Mi a titkuk? Mi az, ami miatt évtizedek múltán is úgy beszélünk róluk, mintha az életünk fontos, nagyon is fontos szereplői lettek volna? S talán valóban azok voltak. Mindegyikük.
Sinkovits Imre, ahogy Tót Lajos tűzoltóparancsnokként végigsétál a falun, Kállai Ferenc, ahogy kizavarja a vízből Bástya elvtársat, vagy Ruttkai Éva, aki elmesélte butasága történetét… S persze Törőcsik Mari, aki kölyökként is imádnivaló volt az épülő dunaújvárosi Vasműben. Itt vannak velünk, itt vannak bennünk. Schubert Éva is a felejthetetlenek közé tartozik. S amikor valaki megkérdezte tőle, hogy a régi színészek miért is válhattak legendává, ő tökéletes választ adott: „Attól voltak szerethetők, azért lettek korszakos egyéniségek, mert van, vagy volt egy olyan kisugárzásuk, hogy csak rájuk és valóban csak rájuk lehetett figyelni, akár a színpadon, akár a filmvásznon…”
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
Van-e tökéletesebb válasz? Aligha. És van-e a flódninál finomabb sütemény? Nos, ha a Kossuth-díjas Schubert Évát kérdezték erről, már mondta is ugyanilyen frappánsan a választ: nincs! De kérdezték őt másról is. Kérdezték őt az életről, a saját, izgalmas, fájdalmakkal, gyönyörűséges pillanatokkal teli életéről. És volt egy sajátos ars poeticája, amelyet azóta is emlegetnek. Tudniillik azt mondta: „Minden ember és ebben nincs kivétel, szívesebben néz fiatalt, szépet, ragyogót, mint az öreget. Ez természetes is. Ezért kell az embernek meggazdagodnia minden területen. Ne az legyen az egyetlen rá jellemző dolog, hogy fiatalon csinos volt…” Neki elhihetjük ezt. Merthogy az ifjú Schubert Éva varázslatos szépség volt. Nőies, izgalmas és már-már kacér. A szemei megigézték a férfiakat, a kisugárzása, a tehetsége hatott a nézőkre. Élmény volt nézni a játékát – élmény volt nézni a természetes szépségét.
De ő nem a Teremtőtől kapott adottságaiból akart megélni. Aki az Angolkisasszonyokhoz, a katolikus szerzetesrend iskolájába járt, annak bizony meg kellett tanulnia visszafogottnak lenni. Erkölcsösen élni és gondolkodni. A budapesti, polgári családba született Schubert Évának sokáig eszébe sem jutott, hogy színész legyen. Annak ellenére sem, hogy a felmenői között akart ismert színész, méghozzá Szuper Károly, a legendás vándorszínész. Inkább érdekelték a nyelvek, a művészettörténet, a néprajz és a filozófia. Ezt hozta otthonról, hiszen az édesapja nyolc nyelven beszélő polihisztor volt, s az édesanyja is művelt, nagyvilági asszony. Nem mellékesen Kölcsey Ferencet is távoli rokonának tudhatta… Aztán egy nap kitalálta, hogy ő bizony francia–latin szakos tanár lesz. Szinte hibátlanul beszélt már ifjúként is németül, és megtanult angolul is a francia és a latin mellett. Aztán jött a csavar, vagy inkább valamiféle ihlet, ami egészen más irányba terelte az életét. Felvételizett az egyetemre, hogy megvalósítsa az álmait, csakhogy nem vették fel. 1949-et írtunk, és akkoriban már nem nézték jó szemmel, ha valaki az Angolkisasszonyoknál tanul…
Merthogy ez volt az indok a sikertelen felvételkor. Így aztán a nagybetűs élet úgy kezdődött el Schubert Éva számára, hogy gépíróként helyezkedett el. S visszafogott lelkesedéssel ütötte a betűket a fekete nagy Continental és Olympia márkájú mechanikus írógépeken. De többre vágyott és talán ezért is vállalt társadalmi munkát – kultúrfelelős lett. Aztán a sors megajándékozta egy váratlan pillanattal: áramszünet lett és valamilyen belső sugallatra felugrott a színpadra a kultúrműsor szünetében és hosszú perceken át produkálta magát, de úgy, hogy a közönség végigkacagta a rögtönzött előadást. Naná, hogy mindenki arra biztatta, hogy jelentkezzen a színművészetire. És így is tett, s azonnal felvették a Színművészeti Főiskola esti tagozatára, ami számára is meglepetés volt, hiszen ott sem titkolta, hogy a katolikus szerzetesrend iskolájában tanult. 1955-ben kapta meg a diplomáját, és a Vígszínházban, akkori nevén a Magyar Néphadsereg Színházában kapott szerződést, majd a József Attila Színházban, a Vidám Színpadon is megmutathatta tehetségét. Olyan partnerekkel játszhatott együtt, mint Sulyok Mária, Benkő Gyula, Ajtay Andor. A nagyközönség pedig egy epizódszerepben ismerhette őt meg, ahol a rossz lányt alakította, a léha teremtést az Egy pikoló világosban. Vígjátékban, drámában is maradandót alkotott. Láthatta őt a publikum Tenneessee Williamst, García Lorcát, Csehovot játszani, Krúdy Gyula, Szomory Dezső, Örkény István darabjában szerepelni. Akik jóval később jegyet kaptak az IBS színpadán évekig műsorra tűzött Margarida asszony című monodrámájára, Roberto Athayde művére, azok bizony soha nem felejtik el.
