Talán Ódry Árpád, a legendás színházi ember mondta egyszer, az igazi művész olyan, mint a mesebeli madár. Magasba száll, de közben tépdesi a tollait, hogy a fájdalomtól egyre szebben énekelhessen. Fájdalomból pedig önnek sajnos jócskán jutott.
Mi csak annyit láttunk, hogy ön hatalmas. A hangja mély, a nézése olykor gyilkos, máskor meg simogató. Annyit láttunk, hogy minden szerepben alázatos és végtelenül felkészült. Azt már nem láthattuk, hogy a sors tett arról, hogy „a fájdalomtól egyre szebben énekeljen.” Mert hát milyen élet az, amikor valakit tizenévesen egyszer csak faképnél hagy az apja, miközben az édesanyja haldoklik. Önnel ez történt sajnos. Mindenki tudta Keszthelyen, hogy hol van Berger Rezső rövidáru-kereskedése. És azt is hamar megtudták, hogy egy nap elutazott Budapestre és örökre magára hagyta a családját. Ott, abban a pillanatban lett önből felnőtt, pedig milyen jó lett volna még egy kicsit gyereknek maradnia. Helyette a nagybeteg édesanyját ápolta naphosszat, egészen a haláláig.
Fotó: Fortepan/Bojár Sándor
Azt tudjuk, hogy orvosnak készült, de szerencsére a színjátszás felé terelte az élet. Jellemző módon, mikor a színművészeti akadémia felvételijén belekezdett egy Ady-versbe, annak ellenére is felvették egy versszak elmondása után, hogy erős zalai tájszólással formálta a szavakat. Felvették, mert már akkor úgy mondott verset, mint senki más. Kisgyerekként amikor Arany Toldiját hallgattam az ön előadásában, bevallom, kicsit féltem öntől, de mindvégig éreztem, nagyon mélyről jönnek a szavak. Aki ismerte, azt mondja, Básti Lajosnál kevés alázatosabb, tudatosabb színészt hordott hátán a föld. A szerep ugyanis ön számára élet-halál kérdése volt.
Így fordulhatott elő, hogy amikor Lear-királyt alakította, még orvosokkal is megnézette a próbákat, mert hitelesen akarta eljátszani a király őrületének fokozatait. A fájdalomtól aztán egyre szebben énekelt… Mert hát milyen élet az, amikor valakinek azt mondják, te nem léphetsz színpadra többé. Mert önnel is így történt. Hiába rajongtak a nézők a fiatal Bástiért, a származása miatt nem kapott szerepeket. Sokáig nem értettem, miért nem hagyott itt mindent s miért nem kezdett új életet külföldön, hiszen a száműzetés előtt Londonban volt, ahol komoly karrierrel kecsegtették. Mégis…
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
Utóbb, már idősebb korában azt mondta, biztos befutott volna olyan pályát, mint Lukács Pál, aki Paul Lukasként meghódította Hollywoodot, csillaga is van hírességek sétányán. Mégis hazajött, mert magyar szerzők darabjaiban akart játszani és azt szerette volna, hogy a gyerekei ne daddy-nek szólítsák, hanem apunak… Hazajött, hogy aztán megalázzák, munkaszolgálatra rendeljék, ahol annak örült, hogy nem vitte el valamilyen betegség. Mivel elnémították, ezért novellákat írt és ki is adott egy kötetet, mert dolgozott önben a tehetség… Arról sem beszélt később, hogy 1944-ben, miután az életét mentve megszökött a munkaszolgálatról, hamis papírokkal a józsefvárosi pályaudvaron lapátolta a szenet naphosszat, miközben a szerencsésebb pályatársak tapsvihar mellett játszottak a színpadon. Letaglózó…
A kedves lánya, Básti Juli mesélte egyszer, hogy nem volt azért olyan könnyű Básti Lajos gyerekeként élni. Megesett, hogy ha kint túlságosan hangosan játszottak az udvaron, ön kikiabált, hogy fejezzék be, mert szöveget tanul vagy pihenne. A kis Juli csak később értette meg, hogy az igazi színművész nem járkál ki-be a szerepbe. Ott, mikor az ablakban állva kiabált, talán éppen már Harpagon volt a Fösvényből vagy Oidipusz király. A legfontosabbal kellett volna kezdenem. Juli ragyogó színésznő lett. Kossuth-díjat is kapott. Sajnos ön egyszer sem láthatta színpadon, azt pedig már ő is tudja, miért nem akarta, hogy színésznő legyen. Mert féltette, mert tudta, a színjátszás lélekemelő, de sokszor felfalja az embert.
Fotók: Arcanum/Film Színház Muzsika
Az első házassága, Ferrari Violettával nagy szerelem volt, de a két ember világa végül nem ölelte át egymást s válás lett belőle. A második feleségével, Zolnay Zsuzsával viszont a haláláig együtt élt, ennek a házasságnak a gyümölcse lett Juli és Mihály, akik igen, apának szólították… A fájdalomtól aztán egyre szebben énekelt. Az utolsó filmes szerepe is maradandó lett. Ön alakította az Abigélben Torma Gedeont, a szigorú, ugyanakkor sziklaszilárd jellemű iskolaigazgatót, tegyük hozzá, zseniálisan. Pedig akkor már tudta, hogy nagy a baj… De nem foglalkozott a biológiával, a kétségekkel, a félelmekkel, hiszen akkor Torma Gedeon volt, s nem Básti Lajos. Fájdalmas, de a filmet már nem láthatta, a bemutató előtt halt meg csupán 65 éves korában. A felesége jóval fiatalabb volt, mégsem házasodott újra. Azt mondta, egy olyan karizmatikus ember után, mint Básti Lajos, a többi férfi csak kabátgomb.
A 65 év nagyon kevés. Még néztük volna a színházban, még néztük volna a televízióban és hallgattuk volna, ahogyan verset mond. De a sors másképp akarta. 1977. június elsején a fájdalomtól oly szépen éneklő mesebeli madár örökre elhallgatott…
Nyugodj békében, Básti Lajos!
