Bevallom, irigyeltelek Tutajos! Irigyeltem a „kutya Kengyel” jóságát. Irigyeltem a jegyet, amelyet beírt az osztálynaplóba, s amelynek köszönhetően életed nyaralását kaptad jutalmul.
Sajnos nem minden iskolában volt Kengyel tanár úr. Az én számtantanárom például nem volt ennyire jószívű. Csak mondta a magáét egyenletekről, négyzetgyökről, s ki tudja még milyen ákombákomról és az Istennek sem akart nekem jobb jegyet adni. De te, Tutajos, a cingár budapesti iskolás, megoldottad életed nagy problémáját: a számtan hármast ötösre javítottad, megteremtve ezzel hogy egy olyan professzor mellett tanulhass az élet iskolájában, mint Matula bácsi.
Fotó: Arcanum/Pajtás
Irigyeltelek Tutajos. Irigyeltem a felszabadultságodat, a kalandvágyadat, ahogy féltő szavak, szerető ölelések kíséretében felszálltál a vonatra és elindultál a Kis-Balatonhoz, hogy végre kilépj a jólfésült, vattába csomagolt kisfiú szerepéből. Cingár gyerekek voltunk mi is. Akik csak reménykedtek abban, hogy megvalósítják az álmaikat az életben. Valaki csatár, más híres filmszínész, a harmadik királykisasszony akart lenni. A gyermeki lélek valósággal követelte az álmokat és a kalandokat. Legyen szó egy langyos csütörtök estéről, lent a téren, egy kalózos filmről a kertmoziban, egy lopott csókról a kapualjban.
Azért is irigyeltelek Tutajos, mert István bácsi és Náncsi néni óvó szeretettel fogadott, és a vonatról leszállva lovaskocsiba ülhettél és mert várt rád a természet. Hány és hány a pesti gyerek adta volna oda a zsebpénzét egy ilyen kalandért. Meg az üveggolyókat. Az összeset! Belecsöppenni a nyár forgatagába, beleülni a természet lágy ölébe, megmártózni a hűs Kis-Balaton víziében, lesni a vadvízi világot, nagy halat fogni és nem utolsó sorban megismerni Matula bácsit, mindenki nagypapáját. S mi, átlaggyerekek, ugyanolyan soványkák, mint te, csak lestük tátott szájjal, hogy mindazt megvalósítod, amit mi is szerettünk volna.
Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika
A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején gyereknek lenni egyszerre volt mámoros élmény és sóvárgásokkal teli időszak. Sokunknak még saját szoba sem adatott meg. Szűkös életterek, folyamatosan dolgozó, több műszakban pénzt kutató szülők, összehúzott nadrágszíj. De a gyermeki lélek nem foglalkozott akkor sem holmi hétköznapi valósággal. Inkább megteremti magának a saját álomvilágát. És nem is kellett hozzá sok minden. Elég volt egy gumilabda, néhány gombfocicsapat, műanyag katonák, játékbaba, poros dühöngő, kövekből rakott kapufákkal. Egy autóskártya, rajta csillogó-villogó Ferrari – és a gyermek máris kilépett a valóságból.
De te, Tutajos, valóban kiléptél a valóságból. Matula bácsi karon fogott, és beevezett veled a selymes, bársonyos vízen a mesevilágba. Az öreg, aki megtanított téged puskával lőni, pontosan, precízen evezni, halászlét főzni, persze jó csípőset. Az öreg, aki elindított az élet ösvényén. Bevallom Tutajos, miatta irigyeltünk leginkább. Mert volt, aki nem ismerhette a nagypapáját sem. De olyan öreg barátja, tanítója senkinek sem volt azóta sem, mint neked. Mesélj, hogy van Matula bácsi? Ott lakik még a nádfedeles kunyhóban? Megvan még a sűrű nádas? És mi van a csodás madarakkal? Vannak még nagy harcsák és csukák a Kis-Balatonban?
Fotó: Arcanum/Pajtás
Tudod, mi közben felnőttünk. Aki csatár akart lenni, az újságíró lett, aki híres filmszínész, az mérnök, a királykisasszonyokból pedig többműszakban dolgozó családanyák lettek. Lassan közelítünk a hatvanhoz vagy éppen a hetvenhez. Megéltünk sok örömet, szerelmet, bánatot és fájdalmat. Itt fáj, meg ott is, de ha a Tüskevárra gondolunk, meg rád, Tutajos, egy pillanatra minden szép lesz. Nekünk megunhatatlan. Pedig tudjuk jól, a mai, vágtató világhoz képest a filmsorozat cselekmény lassú volt. Ma már elképzelhetetlen, hogy a kamera hosszú percekig mutassa a távolban leszálló gólyákat. Az új és még újabb generációk tagjai el sem tudják képzelni, hogy ez nekünk akkoriban mégis mekkora élményt jelentett.
Még nem is kérdeztem. És te, hogy vagy? Milyen ott, a csodás nádasban Matula bácsival? Megint itt a nyár. Biztosan ültök a csónakban és eveztek a vadregényes nádcsatornákon és biztos, hogy még ma is tud újat mondani neked az öreg Matula. Üdvözöljük az öreget, s kérlek, mondd meg neki, hogy hiányzik. Hiányoznak a mai világból a Matulák. A bölcs öregek. Ma is vannak, csak nincs időnk figyelni rájuk, mert rohan mindenki. Reggeltől estig. Rohanunk, át az életen és úgy érezzük, nincs időnk megállni egy pillanatra sem. Gyerekként még másképp éreztük. Ott voltak az álmaink, a vágyaink és ott volt nekünk a Tüskevár. Matula mesevilága.
Talán még ma is megvan. A mi szívünkben mindenképp…
