BOLDOGSÁG ÉS DÉMONOK: HOLNAP LESZ 78 ESZTENDŐS POGÁNY JUDIT

Kossuth-díjat kapni, a Halhatatlanok Társulatához tartozni egy művész számára valódi elismerés. De a szakmai sikerek vajon elegendőek-e ahhoz, hogy egy színész a magánéletében is boldognak érezze magát? Pogány Judit sokat mesélhetne erről.

Mintha a New York-i Filharmonikusok érkeztek volna a fővárosba, úgy várta a budapesti közönség a kaposvári Csiky Gergely színház vendégjátékait. Hol egy Örkény, hol egy Ionesco, hol egy Brecht-darabbal jöttek. A kaposvári társulat ha Budapesten kalandozott, rendre megtöltötte a Vígszínház hatalmas nézőterét. A nyolcvanas években jártunk, a vasfüggöny még sok mindent eltakart belőlünk, ám épp a színház közvetíthetett olyan gondolatokat, amelyek kinevették azokat, akik vasfüggönyt tettek a Kárpát-medence köré. Remek színészek, tökéletes karakterek, s az ember csak csodálkozott, hogy lám, nem csak a pesti nagy teátrumokban játszanak fantasztikus művészek.

Volt közöttük egy törékeny, vékony, szőke hölgy is, bizonyos Pogány Judit, akiről nem tudhatta a publikum, hogy a tökéletes színészi játék mögött mennyi szorongás lakozik. Megdöbbentő olvasni a holnap 78 esztendős színésznő gondolatait. Mert olykor megnyílik és mint egy festő, a kezében ecsettel, úgy vázolja fel a fehér papírra ifjúkori önmagát. A szorongó, kétségekkel teli, a tükröt messziről kerülő, önbizalomhiányos egykori énjét. És kimondja a szót, amelyet legtöbben szégyenkezve elhallgatnak, amelyet leginkább nyolc méter mélyre ásnának, jól lebetonozva: az öngyilkossági hajlamot.

Teltek az évek és ez a rémisztő gondolat ott lakozott benne. Talán a gyerekkor miatt. A traumák, a fájdalmak, a rossz emlékek. Mindössze nyolc és fél éves volt, amikor elveszítette az édesapját, Pogány Gyulát. De a sors akkor már duplán mart bele a törékeny, finom lelkű kislányba, merthogy az édesanyja is beteg volt, súlyos beteg. És a tragédiák sora folytatódott az árván maradt két Pogány-gyerek gyámszülőkhöz került. Otthagyni Kaposvárt, a rövidke gyermekkor harmóniáját, s a fővárosba költözni nevelőszülőkhöz, valóban traumát okozhatott. De a nevelőszülők mindent megtettek azért, hogy tisztességesen felneveljék őket.

Pogány Judit aprócska gyerekként már a színház bűvöletében élt. Verseket olvasott, és hangosan szavalt. Aztán amikor Békéscsabára került középiskolába, már országos szavalóversenyen indult. Azt mondta erről az időszakról. „ Nevelőanyám vasúttervező irodán dolgozott, így sikerült elhelyeznie a bátyámmal minket és egyik saját gyerekét egy MÁV-kollégiumba. A középiskolás intézeti évek alatt szavalóversenyek, iskolai irodalmi, színpadi szereplések, ének és szolfézs tanulás, versenyek, néptánc, torna, és két neves cseh utazó, Hanzelka és Zikmund könyveinek színrevitele kötötte le minden időmet. Rájöttem a játék ízére…”

Ez volt tehát az indíttatás, a mozgatórugó, az álmok útja: a színészet. Így aztán természetesnek tűnt, hogy az érettségi után már vissza is költözött Kaposvárra, a helyi színház mágnesként vonzotta, csakhogy akkor még nem a világot jelentő deszkákon, hanem a kaposvári megyei bíróság járólapjain lépkedett. Közben pedig egy helyi segédrendező amatőr színjátszó körében osztottak rá néhány szerepet. De a sors mintha kárpótolni akarta volna: 1965-ben egy csoport tagjaként döntőbe jutott a legendás Ki Mit Tud?-on. Az előadásukat látták a Csiky Gergely színház vezetői is, és segédszínésznek hívták a fiatal lányt. Zsámbéki Gábor friss diplomás rendezőként került Kaposvárra, és tulajdonképpen ő volt az, aki igazi színészt faragott Pogány Juditból. Abból a lelkes lányból, akit nem vettek fel a főiskolára, mert elmondása szerint: „szürke kis veréb voltam, aki tucatverseket adott elő a felvételin…” Az igazi áttörést a Várj, míg sötét lesz című darab hozta meg számára, amelyben egy 14 éves, tüskés lelkű lányt kellett megformálnia. Átütő sikerrel tette.

Innentől kezdve meg sem állt a Kossuth-díjig. Sikertörténet is lehetne ez, egy művész vastapsokkal, elismerésekkel színesített pályafutásának rövid története. Ha nem lenne ott újra és újra a szó: szorongás. És ezen még az sem változtatott, hogy Kaposvárott megismerte élete párját, kollégáját, Koltai Róbertet, aki nem sokkal később a férje lett. S jött a közös gyermek, de a démonok nem távoztak. Megesett, hogy miközben a kisfia feküdt a kiságyban, ő arra gondolt, a gyermekével együtt kellene meghalnia… Vajon miért nem tudunk szabadulni a negatív gondolatoktól?

A színészi pályán valóban sikert sikerre halmozott. Volt benne rövidke budapesti kitérő a Nemzetiben, aztán vissza Kaposvárra. Majd jött újra Budapest csábítása, az Örkény István, a József Attila és a Katona József színházak megannyi szereplehetősége. S persze a filmek, egyik a másik után. Megannyi legendás szinkronszerep fűződik a nevéhez. Például a Vuk és a Bogyó és Babóca. Színházban, filmekben alkotott maradandót. Ám a magánélete nem úgy alakult, ahogy szerette volna: 35 év után külön költöztek és külön életet élnek Koltai Róberttel. A közelmúltban azt nyilatkozta, boldog egyedül is. Reméljük. Megérdemelné már ezt a boldogságot.

Boldog születésnapot, Pogány Judit!