Ez a szúrás itt a mellkasomban majd elmúlik. Adásban vagyok. Nem lehet bajom, egyszerűen nem lehet semmi bajom, hiszen a nézők figyelnek! Itt az operatőr, hátrébb a rendező… De ez a szúrás… ez nem múlik.
Szólnom kellene, mégis csak szólnom kellene, hogy hagyjuk abba, kapcsolják ki a kamerát, keverjék le az adást, tudom is én, történjem valami, mert mindjárt elájulok. Édes istenem mindjárt elájulok… 1981. május végén jártunk. Gyönyörű, meleg tavaszi nap volt. Madárcsivitelős reggel köszöntött az országra, az emberek munkába siettek, aztán persze haza, minél előbb a családhoz, belehuppanni a fotelba, elmajszolni egy szalámis szendvicset, bekapcsolni a tévét és meghallgatni, ahogy a bemondó majd felkonferálja az esti műsort.
Fotó: Fortepan/Kotnyek Antal
Valamelyik bájos hölgy a sok közül. De az is lehet, hogy férfi van soron, egyiknek szebb a hangja, mint a másiknak. 1981 májusának végén Varga József beszélt a stúdióban. Nyugodtnak tűnt és kimértnek. Ahogy szokott. Az a mély, bársonyos hang valahogy megnyugtatta a nézőt. Elég volt becsukni az embernek a szemét, miközben ő beszélt és pillanatok alatt elszállt minden gond, minden stressz. De azon a napon mintha lassabban formálta volna a mondatokat. A kamera mutatta az arcát, ő nézett bele a lencsébe és nem tudhatta, hogy az élete hamarosan véget ér…
Varga József 1929-ben született Abonyban, majd a fővárosba került, itt érettségizett és újságírónak tanult. A negyvenes-ötvenes években már a Friss Újság munkatársaként dolgozott. Nem csak a szellemes stílusára, frappáns hasonlataira figyeltek fel az interjúalanyok – hanem a hangjára is. Különleges orgánum volt az, senkihez sem hasonlítható. Így aztán 1952-ben már a Magyar Rádióban dolgozhatott és pillanatok alatt a mikrofon mögé ültették és azt mondták neki: „Íme, fiatalember a jövő! A rádiót egyre többen szeretik az országban, maga pedig épp erre a munkára termett, ezzel a hanggal, majd elvarázsol minden hallgatót!”
Fotó: Fortepan/Rádió és Televízióújság
1960-ig tartozott a rádió kötelékébe, majd jött egy komoly váltás, immár a Magyar Televízióban. Persze nem akkor került először képernyőre. 1958-ban Tamási Eszter és Takács Marika után ő lett a harmadik állandóan foglalkoztatott bemondó. És Varga József volt az első férfi bemondó Magyarországon. Kezdetben az volt a dolga, hogy híreket mondjon. Precízen, tagoltan, érthetően. Ez nagyjából tíz évig tartott, ám közben újabb és újabb felkéréseknek tett eleget, mert a látszólag visszafogott férfi nagyon is színes, eleven egyéniség volt. Olyan műsorokban szerepelt, mint a Parabola és a Fórum. Rendszeresen láthatta őt a közönség a szilveszteri programokban, nyakkendőben, elegánsan, komoly arccal – fanyar humorral. De különböző showműsorok szereplőjeként is rácsodálkozhattunk, hogy milyen tehetség lakozik benne. Nem a külsejével, sokkal inkább a kisugárzásával, az egyéni karakterével hódított.
Savanyú Jóskának hívta magát, mert az önirónia sem állt távol tőle. Varga József mindig is nyugodt, kiegyensúlyozott ember benyomását keltette. Talán ezért is bízták rá, hogy a tévéhíradóban belpolitikai kommentárokkal segítse a nézőket. Sajátos műfajt teremtett ezzel. De ugyanilyen komoly arccal vezette az Intervíziós gálaműsorokat is, amelyeket milliók néztek.
Fotó: Fortepan/Rádió és Televízióújság/Zih Zsolt
A mi fiatalságunk főszereplői közül sokan költöztek idő előtt a pufók bárányfelhők fölé, hogy már csak archív felvételeken láthassuk, hallhassuk őket. Az első férfibemondó, akit csak úgy neveztek, hogy ő a legszebben beszélő tévés, munka közben lett rosszul. Hirtelen, előzmény nélkül történt minden. A rendező és az operatőr már látta, érzékelte a bajt. Varga József még utolsó erejével elmondta az előírt szöveget, aztán… Aztán lekeverték a képet.
És ez határozott, erős férfi egyszer csak összeesett. Súlyos infarktust kapott, az orvosok, akik viszonylag gyorsan a stúdióba értek, hosszasan küzdöttek az életéért. Mindhiába. Varga József szíve 51 éves korában, munka közben dobbant utoljára. A Farkasréti temetőben sétálva sokan állnak meg a sírja előtt azóta is. S akik egyszer látták, hallották őt, a sírkert dús lombú tölgyfái alatt járva, csak becsukják a szemüket és szinte hallják ahogy egy bársonyos hang azt mondja: kedves nézőink…
Nyugodj békében, Varga József!
