AKIT CSAK JOGERŐS PÁLNAK BECÉZTEK A TÉVÉNÉZŐK: DR. ERŐSS PÁL ÉLETE

Ügyvédként és bíróként is lehet sikeres az ember. Ám egészen más egy viszonylag üres tárgyalóteremben learatni a babérokat, mint mondjuk ötmillió televíziónéző szeme láttára. Dr. Erőss Pál sokat mesélhetett volna erről. Aki egyszer is látta annak idején a Jogi esetek című műsort, az pontosan tudja ki is volt ő: egyszerre ügyvéd, bíró, és televíziós személyiség.

Eltévedni a jog útvesztőben. Sokan voltak így a Kádár-rendszerben is. Beadni a válópert, elosztani a kevéske ingóságot, kié legyen a sezlon, a rekamié, a lemezgyűjtemény s persze kié legyen a lakás. De az örökség elosztása is komoly családi viszályt okozhatott, nem beszélve a csalásokról, okirathamisításokról. Volt csavar az ember életében bőven, ám ha leült este a televízió képernyője elé, talán választ kaphatott a nagy kérdésekre. A Jogi esetek című televíziós műsor első adására 1971. szeptember 29-én került sor. Már a legvidámabb barakként emlegették az országot, viszonylagos nyugalom honolt a Kárpát-medencében, az emberek olykor két-három műszakban dolgoztak, megannyi „fusit” vállaltak, ha kellett hétvégén is pénzt hajtottak. A család mindenek előtt.

A család, amely aztán épp a sok meló, feszültség miatt ment tönkre és bomlott fel. A Jogi esetek nem volt egy színes, látványos showműsor, mégis több millióan nézték. Talán többen is, mint Kloss-kapitány kalandjait, vagy Maigret felügyelő fifikásan megoldott ügyeit. A műsor rendszeresen jelentkezett, töretlen népszerűséggel, ám a szerkesztők még rátettek egy lapáttal: találtak egy új szereplőt, aki pillanatok alatt a nézők kedvencévé vált. Dr. Erőss Pál 1978-ban került először képernyőre, csatlakozva az addigi stábtagokhoz. Szakértőként szólaltatták meg, és lett attól kezdve az ország ügyvédje, és néhány adást követően már becenevet is kapott: Jogerős Pálnak hívták. S persze az utcán, vagy a munkahelyeken azt kérdezték egymástól az emberek, ki ez a gyönyörű magyarsággal beszélő férfi? Ki az, aki képes a tárgyalótermek komor szürkesége után színes egyéniségként még a legvadabb jogi hercehurcába is derűt, vagy legalábbis reményt csempészni? S talán a derű a legfontosabb szó, amely jellemezte ezt a felkészült, hiteles ügyvédet, aki egyszer azt mondta: „Úgy érzem, ha a legfontosabb kérdéseket is derűvel látjuk, akkor könnyebb szembenézni még a mások igazságával is…”

Gyönyörűen beszélt, olyannyira tökéletesen formálta a szavakat, a mondatokat, hogy a híres nyelvészprofesszor, Lőrincze Lajos, – akivel egyébként egy iskolába, a debreceni református gimnáziumba járt -, azt mondta róla és a Jogi esetekről: „Az ilyen műsorok együtt szolgálták a jogi bikkfanyelv érthetővé tételét, az írott, a jogon túlmutató segítőkészség lehetőségeinek felmutatását, és a szép magyar beszéd ügyét…” Dr. Erőss Pál népszerűsége akkoriban vetekedett a filmszínészeinkével. Ezek után talán nem is meglepő, hogy még a Film Színház, Muzsikában is írtak róla, ilyen mondatokat például, hogy: „Dr. Erőss a regionális kiejtés szívderítő képviselője. Tiszántúli magánhangzók, és azok bájos hajlítása, mesemondásra emlékeztető beszéddallam, népi szólásokat idéző időmérték, kiegyenlített beszédtempó. Csodálkozó, jóindulatú tekintet, huncutságot leplező mimika, tanítóbácsis gesztikuláció. Kifejezőkészségét nem rontotta el a precízkedő szaknyelv, az unos-untalan hallható felolvasott szónoklat, a tesztlapos vizsgarendszer és a szürkén beszélő fővárosi környezet…”

