Negyvenhét esztendővel ezelőtt hunyt el a nagy cselszövő, a világ leghíresebb bűnügyi regényírója. Ám hiába rohan az idő az Orient expressznél is gyorsabban, Agatha Christie nimbuszán mit sem változtat.
Kérem szépen, én Mrs. Neele vagyok. Így szólítsanak. Mrs. Neele-nek. De ha kérdezhetem, akkor mondják már meg nekem, tulajdonképpen hol vagyok? Az Észak-Yorkshire-i Harrogate termálszálló személyzete meglepődve nézett az asszonyra. Csendes, visszahúzódó, magányosnak tűnő nő volt, aki egyedül vett ki egy szobát. Hosszú ideig senkihez sem szólt, ám olykor kedvesen érdeklődtek nála, hogy van-e bármiféle kérése, óhaja, sóhaja, és ilyenkor ezzel a rövidke monológgal rukkolt ki. A furcsa hölgyet akkor már napok óta keresték az ismerősei. Egyszerűen eltűnt az otthonából, és eltűnt a nyilvánosság elől. Menekülés volt ez. Menekülés a valóság, s a fájdalmak elől. 1926-ot írtunk, és az az esztendő volt Agatha Christie életének legborzalmasabb éve. Merthogy ő mondogatta újra és újra, hogy Mrs. Neele-nek hívják. Egyik sokkhatás érte a másik után, és az idegrendszere egyszerűen felmondta a szolgálatot. Meghalt az imádott édesanyja, és képtelen volt feldolgozni a tragédiát. Próbált erősnek látszani, ám a sírás, zokogás újra és újra rátört.
Akkor már férjnél volt. Archibald, a fess hadnagy, aki az I. világháborúban repülőgép-pilótaként szolgált, a gyász alatt szinte egyik napról a másikra fordult el tőle. A közös gyermekük, Rosalind hetedik születésnapján odaállt elé, s azt mondta: válni akarok! Ez volt az a pillanat, amikor Agatha Christie a harmincas évei végén járó, s ekkor már ismert íróként alkotó nő elmenekült a valóság elől. Meg sem áll a Harrogate termálszállóig, ahol hiába nézett ki újra és újra az ablakon, nem tudta hol van. Túl sok volt neki a fájdalomból… A pszichiátriára került és hosszas kezelés után talált vissza korábbi önmagához és a valósághoz. Agatha és Archibald elvált, és az írónő ekkor már pontosan tudta, hogy hová is indul. A világ meghódítására regényíróként.
Agatha Mary Clarissa Miller 1890. szeptember 15-én született egy dél-nyugat angliai kisvárosban, Torquayben. A település a Devonshire-i grófsághoz tartozott, közel a tengerhez. Ő volt a legkisebb a családban, hiszen a nővére 11, a bátyja 10 évvel volt idősebb nála. Ez azt is jelentette, hogy Agatha tulajdonképpen egyke gyerekként nőtt fel, merthogy a testvérei akkor már egy bentlakásos iskolában tanultak. Nem nehéz kitalálni, mi volt a kedvenc időtöltése. Igen, olvasott. Folyamatosan, megállás nélkül falta a könyveket. Rajongásig szerette Dumas, Defoe, Verne és Dickens regényeit. Aztán 11 éves korában elveszítette édesapját. Az édesanyja ekkor beíratta egy közeli lányiskolába, ahol szorgalmas diák lett belőle. Később Párizsban is tanulhatott, méghozzá irodalmat és filozófiát. Mégsem a próza vonzotta. Arról álmodott, hogy egyszer majd operaházak színpadán léphet fel, Wagner-művekből énekelhet, és vastaps fogadja produkcióját. Apró szépséghiba volt, hogy a hangja nem volt alkalmas erre a szerepre.
Archibalddal, a fess hadnaggyal 1914 karácsonyán házasodtak össze. A mézeshetek helyett azonban véres hetek, sőt, hónapok, évek következtek. Az I. világháborúban Agatha kórházi ápolóként szolgálta a hazáját, párja pedig repülősként tette kockára az életet. Az asszonyt nem sokkal később egy gyógyszertári részlegbe helyezték, ahol komoly ismereteket szerzett a méregfajtáról. Ezt a tudást aztán később a regényeiben is felhasználta. És már nem is kellett sokáig várni, hogy írni kezdjen, merthogy a harcok alatt már papírra vetette első regényét. A főszerepben Hercule Poirottal, a pszichológusi képességekkel rendelkező, szenvedélyes nyomozóval.
Detektívregények jöttek, egyik a másik után, de egyikből sem csorgott vagy folyt a vér. Finom, aprólékos, elgondolkodtató művek voltak ezek, teli s tele furfanggal és váratlan fordulattal. Amikor Archibald elhagyta az akkor már termékeny írónőt, Agatha idővel kelet felé vette az irányt. Bagdadban is élt, majd szembe jött vele újra a szerelem. Egy nála 14 évvel fiatalabb régész-asszisztenssel, Max-szal ismerkedett meg, és 1930-ban össze is házasodtak. Agatha Christie élete teljesen megváltozott. Nappal a férje mellett dolgozott az ásatásokon, éjjel viszont írt. Folyamatosan írt, a mi nagy-nagy örömünkre. Hercule Poirot mellett jött egy másik imádnivaló karakter, Miss Marple, a falusi vénkisasszony, aki egyszerűségében is nagyszerű nyomozásokat vitt véghez. A megtalált boldogságot azonban beárnyékolta, hogy a II. világháború elején Agatha lányának a férje elesett a harcokban.
Agatha Christie 1956-ban komoly állami kitüntetést kapott, 1971-ben pedig lovaggá ütötték, Madame Tussaud pedig gondoskodott róla, hogy Agatha Christie viaszmása bekerüljön a híres londoni panoptikumba. Christie harmóniában élt, megbékélve az idő múlásával és a sors szép, hosszú életutat szánt neki. Nyolcvanhat esztendősen hunyt el 1976. január 12-én. De amit az utókorra hagyott, az maga a csoda. Olyan stílusban írt a XX. század első feléről, hogy a mai napig látja maga előtt azt az olvasó azt a világot. Igazi időutazás Agatha Christie regényeit olvasni, és igazi kihívás leleplezni a gyilkost. Írt regényeket, novellákat, verseket, színdarabokat, sőt, még rádiójátékot is. Az önéletrajzi könyveiről nem beszélve.
Egy biztos, Agatha Christie száz év múlva is közkedvelt szerző lesz. Ennél több pedig nem is kell egy írónak. Még ha ő már 47 éve nincs közöttünk…
Nyugodj békében, Agatha Christie!
