Élni jó. A Nemzet Színésze nyilatkozta ezt néhány héttel ezelőtt. Az a Jordán Tamás, aki már nagy levegőt vett ahhoz, hogy ma elfújja a nyolcvan szál gyertyát a születésnapi tortáján.
Ám hiába a tekintélyes, kerek évforduló, nem a visszavonult, csendben élő nyugdíjas szólalt meg belőle – hanem az aktív művészember, akit van szerencsénk napjainkban is látni megannyi filmben. Azt mondják, nincsenek véletlenek. Hogy az életünk előre megírt történet szerint zajlik. Hiába próbálunk radírozni, vastag filccel hosszabb-rövidebb fejezeteket áthúzni, eltüntetni, a forgatókönyv nem változik. A sors játéka lehetett az is, hogy a két álmodozó fiatalembert egyszer csak egymás mellé ültették. S ők ketten életre szóló barátságot kötöttek. Együtt jártak általános és középiskolába. Együtt gombfociztak, együtt játszottak lent a téren, barangolták be a Gellért-hegyet. Együtt nézték lelkesen a csinos fruskákat, akik néha kacéran nevettek feléjük.
Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika
Jordán Tamás és Bálint András elválaszthatatlanok voltak. A két jóképű fiú, akik majd megváltják a világot. S volt is konkrét tervük: színésznek készültek. Talán Alain Delon vagy Gregory Peck lehetett hatással rájuk, esetleg valamelyik honi színészlegenda. Apró szépséghiba volt, hogy Jordán Tamást nem vették fel a színművészeti főiskolára. Az álmoknak annyi – gondolhatja ilyenkor a gyávábbja, csakhogy Tamásnak 18 esztendősen eszébe sem jutott, hogy visszavonulót fújjon. Ha nem a főiskolán, akkor majd kerülőúton jut el álmai szerepéig: Rómeóig, Hamletig, bármeddig. S ki más segített neki ebben, mint a legjobb barátja, Bálint András. 1961-ben, az érettségi évében, túl a sikertelen felvételin, már meg is volt a kerülőút. Az Egyetemi Színpad várta, amely már akkoriban is kultikus helynek számított. S az is maradt egészen a nyolcvanas évek végéig. Ott alakult meg az ELTE úgynevezett „Universitas” tagozata is, amelynek Ruszt József volt a rendezője. Ide került be Jordán Tamás.
Színész leszek, mondogathatta magában egyre erősebben Jordán Tamás, és mindez az érzés csak fokozódott benne, amikor beugróként szerepelhetett a kaposvári színházban. Igaz aprócska szerep volt az, de mégis egy kőszínház színpadán, nagyközönség előtt. Színész leszek, mondogatta magában, miközben már mérnöknek tanult. Merthogy a művész lelkű fiatalembert felvették a műszaki egyetemre, ahol 1966-ban szerzett földmérő mérnöki diplomát. Lehetett volna ez az út is az övé. Beépíteni, modernizálni, élhetővé tenni. De ő másra vágyott: az ábrák helyett ábrándozásra, a rajzok helyett szavakra, a mérnöki monológok helyett ízes, költők által megformált mondatokra. De mégsem Lear király volt ekkor még, hanem a Fővárosi Tanács telekkitűzési osztályának mérnöke.
Aztán 1970-ben a legendás 25. Színháztól keresték egy ajánlattal: szerepeljen a Szókratész védőbeszéde című darabban. Legyen az övé a börtönszolga egymondatos szerepe. Egy aprócska mondat, de az övé. Mérnökként dolgozott, és ha ideje engedte, akkor játszott. És addig-addig vállalt „másodállást” a művészvilágban, amíg az Országos Rendező Iroda kezébe adott egy hivatalos dokumentumot, amelyen az állt: Jordán Tamás színész S nem is akármilyen színész, mondták, akik látták őt játszani. Nem sokkal később már tévéfilmben játszott főszerepet, ő volt II. Richárd, olyan partnerek mellett tündökölhetett, mint Básti Lajos, Bujtor István, Kőmíves Sándor, Őze Lajos, vagy a fiatal Lukács Sándor. S jött az újabb és még újabb főszerep. És ő egyre bátrabban, egyre szebben beszélt. Olyan szépen, hogy az ország egyik legjobb versmondója lett belőle. József Attila-emlékműsort is készítettek az ő csodálatos orgánumával. A műsorban mindössze három színész szerepelt: Cserhalmi György, Latinovits Zoltán, és Jordán Tamás.
Azt mondják nincsenek véletlenek. És itt megint a sors kacsintott az ifjú művészre, merthogy Gábor Miklós is végignézte az adást, majd négyoldalas, kézzel írt levelet küldött Jordán Tamásnak, amelyben elragadtatását fejezte ki. Csoda-e ha ezek után önálló József Attila-esttel járta az országot és kápráztatta el a közönséget? A döcögős kezdés a kikövezett életúton immár a múlt: onnantól kezdve Jordán Tamás nyílegyenesen, határozott léptekkel haladt tovább. Emlékezetes film és színházi szerepek jelezték, hogy tudja merre tart. Rengeteget tanult, hogy aztán folyamatosan tanítson is. Szenvedélyévé vált fiatal színésznövendékek oktatása. Akkori párjával, Lázár Katival, – aki gyönyörű lánnyal, a később kiváló színésszé váló Jordán Adéllal ajándékozta meg, – megalakították a Merlin Színház színitanodáját. A Merlin volt élete egyik legfontosabb állomása Jordán Tamásnak. Kaposvár, majdan Szombathely mellett. Szombathelyen megalapította a Weöres Sándor Színházat, miután vezette néhány évig, a Nemzetit is a fővárosban. Tanított a Színház és Filmművészeti Főiskolán, és begyűjtött minden fontos elismerést, Kossuth- és Jászai Mari-díjat, Érdemes Művésszé és a Halhatatlanok Társaságának örökös tagjává választották. Olyan filmekben alkotott maradandót, mint a Hány az óra, Vekker úr? a Megáll az idő, a Sose halunk meg, a Napfény íze, a Szabadság, szerelem. Nem mellékesen a mai napig aktív.
Jordán Tamás 1963-ban nősült, Fulmer Juditot vette el feleségül. Ebből a kapcsolatból két fia született, majd később együtt élt Lázár Kati Kossuth-díjas színésznővel (Jordán Adél lett a kapcsolat gyümölcse), aztán Papp Krisztina közgazdásszal, aki ugyancsak fiút szült neki. Ma nyolcvan esztendős és egy Zsuzsanna nevű, tündéri hölgy karolhatja át párjaként. De nem csak ő mondja neki, hogy boldog születésnapot, Tamás! Hanem sokan.
Sokkal többen, mint talán gondolná…
