A múlt század legzseniálisabb képhamisítója volt. Ha olyan kedve akadt, öt perc alatt rajzolt egy Picassót és évtizedek alatt több ezer méregdrága hamisítvánnyal árasztotta el a piacot.
Pitiáner tolvajként kezdte, ám aztán rengeteg pénzt keresett Modigliani, Picasso vagy éppen Matisse képeinek másolásával. Ő a magyar Hoffmann Elemér, aki később Hory Elemér, majd Elmyr de Hory néven lett híres vagy inkább hírhedt, hogy aztán idős korában az öngyilkosságba meneküljön a hamisítások miatt rá váró börtönévek elől.Habár állította, hogy 1911-ben született, az anyakönyvi kivonat szerint 1906-ban látta meg a napvilágot. Az egész életét meghamisította, így mindenkinek azt mondta, nemesi családban született, ám ennek nincs nyoma. Az viszont biztos, hogy festőművésznek készült, ezért tanult Münchenben is és állítása szerint Párizsban egy asztaltársaságban ült például Picassóval. Az utóbbi lehet, hogy az általa kreált legenda része, az viszont nem, hogy 1935-ben furfangos tolvajként került be a hazai újságokba. Történt, hogy elegáns úriembernek öltözve megkereste a híres fiatal színésznő, Perczel Zita édesanyját, hogy éppen Stockholmból jött, ahol a svéd királyról készített portrét, ám most örömmel lefestené a Meseautó című film csinos főszereplőjét is.
Az anyukának tetszett az ötlet, így Hory, akkor még Hoffmann Elemér néven munkához látott. Nem csak a festéshez. A kép is elkészült, ám eltűnt a lakásból Perczel Zita méregdrága gyűrűje és az anyuka arany karperece is. Hamar a titokzatos portréfestőre terelődött a gyanú, akit végül is két hét szökés után Budapesten kaptak el a detektívek (az ékszerek amúgy meglettek, zálogházba adta őket). Mikor a sztorit az újságok megírták, további hat károsult jelentkezett, köztük egy vidéki dúsgazdag ember is, aki állította, Hoffmann az ő kastélyát is kifosztotta, amikor portréfestést ajánlott. A bírósági tárgyaláson aztán Hofmann nem tagadta a vádakat, ám egy meghökkentő fordulatot azért hozott az ügy. A tolvaj portréfestő ugyanis jelezte, bepereli Perczel Zitáékat, mert nem fizették ki a kép honoráriumát. A bíró előtt úgy érvelt, igaz, hogy lopott, de a pénz neki is jár. A képért ötszáz pengőt kért, mondván, ő amúgy egy jó nevű festő.
Az is lett a II. világháború után, de nem úgy ahogyan elképzelte. A legenda szerint csak a maga szórakoztatására másolta a híres festőket, amikor egy hölgynek a lakásán megtetszett egy rajza. Ugye, Picasso? – erősködött a vendég, Hoffmann pedig nem tiltakozott, hanem eladta neki. Így kezdődött a század legnagyobb festményhamisítójának története. Hoffmann, bocsánat Hory, semmit sem bízott véletlenre. A rajzokat korhű könyvek üres lapjain alkotta, ha pedig festményt másolt, akkor kacatnak számító, nevesincs alkotók festményeit törölte le a vászonról és készített hamisítványt. A lényeg, hogy a vászon abból a korból származzon, mint a lekopírozott alkotó.
A zsenialitása amúgy abban rejlett, hogy sohasem ismert festményeket másolt, hanem abban a stílusban festett új képeket, mint az imádott művészek. A képeket nem szignózta, így még azt sem lehetett állítani, hogy hamisítani próbált. Az aukciós házakat, művészettörténészeket viszont sikerült átejtenie, de nem csak őket. Megesett, hogy egy idős festőművésszel elhitették, hogy az egyik fiatalkori, elveszettnek hitt képe került meg. A festő könnyes szemmel szignózta a hamisítványt. Horynak aztán bűntársa is lett, méghozzá két szélhámos műkereskedő. Kezdetben egy dél-franciaországi kastélyban dolgoztatták a magyar képhamisítót, később pedig Ibiza szigetén, egy csodás villában rendezték be a Hory-féle hamisító-műhelyt. Neki más dolga sem volt, mint festeni.
1967-ben aztán robbant a bomba, egy texasi olajmágnás ugyanis 58 festményt vásárolt a csaló műkereskedőktől. Kétmillió dollárt költött a képekre, ezért már otthon megvizsgáltatta őket. A szakértő szerint az 58 festményből 44 hamisítvány volt. Hory pedig onnan több ezer kilométerre büszkén mosolygott a műhelyében, ugyanis mint az 58 kép hamis volt… Később már Franciaországban is nyomoztak Hory után, aki ekkor már ibizai villájában gyártotta a rajzokat, festményeket. Nagyvilági életet élt, partikat adott, ám szorult a hurok. A zseniális hamisító végül a hosszú börtöntől tartva 70 éves korában öngyilkos lett. Addigra viszont a nevét olyannyira felkapták, hogy már saját festményeit is árulta több ezer dollárért, szignózva, legálisan (egyébként könyv és film is készült az életéből). A szakértők szerint több ezer Hory-festmény lóg jelenleg is magángyűjtők és múzeumok falain. Mivel a tulajdonosoknak sem érdeke, sok esetben nem is vizsgálják a festmények eredetét.
Egy svájci művészettörténész egyébként a következőt mondta a magyar hamisítóról. „Hory egy zseni. Előtte soha ilyen művész nem létezett még. És könyörgök Istennek, hogy ne is legyen több!” Ennél nagyobb dicséret nem is kell…
Nyugodj békében, Hory Elemér!
