20 ÉVE HUNYT EL A MÉLYBARNA HANGÚ SZÍNÉSZ: MÁDI SZABÓ GÁBOR ÉLETE

Gyerekként féltem a hangjától. Olyan hangos, érces, öblös, ellentmondást nem tűrő hang volt az. Kales kapitány hangja.

Pedig az akkor még létező szentendrei kertmoziban ücsörögni langyos nyárestén és a Koppányi aga testamentuma című filmet nézni felemelő élmény volt. Volt annak a mozinak valami egészen sajátos hangulata. Ha hűvösebb is volt az este, az ember felnyalábolta otthon a pokrócot, aztán csak bebugyolálta magát és nézte a kalózos kalandfilmeket, leste a félelmetes Fantomast – vagy épp A koppányi aga testamentumát. Kales hangja nem volt szimpatikus. De nem csak az az orgánum, hanem maga a szerep sem. Mádi Szabó Gábor hatással volt az emberre. Így vagy úgy, de senki nem lehetett közömbös iránta. A nézők, még ha negatív szerepben is látták oly sokszor, mindig emlékeztek az alakításaira, és arra az érces, öblös hangra. Megannyi különleges sztori fűződik a nevéhez.

Talán a legemlékezetesebb egy zseniális beugrása. A Vígszínházban 20 hétig próbálták a Bűn és bűnhődést. Komoly darab, minden egyes szó, minden egyes gesztus fontos a rendező, a színész és a néző számára. És eljött a főpróba ideje, a társulat már talán túl volt a nehezén, amikor a Szvidrigaljovot alakító Darvas Iván egyszer csak hangtalanul összeesett és elájult a színpadon. Volt nagy rémület, kiabálás. Jött a mentő és Darvast az ország egyik legnépszerűbb színészét már vitték is a műtőbe. Azon az estén nagyjából kilenc óra körül az épp a rádióstúdióban tartózkodó Mádi Szabó Gábort azzal keresték meg, hogy vegye át Darvas Iván helyét. Halasztásról szó sem lehetett, mert Ljubimovnak, a rendezőnek el kellett utaznia, így esély sem volt arra, hogy később legyen a premier. Mádi Szabó akkor azt mondta: „Egy feltétellel vállalom, ha nem ragaszkodnak ahhoz, hogy szőke, kék szemű, sovány testalkatú legyek…”

Másnap jött a bemutató. A visszaemlékezések szerint akkor, azon a különleges napon Mádi Szabó Gábor kora reggel kelt fel, átnézte a szövegkönyvet, felesége segítségével rögvest fel is mondta a szerepét, majd délelőtt tíz órakor nyugodt arckifejezéssel, mintha csak egy unalmas futballmeccsre érkezne, megjelent a próbán. Mondani sem kell, a kollégák, a társulat tagjai már nem voltak ennyire nyugodtak. Őrült futkosás, izgalom és persze félelem, bizonytalanság. Így várták az esti bemutatót. Mádi Szabó Gábor pedig kijelentette, neki innentől nem kell sem szövegkönyv, sem súgó. Az első közös próbán lement a kezdőjelenet, és ekkor Ljubimov, a rendező egyszerűen feljött a színpadra, és a legenda szerint úgy hajolt földig az előadást megmentő színész, Mádi Szabó előtt, mint ahogy az orosz bojárok szoktak. Este vastapssal zárult az előadás. Aztán jött a bankett, de oda már nem ment el Mádi Szabó, inkább holtfáradtan hazament, lefeküdt, és másnap úgy ébredt, hogy irtózatos izomláza van. Így jött ki rajta az elmúlt 24 óra izgalma, feszültsége.

