Nagy Gyuri, – ahogy mindenki hívta őt – a Magyar Televízió közkedvelt riportere volt. Egészen 2017-ig, amikor a gyilkos kór elragadta. A sors 64 évet adott neki.
Még volt ereje mosolyogni. A fotós udvariasan megállította a nyüzsgő tömeg kellős közepén, és arra kérte, hadd készítsen róla egy képet, elvégre díjat kapott. És ő megállt, a két kezét összekulcsolta, aztán a fekete öltönyben, fehér ingben, félmosollyal az arcán modellt állt. Már sovány volt, már egyre fogyott az ereje, de azon a gálaesten még optimistának, elszántnak tűnt. Évek óta tudta mindenki a környezetében, hogy a gyilkos kórral küzd, túl van egy súlyos műtéten és megannyi kemoterápián. Nagy György nem titkolta, hogy az életéért harcol. Úgy volt vele, igenis tudja meg mindenki, hogy az ember mennyire kiszolgáltatottá válik egyik pillanatról a másikra, hogy az addigi mosolygós élet néhány pillanat alatt megváltozhat, s hogy a jövő, a vágyott, remélt jövő bizonytalanná válhat. De ő hitt benne, hogy meggyógyul.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
„Muszáj jó karban lennem, hisz dolgozom, számítanak rám. A feleségem, a lányom és a két unokám miatt jól kell lennem. Meg kell gyógyulnom, még van dolgom, hosszabb életre rendezkedtem be, harcolni fogok!” Akkor már nyugdíjasként mondta mindezt, hiszen nem sokkal korábban elköszöntek tőle imádott munkahelyén, a Magyar Televíziónál. Amikor erről kérdezték, valahová a távolba nézett, mintha csak lepergett volna benne az elmúlt évtizedek megszámlálhatatlan pillanata. Halkan, de határozottan mondta: „Enyhe rásegítéssel mentem nyugdíjba. Azt mondták, mennem kell. Nem én döntöttem erről.”
A kollégái nem értették a nézők hiányolták. Nem csoda, hiszen rengetegen nézték például a Hogy volt? című múltidéző műsort, amelyet mindig elegáns ingben, vállára tett piros, sárga vagy kék színű kasmírpulóverben vezetett, gyönyörű mondatokkal, és nagy-nagy szeretettel. Ott ültek vele szemben a még élő színészlegendák, és meséltek neki, hogy a néző csak ment, ment vissza az időben. Radványi Dorottya, aki egy öltözőt használt Nagy Györggyel, a műsorvezető halála után nem sokkal megtörten mondta: „Nem tudtam, hogy ennyire rosszul van. Mindig elbagatellizálta az állapotát, hihetetlen ereje és életkedve volt, soha nem panaszkodott. Az sem okozott neki gondot, hogy a lányához kivezessen Franciaországba. A feleségével is nagy szimbiózisban éltek, egy test, egy lélek voltak. Nem tudok mást mondani, nagyon jó ember volt…”
Nagy Györgynél 2013 januárjában diagnosztizálták az orvosok a rákos sejteket. Azonnal műtétet javasoltak, és a televíziós mindenben alávetette magát a doktorok utasításainak. Eltávolították gyomra jelentős részét, majd jött a kemoterápiás kezelések sora. Nem panaszkodott. Ha kérdezték, azt mondta, a rákkal küzdök. De úgyis meggyógyulok. Volt olyan időszak, amikor már enni sem tudott, jártányi ereje sem maradt, mégis, ha csak bírt, bement a munkahelyére. Átmeneti, szörnyű állapotként kezelte mindazt, amin átment, és végig az járt a fejében, csak túl kell lenni ezen, és minden jóra fordul.
Kevesen tudják, majdnem zenész lett. Merthogy a televíziózás mellett a zene volt a második szenvedélye. Gyerekkorábban zongorázni tanult, majd a Puskás Tivadar távközlési technikumban híradástechnikusi végzettséggel érettségizett. Már 1971-ben a rádiónál szeretett volna dolgozni, csakhogy akkor még nem vették fel. Ehelyett átirányították a Magyar Televízióhoz, ahol képtechnikusként alkalmazták. Később képvágó lett, sőt, elvégzett egy segédoperatőri tanfolyamot is. Már rendezőasszisztensként is dolgozhatott, miközben orgonistaként lépett színpadra különböző zenekarokkal.
Aztán megjelent a képernyőn is. Eleinte reklámfilmekben láthatta őt a közönség, majd írni kezdett az Élet és Irodalomban, no meg a Képes7-ben. És tovább képezte magát. Az ELTE bölcsészettudományi karán szerzett diplomát, történelem-népművelés szakon. Ennek is köszönhette, hogy megszámlálhatatlan feladatot bíztak rá a Magyar Televíziónál. Készíthetett dokumentumfilmeket, stúdióbeszélgetéseket, riportműsorokat. Beszélhetett 1992-ben, II. János Pál pápa magyarországi látogatásának televíziós közvetítésében. Felkészültségére, tudására jellemző, hogy ő lett az Ablak című szolgáltatóműsor szerkesztő-riportere. Sokan a Fő tér című műsorból emlékezhetnek rá, vagy a Hogy volt?-ból. De ha őt kérdezték, hogy mire a legbüszkébb, legtöbbször azt válaszolta, hogy a Magyarország története című, 46 részes műsorra, amelynek forgatókönyvírója és műsorvezetője volt egyszemélyben. S persze a zene továbbra is fontos volt az életében: neki köszönhetjük a Rocklexikon című portrésorozatot is.
Alkotói ereje teljében ragadta el őt a halál. A nézők pedig azóta is hiányolják őt a képernyőről. És ez még nagyon sokáig így lesz… Nyugodj békében, Nagy György!
