REMEK GÁTFUTÓ VOLT FIATALON A MINDIG ELEGÁNS SZÍNÉSZ, BITSKEY TIBOR

Ő volt a hősszerelmes, sármos, gerinces férfi a filmvásznon és a színpadon is. Pedig sokáig egy szállodában dolgozott és ő sem gondolta volna, hogy egyszer ünnepelt színész lett. Következzék Bitskey Tibor élete!

Kevesen tudják róla, hogy fiatal korában versenyszerűen sportolt, kiváló futó volt. Miközben a Fasori evangélikus gimnáziumba járt, a futás mellett arról fantáziált, hogy néhány éven belül majd ő lesz a precíz, tökéleteset alkotó mérnök. Olyan pillanat is volt kamaszkorában, amikor azt gondolta, hogy majd orvos lesz, esetleg nyomozó. Ám a sors közbeszólt, az édesapját elbocsátották az állásából, így neki is dolgoznia kellett, így került a Béke Szállóba.

Közben országos ifjúsági bajnok síkfutó lett, majd rátett egy lapáttal, mert gátfutóként is sorra nyerte az aranyérmeket. A Rákoskeresztúron született, jókötésű ifjú fiatalsága a sport jegyében telt. És nem csak a futás szerelmese volt, a labda is fontos szerepet játszott az életében. Csoda-e, ha évekkel később alapító tagja lett a színészek labdarúgó-válogatottjának? Személyes szál, elnézést érte: még újságíró gyakornokként a szakma Nemecsek Ernőjeként én is játszhattam az utolsó igazi Színész-Újságíró Rangadón a Népstadionban, nagyjából ötvenezer néző előtt a nyolcvanas évek közepén. Életre szóló élmény volt, hogy Déri János és Vitray Tamás, s megannyi ismert tollforgató között én lehettem Kövesi, a tartalék. Bitskey Tibor azon a meccsen már nem játszott. Ehelyett megvillantotta különleges tehetségét megannyi színpadon. Ő volt a tökéletes férfi, a sármőr, a romantikus hős megformálója. Ő volt nekünk itthon Gregory Peck, Gérard Philipe, és Paul Newman. Száz meg száz, ezer meg ezer levelet kapott. Lányok, asszonyok írtak neki reménykedve. S tényleg, tökéleteset alkotott bármilyen szerepet bíztak rá.

De visszatérve a kezdetekre. Az érettségi után a Britannia Szállóban kapott munkát – akkoriban Béke Szállónak hívták. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy ilyesmi megesett, de ettől még tény: Bitskey Tibor, mint a szálló alkalmazottja, versmondással szórakoztatta a vendégeket. Végül annyi biztatást kapott, hogy jelentkezett a színiakadémiára. Annak is az esti tagozatára, mert akkoriban még ilyen is volt. Persze hogy felvették. Másodéves volt, amikor a Vígszínház elődje, a Néphadsereg Színház ösztöndíjasként szerződtette. És a sors már akkor felkapta, a tenyerén hordta, merthogy beugróként játszhatta el a Trisztán címszerepét, és ezzel aztán megalapozta a jövőjét. Az igazi hős. Megunhatatlan a  magyar filmtörténet megannyi kosztümös darabja. Megunhatatlan a Kőszívű ember fiai, az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán és az Egri csillagok. Évtizedek múltán is ugyanolyan mámorító élmény nézni ezeket a filmkockákat. Mint ahogy a bennük szereplő csodálatos színészeket is. Mint Bitskey Tibort, a romantikus alkatú színészt, a lánglelkű hősök tökéletes megformálóját.

Számtalan énjét megmutatta a filmvásznon. Ha kellett sírt, ha a jelenet úgy hozta, üvöltött és kifordult önmagából. Az Egy pikoló világos imádnivaló film. Benne az önmarcangoló, szerelmet, tiszta erkölcsöket, romantikát kereső Bitskey Tiborral. És ott volt a Dúvad, a Légy jó mindhalálig, a Szerelmi álmok. De a színpadon is varázsolt. Elvarázsolta a nézőket. Például a Thália Színházban, amely 1974-ben szerződtette. De játszott az Arizonában, a szolnoki Szigligeti színházban, fellépett versmondóként, és folyamatosan szinkronizált. Az ő hangján szólalt meg Stirlitz, a rafinált kém, A tavasz tizenhét pillanatában, valamint Max von Sydow, Christoper Plummer, Sean Connery, valamint Paul Newman is.

Azt írták róla egyszer, hogy régi vágású, szálfaderekú ember volt, egyenes tartással, öblös hanggal, kellő eleganciával. Nagyjából harminc filmben játszott. Nem csak színészként volt feltűnő és figyelemreméltó, magánemberként is. Aki ismerte, pontosan tudta, hogy mindig elegánsan öltözött, mintha csak egy divatlapból lépett volna ki, leginkább zakót viselt, de tökéletesen állt rajta a frakk és a szmoking is. A régi vágású, grófi megjelenésű művészember. S ahogy idősödött, úgy is megőrizte a sármját.

Még úgy is, hogy két évvel a halála előtt baleset érte. „Még márciusban történt, hogy hirtelen leesett a vérnyomásom, elsötétült előttem a világ, elájultam és estemben eltörtem a combcsontomat. Operálni kellett és utána sokáig képtelen voltam felállni. Ez a mozgásképtelenség rettenetes egy annyira tevékeny embernek, mint én. Egész életemben sportoltam, rengeteget mozogtam a színpadon és a magánéletben is…” A hős, akit nyugalomra, csendre, mozdulatlanságra ítéltek. Bitskey Tibor végül 2015 februárjában, 85 esztendősen hunyt el. Magával vitt valamit a sírba, ami talán soha sem pótolható. Egy szeletet a lelkünkből és magával vitte a legyőzhetetlen hős mítoszát.

Nyugodj békében, Bitskey Tibor!