ÖNGYILKOSSÁGBA MENEKÜLT A LEBUKÁS UTÁN A TRÜKKÖS MÚZEUMI CSALÓ

Heteken át egy meghökkentő esetről beszélgettek a budapestiek 1909-ben. Kiderült ugyanis, hogy Kováts László, a Nemzeti Múzeum köztiszteletnek örvendő, harmincas évei végén járó segédőre hat éven keresztül ládaszám lopta a múzeum felbecsülhetetlen értékű iratait.

Furfangos ember volt, ugyanis a kicsempészett iratokat – két közvetítő bevonásával – később megvételre ajánlotta a múzeumnak, amely természetesen lecsapott a különleges példányokra. Főleg, hogy a vételről is Kováts segédőr döntött. Pedig mindenki becsületes embernek ismerte, a magas, szikár férfit, aki már régóta dogozott a múzeumban. Főleg az 1848/49-es forradalom anyagát rendezte és kutatta, így Kossuth Lajos és Görgey Artúr hagyatékát is ő dolgozta fel, mellette pedig a múzeumnak ajándékozott főúri könyvtárak értékes példányait is ő nézte át.

Mindig pontosan érkezett, elegánsan, s nagy lelkesedéssel mesélt a kollégáinak arról, ha felfedezett egy izgalmas levelezést vagy egy különleges könyvet. Aztán este hazament a feleségéhez az Üllői út 109/A szám alatt található lakásába. Nem éltek nagy lábon, de nélkülözniük sem kellett. Azt nem tudni, mikor fogalmazódott meg Kováts segédőrben, hogy a bűn útjára lép, ám utóbb kiderült, először 1903-ban csempészett ki értékes kéziratokat a múzeumból. Ha valamelyiken rajta volt a múzeum pecsétje, akkor azt eltüntette, majd egy vidéki hölgyet megkért, néhány hét múlva hozza be a különleges iratokat hozzá, úgyis ő dönt arról, megveszi e a múzeum a relikviákat. Természetesen megvette.

Kováts Lajos persze vérszemet kapott, főleg, hogy akkoriban a biztonságra kevésbé adtak, kilószám pihentek a múzeum iratraktárában a gyűjtők számára sok pénzt érő különlegességek. Szépen lassan ipari mennyiségben kezdte kilopni a forradalom idejéből való kéziratokat, hirdetményeket, levelezéseket. A felesége otthon semmit sem sejtett, csak annyit vett észre, hogy a férje könnyebben mond igent egy külföldi nyaralásra, meg, hogy jobban ad magára mint korábban. Később két pesti fiatalembert bérelt fel, nekik kellett az elcsent 48-as iratokkal megjelenni a múzeumban, ahol aztán mindenki Kovátsot leste, hogy megvásárlásra javasolja e a gyűjteményeket. Ha lelkiismeret furdalása volt, talán azzal nyugtatta magát, hogy kár nem érte a múzeumot (csak anyagi…), az iratok visszakerültek a tárlókba, csak ő keresett vele nem keveset.  

Így érkeztünk el 1909 augusztusához, amikor minden összeomlott. Kováts ugyanis óvatlan volt. A beépített emberével nem a múzeumnak ajánlotta fel az 53 darabos, szabadságharcos gyűjteményt, hanem egy pesti antikváriumba küldte a fiút. A tulajdonosnak természetesen tetszett a gyűjtemény, komoly pénzt ajánlott érte, de azzal a kikötéssel, hogy hagyják ott az iratokat, átnézeti egy szakértővel. Kováts Lajos pechére pedig a Nemzeti Múzeumba vitte be az anyagot. Őt viszont, mint a forradalmi téma szakértőjét hiába keresték, hiszen Svájcba ment szabadságra a feleségével. Így más nézett rá, s gyanús lett neki, hogy mintha már látta volna az egyik levelezést leltárba véve a múzeumban. Pillanatok alatt mindenre fény derült, a detektívek pedig a gyűjteménnyel házaló fiút is kihallgatták, aki ijedtében mindent elmesélt, lebuktatta Kovátsot is, aki ekkor még gyanútlanul pihent a svájci Alpokban. Mivel egy rokonának megírta, mikor ér haza, a detektívek úgy készültek, a Nyugati pályaudvaron őrizetbe veszik a szarkát. Egy múzeumi dolgozó azonban súgott a sajtónak.

Így amikor Kováts a hazaúton az érsekújvári pályaudvaron gyanútlanul vett egy újságot, a címoldalon azt olvashatta, hogy szorul a hurok a múzeumi tolvaj nyaka körül. Összeomlott. A vonat fülkéjébe érve mindent bevallott a feleségének és megpróbálta megölni magát a pisztolyával. Az asszony kicsavarta a kezéből a fegyvert és próbálta nyugtatgatni. Kováts aztán a Nyugati pályaudvaron leugrott a még mozgó vonat leghátsó személykocsijáról és elmenekült. Az első útja Székesfehérvárra vezetett, ahol megpróbált annyi pénzt kérni az apjától, amellyel Amerikába hajózhat.

Nem volt annyija az apjának, így Grazba ment és ott is szállt meg egy hotelben. Mindez a detektívek fülébe is eljutott, így azt is kiderítették, hogy Grazból a Mura folyó menti, festői szépségű Bruckba menekült tovább, ahol a Kék Ökör fogadóban szállt meg, Theodor Hübenauer álnéven. Egy rutinos pesti detektív nyomban Bruckba ment, ahol elmondta a helyi rendőröknek, óvatosan bánjanak a férfival, mert pisztoly van nála és félő, hogy kárt tesz magában. Azt mondta, éjjel, a Kék Ökörben majd őrizetbe veszik. Igen ám, de az egyik helyi detektív felismerte az utcán Kovátsot és üldözőbe vette. Az idegileg kikészült múzeumi tolvaj hiába futott, nem tudta lerázni magáról a rendőrt. A következő pillanatban beugrott egy kapualjba, elővette a pisztolyát és fejbe lőtte magát. Azonnal meghalt. A pesti lakását természetesen átkutatták a detektívek és hat láda, felbecsülhetetlen értékű iratot, levelezést találtak. A feleségének nem tűnt fel, ő csak azt gondolta, az imádott férje hazahozza a munkát. Szó szerint ez történt…

Így ért tehát véget az élete a furfangos múzeumi tolvajnak, aki néhány év börtönnel megúszta volna az esetet, ám rettegett attól, hogy rács mögé kerül. Görgey Artúr, Kossuth Lajos és a többi szabadságharcos hagyatéka azóta is a Nemzeti Múzeum gyűjteményében pihen. A tragikus sorsú trükkös tolvajt pedig már régen elfelejtettük. Pedig 113 éve erről a történetről beszélt mindenki Budapesten…