A nyolcvanadik születésnapja előtt nem sokkal keserűen nyilatkozott. Ő is, az olvasó is pontosan tudta, hogy száznál több színpadi főszerep, közel kétszáz film, vagyis csodálatos színészi pálya áll mögötte. Gyönyörűséges, mámoros, fájdalmas, sírós-nevetős nyolcvan esztendő. Mégis… „A Kossuth-díjra a 75. születésnapom alkalmából voltam felterjesztve, de akkor is kihúztak. Végül csak 1998-ban kaptam meg. Az Érdemes művész címre még tovább kellett várni, mivel Aczél György minden alkalommal kihúzta a listáról a nevemet. Ennek az az előzménye, hogy amikor 1962-ben kiléptem a pártból, megüzentem neki, felejtse el a nevemet. El is felejtette…”

Izgalmas pályafutás az övé. Tizenkilenc esztendős volt, amikor a Madách Színházhoz került. Pünkösti Andor irányította akkor a teátrumot és tőle tanulta meg a szakmát. De Gellért Endre is fontos szerepet játszott az életében, mestereként tekintett rá, a Nemzeti Színház hőskorában, a II. világháború utáni esztendőkben. Neki köszönhette első komolyabb szerepeit, a Hetvenkedő katonában, az Úri muriban. De talán náluk is jelentősebb Várkonyi Zoltán szerepe az életében. Várkonyi volt az, aki a hetvenes évek elején visszahívta őt a Vígszínházba, és szerepet adott neki az Egri csillagokban. Így beszélt róla Mádi Szabó: „Várkonyi tudott színházat csinálni, nem véletlen, hogy a Víg ezekben az években az ország legjobb színháza volt. Nekem pedig tíz boldog évet adott, gyönyörű szerepekkel. A társulatra jellemző, hogy ha az egyik produkcióhoz öt idős, egyforma korú férfi színész kellett, akkor volt. Ha a következő darabhoz tíz fiatal színész kellett, az is volt. Az ő igazgatása alatt játszottam el egyik kedvenc szerepemet, Goyát, Az értelem álmai című drámában, Marton László rendezésében. Olyan csodálatos partnereim voltak, mint Somogyvári Rudolf, Tomanek Nándor, Benkő Gyula, Darvas Iván, Básti Lajos…” Különleges névsor, az ember szíve pedig belesajdul, hiszen már egyikük sem él.

Mádi Szabó Gábor lélekre hatóan szavalt. Ő volt az egyik legszebb, legjobb és leginkább foglalkoztatott versmondó a színészszakmában. Már pályája elején felfedezték benne a lírát, még ifjú volt, amikor a Nemzeti Színház tagjaként Lenin halálának évfordulóján szerepelnie kellett az Erkel Színházban. Szerepelnie, beugróként, már akkor is. Tudniillik aznap derült ki, hogy nincs versmondó és Máriássy Judit, az akkori kultúros a későbbi sikeres filmrendező, Mádi Szabót kérte meg, hogy szavalja el Majakovszkij 14 perces Lenin-versét. A nézőtéren ott ült Rákosi elvtárs és figyelt. A versmondás olyan jól sikerült, hogy a nyolcvanas évek végéig minden állami ünnepségen Mádi-Szabó Gábor szavalt.

Film és színházi sikerek. Ezek jellemezték pályafutását. Játszott az Újszínházban, a Katonában, a Vígben, játszott vidéken, aztán… „Egyszer csak belefáradtam, és kezdtem nem érteni az új rendezőket, akiknek más volt a felfogásuk a színházról, mint nekem. Részben ezért, részben a vissza-visszatérő betegségeim, hörgőszűkület és infarktus miatt döntöttem úgy, hogy kétezerben visszavonulok. Ma már a betegség szobafogságra kényszerít, egy éve az utcán sem voltam…”

Néhány hónappal a halála előtt mondta mindezt. Az utolsó szerepe Max volt, Harold Pinter, Hazatérés című darabjában, amelyet a József Attila Színházban, Miskolcon és Szegeden is játszott. Azt írta egyszer róla valaki: „Ilyen súlyos, erőteljes, mélybarna hang ma már nincs is. Na jó, talán mutatóban akad még néhány. Egyszer majd elmennek és akkor elszegényedik a fülünk…” Egyre csak szegényedik… Mádi Szabó Gábor napra pontosan húsz éve hagyott itt minket…

Nyugodj békében!