Kint hideg van, nagyon hideg. A budakalászi temetőben pedig fájdalmas csönd. Három éve már, hogy jött a hír, Gesztesi Károly rosszul lett az autójában és már nem lehetett megmenteni az életét. A sors nagy igazságtalansága volt ez a nap 2020. január 4-én.
Még rengeteg dolga lett volna ezen a világon. Fel kellett volna nevelnie a kislányát, fogni a fiai kezét és később unokázni napestig. Jókat enni, nevetni, szeretni, lesni a karácsonyfa mellől, hogy mit szólnak a gyerekek az ajándékokhoz. Helyette fehér virágok és kisírt szemek mindenütt. Szólnánk, hogy ezt a jelenetet vegyük újra, mondjuk onnan, hogy elindul az autójával január 4-én reggel. De sajnos nem maradt több film…
Emlékszik? Sokszor elmesélte, hogy 2004-ben mennyire megviselte, hogy a jóbarátja, Bubik István végzetes autóbalesetet szenvedett. Ő is szerette a zenét, ő is bohém volt. És azt is tudom, mennyire sajnálta Kaszás Attilát meg Selmeczi Rolandot, akikkel együtt játszott a Kútfejekben. A többit sajnos tudjuk… Ez így nagyon igazságtalan! Ki fogja ezek után megszólaltatni Shrekket? Ki fog kijárni az MTK meccseire szurkolni? Ki fog nagyokat nevetni a tévében és ki fog leülni zongorázni csak úgy, a barátok kedvéért.
Pedig évek óta mondogatta, hogy többet kellene pihennie. Csak hát a fránya pénz. A pihenés helyett színház, film, szinkron, haknik. Rohanás, ÁFA-s számla, nyugta, hitel. Azt is mesélte, az életében talán egyszer keresett igazán jól. Még fiatalon, amikor kiment Hollandiába és egy ötcsillagos szállodában egy hófehér zongorán játszott a gazdag vendégeknek. Az ötórai tea idején, majd este három órácskát. És harmincszor többet keresett egy hónapban, mint a színházban. Képzelje, L. L. Junior könnyes szemmel mesélte, hogy amikor a kisfiát halálra gázolta egy autó, szinte az elsők között ön hívta fel telefonon és csak annyit mondott: barátom, maradjunk most kicsit csendben. És csendben maradtak, perceken át.
Ez így nagyon igazságtalan! Pedig a nehezén talán már pont túl volt. Nagy szerelmen, szakításon, ijesztő mélységen. Az utolsó tévéinterjújában mosolyogva beszélt a hitről, tartásról és optimistán várta a jövőt. Arra emlékszik, hogy még főiskolásként autogramot kért Sinkovits Imrétől? Tudom, hogy emlékszik. A színészlegenda pedig nem értette, hogy miért? Ön pedig elmesélte, hogy kisgyerekként akarta ezt az aláírást begyűjteni az Egri csillagok láttán, ám akkor nem volt módja rá, hogy megtalálja Dobó Istvánt. Évtizedekkel később megtalálta.
A budakalászi temetőben közben fájdalmas csönd van. Majd halk zongoraszó hallatszik. Lágy, békés dallamok. Nem tudni honnan jön. Csak sejteni…
Sosem feledünk, Gesztesi Károly!