Imádott színész lenni. Imádta, ha hatással van a közönségre. Ha a nézők őt, és csakis őt nézik a színpadon. S nem a szépsége, az alakítása miatt. Mindig a maximumra törekedett, annyi energiája volt, és olyan éhséggel falta a kultúrát, hogy később elvégezte már ismert színészként az ELTE magyar–történelem–esztétika szakát. Játszott, már persze ha hagyták játszani. Mert nem mindenki szerette őt. Aczél György, a szocialista párt kultúrfelelőse ki nem állhatta Schubert Évát, aminek hangot is adott. Ezt is türelemmel, méltósággal viselte. Így is több mint harminc filmben játszott. Szerepelt a Csodacsatárban, a Vőlegény nyolckor érkezikben, a Don Juan legutolsó kalandjában. Ő volt a legendás Abigél egyik tanárnője, és miatta is sokan nézték a kilencvenes években a Szomszédokat. De a gyerekek is ismerhették a hangját, a Frakk a macskák réme című rajzfilmben az ő hangján szólalt meg Lukrécia, az egyik macska. Azt is tudni lehet, előbb vették fel Schubert Éva hangját és ez alapján rajzolták meg Lukrécia karakterét.
Fotó: Fortepan/Révész György
Azt mondják róla, hogy ő volt a legműveltebb színésznők egyike Magyarországon. De aki kívülről tudta Arany János és Ady Endre szinte összes versét, az kiérdemli ezt a különleges jelzőt. Nem csoda, hogy a Magyar Rádióban a Könyvről könyvért című műsorban dolgozott szerkesztőként és műsorvezetőként. Intelligenciájára, tudására, és munkabírására jellemző, hogy tíz évig tanított énekeseknek színészmesterséget a Zeneakadémián. De Gór-Nagy Mária is felkérte őt, hogy oktasson a színitanodájában. És amit talán kevesen tudnak róla, operát rendezett Esztergomban és a Zeneakadémián. De prózát is színpadra vitt, Miskolcon például a Piaf című drámát.
Teljes, tökéletes életút. Ezt írhatnák vele kapcsolatban, ha az utolsó évek nem változtatták volna pokollá az addigi paradicsomi állapotokat. Merthogy Schubert Éva élete végén rendkívül súlyos betegséggel küzdött. És ez a betegség irtózatos fájdalmakkal járt. Már-már elviselhetetlen fájdalmakkal. A hirtelen, szinte megmagyarázhatatlanul jelentkező csontritkulás előbb kerekesszékbe kényszerítette, majd kibírhatatlan fájdalmakkal gyötörte. Az életszeretetére jellemző, hogy így, kiszolgáltatva, testi-lelki kínok közepette is azt mondta: „Egészséges vagyok barátaim, egészséges a magam módján.” A szűnni nem akaró kínok közepette is rendszeresen fogadott vendégeket, sőt, még a tanítást sem hagyta abba. S közben csak kevesen tudták, hogy min megy keresztül.
Aztán egy hajnalon elaludt – és elmúlt minden fájdalom. S elmúlt az élet is… Schubert Éva 86 esztendősen hunyt el. Két férje szerette őt a rajongókon kívül. Előbb Zolnay Pál rendező, akivel még főiskolás korában házasodott össze, majd jött Verebes Károly színész, és ebből a kapcsolatból született Dóra nevű lányuk, aki restaurátor lett. S amikor Schubert Éva 2017-ben elhunyt, nem csak a színész szakma, az ország is gyászolta Kölcsey Ferenc távoli rokonát. De nem a híres rokon miatt. Hanem mert, az ő szóhasználatával élve: volt egy olyan kisugárzása…
Nyugodj békében, Schubert Éva!
