Elment a billentyűs. Elment az Omega egy darabja. Ötvennyolc éven át játszott a zenekarban. Hosszú hajjal és szakállal, fiatalon, érett férfiként és már idősebben is. Képzett zenész volt, akár a komolyzenét is választhatta volna véglegesen, de ő az Omegát akarta.
A zongorát, az orgonát, a trombitát vagy éppen a furulyát. Akkor is játszott mikor mi megszülettünk, amikor iskolába jártunk, amikor szerelmesek lettünk, amikor vidámak voltunk vagy éppen szomorúak.
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás
Ott volt nekünk mindig az Omega, a Trombitás Frédi, a Régi csibészek, minden dallam, amely 58 év alatt megszületett. Teljes életet élt. Családdal, gyerekekkel, alkotással. Három éve támadta meg a szervezetét a gyilkos kór. Küzdött ellene s úgy tűnt, még hosszú évekig ott ülhet a billentyűk mögött az Omegában. Reménykedett, hiszen jobban lett, bízott abban, hogy lesz még Omega, lesz még koncert, lesz még élet.
A sors azonban másképp akarta. A billentyűs, a családapa, a remek ember ezentúl valahol ott fent ül le a zongora mellé.
Ma még nagyon fáj…
Nyugodj békében, Benkő László!
