Egy gondosan becsomagolt, finom cukorka a szélvédőn. Talán Jolánnak hívták a hölgyet, de az is lehet, hogy Elvirának. Tele volt kíváncsisággal, s talán némi vágyakozással is, amikor odatette az autóra azt az aprócska ajándékot.
Afféle üzenet volt ez a férfinak, hogy hátha az édes íz után majd jön az édes csók. Mohai Gábor nem lepődött meg, amikor megtalálta a meglepetést. Nem ez volt az első. A lányok folyamatosan keresték, levelet írtak neki, olykor megvárták a televízió épülete előtt, máskor pedig… Máskor pedig cukorral ajándékozták meg. Azt szokták mondani rá: tipikus agglegény. Hogy annak idején a folyamatos hölgyostrom közepette mikor és kivel esett szerelembe, nem köti a nyilvánosság orrára. Mindig is óvta a magánéletét. Hiába volt nap, mint nap a képernyőn, hiába láttuk őt jólfésülten, elegánsan, önbizalommal telve, mégis titokzatos maradt. S ahogy teltek az évek, ez semmit sem változott.
„Egyedül élek, de nem vagyok magányos. Van két kutyám, imádom őket. Egy gyönyörű kertes házban élek Pesthidegkúton, harmóniában a természettel és olykor önmagammal, s persze a körülöttünk lévő világgal. Csakhogy ezt mostanában egyre kevésbé érzem. Már nyomaszt, ami velünk, körülöttünk történik, a kert sem ad megnyugvást. Dolgozom, komolyzenei hangversenyeket konferálok és leginkább a versek, Petőfi Sándor, és Szécsi Margit költészete tölti ki az életemet. Próbálok erőt meríteni a közönség szeretetéből.” Gyönyörű mondatok. És Pesthidegkút harmóniája, nyugalma, különös hangulata tökéletesen alkalmas arra, hogy egy kultúraimádó, mély érzésű ember megtalálja a percek, az órák és a napok nyújtotta boldogságot. Vagy legalábbis boldogságpillanatokat. Mert Mohai Gábor életére mindig is jellemző volt a versek, a komolyzene, a költészet, az irodalom iránti lelkesedés. Debrecenben nőtt fel, és a helyi egyetemen végzett népművelés-könyvtáros szakon, majd Budapesten folytatta tanulmányait, az ELTE-n. S közben mintegy lelkes diák, aki keresi, kutatja az élet értelmét, játszott a Debreceni Csokonai színházban. Játszott és ott is gyönyörűen formálta a szavakat. Mégsem színész lett belőle, hanem az ország egyik legnépszerűbb bemondója.
„A versek, a költészet jelenti számomra az élet csúcspontját. Imádok szavalni, imádok belemerülni költők léleksimogató verssoraiba. 1978-ban kerültem a Magyar Rádióhoz, ám azt megelőzően már országos szavalóversenyt nyertem, mi több, előadóművészi működési engedélyem volt. A családnak nem mondtam, hogy felvételizek a rádióba, hogy megpróbálok új életúton továbbhaladni. Aztán amikor sikerült, mindenki büszke volt rám, hogy olyanok társaságába kerültem, mint Bőzsöny Ferenc, P. Debrenti Piroska, Körmendy László és a többiek. Huszonhét évig dolgoztam párhuzamosan a Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban. De nem is kellene múlt időben beszélnem erről, hiszen a mai napig mikrofon mögött ülök.”
A hit mindig is meghatározta az életét. Igaz, volt kitől örökölnie a nemes gondolatokat: édesapja egy Balkány nevű településen görög-katolikus pap volt. „Édesapám papként nagyon sok helyen szolgált az országban, sokan tudják, hogy a görög-katolikusok elsősorban a kis borsodi és szabolcsi falvakat lakják, és végül egy nagyon kemény helyen kötött ki, harminc évig szolgált Balkány községben, ami bizony nem a vallásosságáról volt híres abban az időben. Nehéz helyzete volt szinte végig, de én különösen szerettem és tiszteltem ezért…” Mohai Gábor 1979-től lett a Magyar Televízió munkatársa, az első műsor, amelyben megjelent a képernyőn, finom vonású arcával, tökéletes modorával, öblös, karakteres hangjával, az a Jogi esetek volt. Onnantól kezdve vezetett magazinműsort, dolgozott a Híradó hírolvasójaként. És ma is hallani az utánozhatatlan orgánumát minden délben, a közszolgálati rádióban sugárzott harangszó előtt bemutatja a megkonduló harangot, és hogy teljes legyen a kép, helytörténeti, vallási, valamint egyháztörténeti leírást is ad az adott településről, no meg annak templomáról.
Irigylésre méltó, mennyi szépség és mélység veszi körül. Rajong Petőfi Sándor és Szécsi Margit verseiért. „Diákkoromban rengeteg szavalóversenyen voltam, és a Jóisten úgy adta, hogy mindegyiket megnyertem. Volt egy szavalóverseny, nagyon-nagyon régen, úgy harminc évvel ezelőtt, amire azokat a versmondókat hívták meg, akik az első évben országos versenyt nyertek. Így kaptam én is előadóművészi működési engedélyt. Ami a Csokonai Színházat illeti, inkább a barátságok miatt emlékezetes számomra, mindössze egy operettben szerepeltem, a Bál a Savoyban volt a címe. Amúgy egy újsághirdetésben láttam, hogy a Magyar Rádió bemondókat keres, akkor én titokban, de úgy ám, hogy a családomnak sem szóltam, elkezdtem meghallgatásokra járni. Több lépcsőben, újra és újra nekirugaszkodva. Hát így kerültem hivatalosan is mikrofon mögé…”
S megannyi különleges emléket őriz a pályafutásából. Például amikor az egyik esti műsorban, élő adásban megjelent két rendőr a stúdió ajtajában és hoztak magukkal kézen fogva egy kisfiút. Egy elveszett, rémült, zokogó kisfiút. Mohai Gábor nem sokat töprengett, azt mondta az egyenruhásoknak, hozzák ide a kis legényt, aztán az ölébe ültette, beszélt hozzá, kérdezte, hogy kicsoda, hol lakik, de a gyerek nem szólalt meg, csak sírt. És a műsor alatt folyamatosan mondta bele a mikrofonba, bele a kamerába, ország-világnak, hogy hahó, emberek, itt van ez a gyönyörű gyermek, jelentkezzenek a szülei! Aztán egy szomszéd felismerte őt és jöhetett érte a családja. „A hit valami óriási hatalommal bír, mert az embert a legszörnyűbb helyzetből is ki tudja emelni. Ha valami van, amit a televízió javára tudok írni, az az, hogy a rendszerváltozás után, ha nem is elegendő, de időről-időre jelentkező vallási műsorokat sugároz. Én nagyon tisztelem a vallásos embereket, bármilyen vallásúak is, ha gyakorolják becsületesen, őszintén a vallásukat…” Rendszeresen operába jár, kikapcsolódásként komolyzenét hallgat, időnként saját irodalmi esttel szórakoztatja a költészet híveit és imád utazni. Soha sem magányos.
Ha az élet engedi, leül egy pici kis görög faluban egy faasztalhoz a tengerparton és zamatos bort kóstol, hozzá különleges ízű halat fogyaszt. És ma is, 76 évesen is azt csinálja, amit mindennél jobban szeret: beszél, gyönyörűen, tagoltan, érthetően. A nézők, a hallgatók nagy örömére. Reméljük, még nagyon sokáig…
Boldog születésnapot, Mohai Gábor!
