ÍGY NEM LETT ELSŐ MAGYAR AZ ŰRBEN: MAGYARI BÉLA ÉLETTÖRTÉNETE

Tartaléknak lenni nehéz. De a tartalék ismérve az is, hogy bízik abban, előbb-utóbb eljön az ő ideje. Magyari Béla viszont nem egy futballcsapatba vágyott a kispadról, hanem a világűrbe. S pontosan tudta, ha más megy helyette, akkor ő bizony élete hátralévő évtizedeiben csak tartalék marad…

A Kiskunfélegyházán, 1949. augusztus 8-án született fiatalember már 15 évesen magasba emelkedett a helyi reptéren, és különleges tehetségként tekintettek rá. Így aztán szinte természetesnek tűnt, hogy 1966-ban felvették a repülőműszaki főiskolára. Ott tanult, majd még nagyobb lehetőséghez jutott: kimehetett a Szovjetunióba, ott is a krasznodari repülőtiszti főiskolára. Elhivatott, komoly gondolkodású embernek ismerte mindenki a fiatal Magyari Bélát, aki a repülésre tette fel az életét.

Örömkönnyek, vállveregetések kísérték a hazajövetelét, amikor 1972-ben vörös diplomával fejezte be tanulmányait. Azonnal hadnagyi rangot kapott, s a magyar légierő tisztje lett, majd a pápai repülőtéren teljesített szolgálatot a 47. harcászati repülőezred pilótájaként. Álommunka volt ez: MIG-21-es csodagépen száguldani! 1977-ben lett első osztályú vadászrepülős és 1987-ig úgy érezhette, hogy nem is egy vasmadárral, hanem valamiféle varázsszőnyegen repül. De a sors belemart, mert egyik pillanatról a másikra súlyos szívizom-gyulladást kapott és eltiltották a repüléstől.

Tartaléknak lenni embert próbáló feladat. Afféle türelemjáték. Az ember győzködi magát, előbb-utóbb bebizonyíthatja, hogy mit ér. Magyari Béla életében is eljött ez a pillanat. A sikeres vadászpilóta, az elismert katonatiszt ugyanis bekerült abba a szűk körbe, amelynek tagjai közül később kiválasztották az első magyar űrhajóst. Szabó József, aki egykoron részt vett a magyar űrhajósjelöltek kiképzésében, évekkel később így emlékezett: „Körülbelül száz pilótáról volt szó, akik közül a kiválasztás utolsó szakaszában a magyar orvosok hét főt választottak ki. Farkas Bertalan és Magyari Béla is vadászrepülők voltak Pápán, így hozzám tartoztak addig, amíg az előkészítés folyt. Egészségügyi alkalmasság szempontjából Farkas volt az első, Magyari a második. Nekem jó barátom volt mindkettő, Berci is Béla is.”

Aztán 1978-ban Magyarországra látogató szovjet bizottság Csillagváros vezetőorvosával az élen a hétből négy jelöltet választott ki: Farkas Bertalant, Magyari Bélát, Elek Lászlót és Buczkó Imrét. Ők négyen aztán március 18-án kimentek 10 napra Moszkvába, ahol a repülő és orvostani intézetben még tovább vizsgálták őket. A 10 napos vizsgálat során szűkült kettőre a jelöltek száma. Maradt Farkas és Magyari. Egy ország figyelte lélegzetvisszafojtva a híreket. A Csillagvárosból érkező híreket, amelyek között ott volt például az is, hogy a két magyar jelölt háromszobás, kényelmes lakást kapott, így a családjukkal együtt élhettek. Két évig tartott a kiképzés, a két űrhajósjelölt pedig arra készült, hogy örökre beírja magát a magyar történelembe. Hihetetlen lehetőség és kihívás volt ez mindkettőjük számára. Csakhogy az idő haladtával dönteni kellett, melyikükből legyen nemzeti hős, és melyikük maradjon a Földön. Nem volt mindegy, nagyon nem.

Megannyi pletyka, legenda kering azóta is a döntésről. Lehetett olvasni arról is, hogy a szovjet elvtársak jelölték ki Farkas Bertalant, a valóságban azonban éppen a magyar kormány döntött ebben a fontos kérdésben. Czinege Lajos honvédelmi miniszter magához rendelte a közvetlen beosztottjait, mindazokat, akik részt vettek a magyar űrprogramban és ezzel a kérdéssel fordult feléjük: „Elvtársak, kit lőjünk ki az űrbe?” Nos, egyértelműen Farkas Bertalant favorizálták a megkérdezettek. Mint utóbb kiderült, Magyari Béla számára egyértelműnek tűnt, hogy ő csak tartalék lesz, hiszen Farkas Bertalant osztották be a rutinos Valerij Kubaszov mellé a felkészülés során. Azt is beszélték utóbb, hogy a szovjetek inkább Magyarit látták volna szívesebben a Kozmosz felé tartó űrrepülőn, és táviratot is küldtek erről Budapestre, csakhogy mire az megérkezett, már megszületett a döntés Farkas Bertalan utazásáról. Talán sosem tudjuk meg az igazat…

Tartaléknak lenni hálátlan feladat. Magyari Béla nehezen viselte a döntést. Örült Farkas Bertalan sikerének, ám mégis fájdalmas, lélekőrlő hónapokat, sőt, éveket kapott azzal, hogy nem őt küldték az űrbe, hogy nem ő lett az első magyar űrhajós a kozmoszban. Farkas Bertalan nemzeti hős lett. És úgy is kezelik azóta is. Magyari Béla pedig a háttérbe vonult. Tanult a pesti Műszaki Egyetemen, később a Miskolci Egyetemen doktori fokozatot szerzett. Állást kapott a Pénzügyminisztériumban, majd a Honvédelmi Minisztériumban. Ezredesi rangban szolgált Szarajevóban, majd a Magyar Asztronautikai Társaság elnökévé választották. De a feladatok ellenére, érthető módon mindig ott volt benne, mi lett volna, ha ő repül a csillagok közé.

Aztán egyszer csak nyugdíjazták. Visszavonult, egy Budapest széli házban élt családjával, és egyre zárkózottabb lett. S egyszer kifakadt. Azt mondta, nem hívják sehová, de nem is menne. Holnap lesz napra pontosan 4 év, hogy örökre elaludt. Mindössze 68 esztendős volt az az ember, aki majdnem első magyarként ment az űrbe. Fájdalmas majdnem. Persze számunkra így is hős. Reméljük, mindezt ő is érzi odafent, ha már lent nem elégszer éreztették vele…

Nyugodj békében, Magyari Béla!