Á NYULL ELSZEMTELENEDETT: ARKAGYIJ RAJKIN KALANDOS ÉLETTÖRTÉNETE

Ahogy csettintett a szájával, úgy nem csettintett senki. A mimikája hatott a közönségre és amikor azt mondta tört magyarsággal, hogy: „válámi ván, dé ném áz igázi, akkor a tévéképernyő előtt ülők kicsit önmagukon is hahotáztak felszabadultan.

Az orosz Arkagyij Iszaakovics Rajkin különleges jelenség volt a magyar televízió képernyőjén. Nézett nagyokat a honi publikum, amikor imádnivaló kiejtéssel és hanghordozással beszélt magyarul, miközben a nézők dőltek a nevetéstől. Arkagyij Rajkin éveken át szórakoztatott bennünket, magyarokat. A karrierje során számtalanszor járt kis hazánkban. Először 1961-ben, s onnantól kezdve visszakövetelte őt a publikum.

Senki sem ismerte az életét, a pályafutását, ami nekünk jutott belőle, az egy idősödő úr, őszes hajjal, féktelen jókedvvel. Pedig az élete igencsak kalandosra sikeredett, megannyi veszélyes szituációt kellett túlélnie, különösen, amikor a II. világháborúban a fronton harcoló katonák előtt lépett fel. A vérzivatar kellős közepén, amikor épp csendben voltak a fegyverek, amikor nem okádták egymásra a puskagolyót a küzdő felek, akkor egyszer csak a furcsa, sejtelmes, ordító csendben megjelent a színész és megpróbált életet lehelni a halál elől menekülő katonákba. Rajkin pontosan tudta honnan indult, sem a lövészárokban, sem a kantinban, sem egy óvóhely menedékében nem felejtette el a vallását, a származását és a gyerekkorát. Egy rigai zsidó fakereskedő családjába született, és a szülei az első pillanattól kezdve vallásos nevelésben részesítették, és folyton azt mondták neki, hogy küzdjön meg mindenért, mert a sors csak akkor segíti.

Különleges nyelvet beszélt aprócska korától kezdve, amely arra a környékre jellemző volt: a jiddis, az orosz és a német nyelv egészen különleges keverékét. Szülei kétkezi munkásnak szánták, de ő pontosan tudta, hogy egészen más út lesz az, amelyen végigmegy az életben. Talán ott, és akkor dacolt először és utoljára az édesapja és az édesanyja akaratával. Merthogy kerek-perec kijelentette: színész lesz, és ebben senki és semmi nem akadályozhatja meg őt.

Így történt, hogy 1935-ben színészi diplomát vehetett a kezébe a leningrádi főiskola hallgatójaként. Akkoriban nem volt könnyű a művészek élete Oroszországban sem. Mindennapos küzdelmek a túlélésért, a szegénység elleni harc, az ideológiai csaták megedzették, vagy épp elsöpörték az embert. De Rajkin konok volt és határozott, és elfogadta az élet által kínált lehetőséget. Kezdésként pantomim-színészként dolgozott, ahol mimikavirtuózként jegyezték, ám hamar kiderült róla, hogy sokkal több lakozik benne. Így került Leningrádba, az Esztrád Színházhoz, amelynek ő lett később a művészeti vezetője. Nem sok időbe telt, mire saját rajongói körrel büszkélkedhetett, humora és utánozhatatlan stílusa tette őt igazán népszerűvé. Hihetetlen, de azokban a vészterhes időkben még az sem akadályozta meg a karrierje kiteljesedését, hogy akadtak sokan, akik szovjetellenességgel vádolták. Abban az országban ez felért egy halálos ítélettel, esetleg egy beutalóval a Gulágra. De Rajkin ezt a támadást is kivédte, mert olyan jelenetekkel szórakoztatta a közönséget, olyan görbe tükröt állított a nézők elé, hogy az emberek nem tudták eldönteni, hogy sírjanak vagy nevessenek a műsorain. Volt abban pantomim, drámai monológ és viccözön – Rajkin-stílusban.

Csoda-e ha a szovjet pártvezetők is látogatták az előadásait, maga Nyikita Hruscsov is lelkes híve volt. Egy különleges mondás is fűződött Arkagyij barátunkhoz, amely így szólt: „A Szovjetunióban a legértékesebb nem hivatalos fizetőeszköznek egy Rajkin-előadásra szóló belépőjegy számított…” Kicsit Hofi Géza szerepét töltötte be a nagy birodalomban. Rajkint és társulatát küldték olyan vidéki városokba, településekre, ahol egyre nagyobb volt az elégedetlenség, a szegénység az életkörülmények miatt. Rajkin maga volt a szelep, amely kiengedte a feszültséget. Zsidó származása miatt folyamatosan fenyegették, névtelen levelekkel riogatták, ám Hruscsov után Leonyid Brezsnyev is kedvelte őt, mi több a pártvezér Moszkvába hívta, ahol új otthonra talált. Megalakította a Szatyirikon Színházat, és ez a színház 1991 óta már Rajkin nevét viseli.

Attól is különleges volt az élete, hogy rendszeresen külföldre engedték. Így jutott el 1961-ben Magyarországra, ahol utoljára 1986-ban lépett fel. Legendás akcentussal mondta a magáét, és sokan a mai napig emlegetik, hogy: „Á nyull elszemtelenedett…”

A népszerű színész-humorista 1987. december 17-én aludt el örökre, 76 esztendősen. A szíve mondta fel a szolgálatot. A szíve, amelyet addig többször is kezeltek a balatonfüredi szívkórházban. Halála után a fia, Konsztantyin vitte tovább apja művészetét.

Nyugodj békében, Arkagyij Rajkin!