A Zöldfa utcai, ütött-kopott vívótermébe jártak a bárók és képviselők, hogy tőle tanulhassák a vívást. Mert ő volt a legjobb. Következzék a szabadságharcban önként harcoló Keresztessy József élete!
1819-ben született Pesten. Már kiskorától a vívás érdekelte, így 12 évesen elment a neves vívómester, Friedrich Ferenc iskolájába. Hosszú éveken át képezte magát, míg végül 1842-ben avatták vívómesterré. Huszonkilenc éves volt, mikor 1848-ban kitört a forradalom. Keresztessy nem tétovázott, harcra jelentkezett és a 60. honvéd zászlóaljhoz került, ahol aztán hadnagyi rangig jutott. Számtalan csatában részt vett, például Budavár sikeres ostrománál is. Sokáig felemlegették azt a haditettét, amikor a farkasdi hidat egymaga védte meg három dragonyos lovassal szemben.
Fotó: Arcanum/Magyarország és a Nagyvilág
Természetesen a vívótudása mentette meg az életét. A szabadságharc leverése után 1951-ben nyitotta meg a Zöldfa utca 6. szám alatt a később legendássá vált vívóiskoláját. Az emeletes, meglehetősen rozoga zöld ház első emeletére kívülről egy falépcsőn lehetett felmenni. Ott volt a vívóterme. A szegényes külsővel nem törődtek a dúsgazdag bárók és országgyűlési képviselők, hiszen a mestertől akartak tanulni, mindegy volt a külcsín. Mivel akkortájt kevés nívós vívómester volt Pesten, sokan próbáltak bejutni hozzá. Keresztessy senkivel sem tett kivételt, gondolkozás nélkül várólistára tette a tehetős, befolyásos, dúsgazdag arisztokratákat és politikusokat. Kardvívásban és tőrvívásban senki nem volt Keresztessy Józsefnél képzettebb, országszerte ismert volt a mondás, hogy ha valaki jobban vívott az átlagnál, máris megjegyezték: biztosan Keresztessy iskolájába jár. A tanítványai közé tartozott például Thaisz Elek, Budapest későbbi rendőrkapitánya, de az író Jókai Mór is rendszeresen nála vett leckéket.
Keresztessy József aztán megházasodott, s megszületett a fia, Sándor, aki már egészen apró emberként ott játszott az édesapja vívóiskolájában. Nem volt kérdés tehát, hogy ő is vívó lesz. Az is lett, ráadásul szintén eljutott a mesteri fokozatig. Az idősödő mester iskolákban oktatta a vívást, mellette pedig színiiskolákban tanított, hiszen rengeteg szerephez szükség volt a vívótudásra. 1882-ben a vívómesteri működésének 40. évfordulóján a saját lakásán rendezett összejövetelt, majd a tanítványai a Hungária szállóban várták vacsorára, ahol egy pompás, díszes serleget kapott tőlük. Ekkorra már több mint háromezer embert tanított meg vívni, nem csoda, hogy a hálás tanítványok 1886-ban a neves festőművészt, Idősebb Vastagh Györgyöt kérték fel, hogy készítse el Keresztessy József portréját. A mű elkészült, Keresztessy örült neki, de mivel egyáltalán nem volt hiú ember, csak szabadkozott a gratulálók gyűrűjében. 1888-ban aztán fájó szívvel, de elbúcsúzott a régi vívóiskolájától, s onnan nem messze, a Zöldfa utca 20. szám alatt vett lakásán kialakított teremben fogadta tanítványokat. Azokat a tanítványokat, akik hosszú éveken át jártak hozzá. Mint például Harkányi Frigyes, aki nem kevesebb, mint 50 éven át járt Keresztessyhez, 1842-ben szinte ő volt az első tanítványa. Ez a vívóterme sem volt hivalkodó, inkább praktikus, a külsőségek ugyanis az életben és a vívóteremben sem érdekelték a mestert.
Fotó: Arcanum/Képes Folyóirat
Bár a párbajozás akkortájt nagy divat volt Pesten, sosem vett ily módon elégtételt. Sokkal szelídebb ember volt annál. Amikor pedig messzi földről jött vívómesterek jelentkeztek, hogy álljon ki velük egy mérkőzésre, csak intett a tanítványainak, akik aztán annak rendje és módja szerint legyőzték az idegeneket. Így történt, hogy mikor Salvo, a híres olasz hívta ki, Kisbaári Kiss Ferencet jelölte a vívásra, akit aztán egyszer sem tudott megszúrni a pórul járt olasz. Nagy visszhangot váltott ki az eset, ugyanis az olasz vívómester messze földön híres volt, s általában győztesen hagyta el a párbajokat. Nem úgy Pesten… Idős korában is oktatott, s nem tetszett neki, hogy sok olyan ember is vívómesteri címet kap, aki érdemtelen rá: „Manapság minden fiatalember felcsaphat vívómesternek. Az én időmben keservesen ki kellett érdemelni a címet. Inasból lettünk segéddé, segédből mesterré. Azután kaptunk oklevelet az öreg Friedrichtől. Hisz manapság nem kell tudomány, csak reklám! – mondta az elgondolkoztató szavakat a halála előtt nem sokkal.
Fotó: Fiumei úti sírkert
A mester, a vívás hazai apostola végül 1895 áprilisában hunyt el 76 éves korában. Nem lehet azt mondani, hogy váratlanul, ám a halálhíre így is mindenkit megrázott. Már nem élhette meg a magyar vívósport későbbi csodás sikereit, a számtalan olimpiai bajnok címet, ám a nevét azóta is aranybetűkkel írják a sportágban és megemlékeznek róla. A halála után a Zöldfa utcai lakásán ravatalozták fel s onnan szállították a Fiumei úti sírkertbe, ahol több ezer ember hallgatta lehajtott fejjel a gyászbeszédeket. A gyászszertartás után egy vers is megjelent róla az egyik újságban, ebből idézünk: „Hogy kell helyt állni karddal a kezében,/Megtanítottál erre sok magyart,/S megtanítottál sok németet futni/Negyvennyolcban, akart, vagy nem akart.”
Nyugodj békében, Keresztessy József!