Kell-e ennél nagyobb elismerés? De a siker nem szédítette és nem változtatta meg őt. Pontosan tudta honnan indult, mégpedig a szabolcsi kistelepülésről, Kömörőről. A szép, míves beszédet, a kultúra iránti vágyat volt kitől örökölnie, felmenői között kisnemesek, lelkészek és tanítók voltak. Arról nem is beszélve, hogy 1956-ban azt a Mádl Terézt vette el feleségül, aki a későbbi köztársasági elnök, Mádl Ferenc testvére volt. Az asszony két lánnyal, Mónikával és Eszterrel ajándékozta meg őt, és cseppet sem meglepő módon mindketten jogász végzettséget szereztek. Immár öt unoka és hat dédunoka bővíti a családot.

Erőss Pált egyébként nem csak a nézők, az újságírók is nagyon szerették. Élmény volt olvasni a korabeli, vele készült interjúkat, mert a benne rejtőző derű újra és újra formát öltött anekdotáiban, mondatformálásaiban, történetmeséléseiben. Sokszor a tollforgatók és az olvasók sem tudták, hogy kitalált sztorikkal szórakoztatja-e a nagyérdeműt, vagy valóban megtörtént mindaz, amiről beszélt és mesélt lelkesen, beleéléssel. Hogy megtörtént-e az, amikor egy lóversennyel kapcsolatos ügy miatt kiment az ügetőre és biztos, ami biztos alapon vitt magával negyed kiló kockacukrot a lovaknak. Aztán fogadott is, de a paripa, amelyet megtett, cserben hagyta. Mesélt olyan históriáról, amely szerint az egyik falu be akarta perelni a plébánost, mert túl hangosan harangozott. Egyszer azt mondta, ugyancsak derűs arckifejezéssel. „Mindig a helyszínen tanulmányozom a jogi eseteket. A következő adásban éppen egy nudistastrandon játszódó példára készülünk…”

Sikeres volt a háttérben is, a képernyőn túl. Még 1956-ban diplomázott az ELTE-n, majd dolgozott bírósági fogalmazóként, később kerületi bíróként, majd a Fővárosi Bíróság tanácselnökeként. 1979-től pedig a Legfelsőbb Bíróságon bíróként. Sőt, ebben a minőségben vezethette 1981-től az Igazságügyi Minisztérium polgári osztályát. Aztán 1988-ban már nem kértek belőle a minisztériumnál. Sem belőle, sem az általa vezetett osztályból. Harminc esztendő után jelezték neki, hogy nincs szükség rá. Kénytelen-kelletlen maga kezdeményezte a megfagyott légkörben a távozást. Így aztán lemondott tisztségéről, válaszul pedig ezt a néhány sort kapta: „Értesítem, hogy a Legfelsőbb Bírósági bírói tisztségéről és az Igazságügyi Minisztériumi beosztásáról való lemondását miniszter elvtárs elfogadta…”

Tizenkét évig volt képernyőn, tizenkét évig jogi szakértősködött a legendás műsorban. De ezt követően sem vett vissza a tempóból, fontos és kevésbé fontos ügyeket vállalt el. Részt vett a privatizációban, alapítványt hozott létre, megannyi díjat vehetett át, még a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét is. Majd az évek múlásával természetes módon lassult a tempó, olyannyira, hogy már túl a nyolcvanon, egyszer kényelmesen sétált át a zebrán, amikor egy autó szinte fékezés nélkül elgázolta. A mentőben tért magához, súlyos sérüléseket szenvedett és össznépi véradás segítette a gyógyulás útján. Még mindig szerették és féltették őt az emberek. Ezzel a tudattal távozott az élők sorából tavaly május 23-án. Dr. Erőss Pál 86 évet kapott a Teremtőtől.

Nyugodjon békében!