornok… Így ért véget az élete annak az embernek, aki az Eiffel-tornyot is el tudta adni…
Nyugodj békében Victor Lustig!
