Egész életében ápolta a testvére, Petőfi Sándor emlékét, olyannyira, hogy még a híres íróval, Jókai Mórral is összeakasztotta a bajuszát, aki időnként meglepő teóriákkal állt elő a költő sorsával kapcsolatban. Következzék Petőfi István élete.
Két évvel később született mint Petőfi Sándor, s a gimnáziumot félbeszakítva, apjához hasonlóan mészáros lett. A bátyja hatására kezdett verseket írni, 1848-ban az Életképek című lapban több költeménye is megjelent. Nem mellékesen az újságot Jókai Mór és Petőfi Sándor szerkesztette ekkoriban. A híresebb Petőfi tollal, ő pedig fegyverrel harcolt az 1848/49-es forradalomban, egy esetben a Kossuth Hírlapja is megemlítette a nevét. Sőt, hősként ünnepelte, mert ott volt a 268 szabadságharcos között, akik feltartóztatták a fölényben lévő ellenséget. A testvérek utoljára 1849 májusában találkoztak Pesten, amikor is az édesanyjukat, Hrúz Máriát temették. A többit tudjuk. Petőfi Sándor eltűnt Segesvárnál, Petőfi Istvánt pedig meghurcolták a levert szabadságharc után. Közlegényként sorozták be a császári hadseregbe, majd 1853-ban politikai szervezkedés vádjával háromévnyi kényszermunkára ítélték, majd 1858-tól, haláláig a csákói birtok ispánja lett.
Fotó: Arcanum/Magyarország és a Nagyvilág
Visszavonultan élt, ám alkalmanként szót kért, ha a lapokban a költőről valótlanság jelent meg. 1861-ben a Vasárnapi Újság írt arról, hogy Kápi Lajos lelkész állítása szerint 1851 júliusában, egy csütörtöki napon meglátogatta Petőfi Sándor és hosszan beszélgettek. A költő elmesélte, hogyan menekült meg Erdélyben az oroszok elől, s arról is beszélt, hogy „keserves a bujdosás, mert sok szívtelenséggel és részvétlenséggel találkozik.” Petőfi István ilyenkor csak csóválta a fejét. A magánélete amúgy nem alakult szerencsésen, 1863-ban vette el feleségül Gaylhoffer Antóniát, ám a házasság hamar zátonyra futott. A csákói gazdaságnak élt, ahol a nagy szenvedélyének, az agárfuttatásnak is hódolni tudott. 1867-ben szenzációként számoltak be a lapok, hogy két, eddig ismeretlen Petőfi Sándor-vers került elő, amelyeket Zsuzsikához írt és neki is ajándékozott a költő. Zsuzsika valós személy volt, később a dunavecsei káplán neje lett, a halála után pedig a férje Petőfi Istvánt kérte fel arra, hogy a versek valódiságát igazolja. Megtette. Azok voltak.
Petőfi István 1868-ban ott volt Szendrey Júlia temetésén, akit ekkor már Horváth Árpádnénak hívtak, hiszen újraházasodott. A következő évben is temetésre kellett mennie, ekkor tragikusan korán, csupán 22 éves korában aludt el örökre Petőfi Zoltán (Petőfi Sándor fia), akinek a gyámja volt. 1872-ben ismét bekerült a lapokba a híres költő öccse, mivel Petőfi Sándor keresztapja úgy nyilatkozott, hogy az öreg Petrovics nem akarta taníttatni a későbbi híres költőt. Petőfi István mindezt cáfolta, szerinte az apjuk mindent megtett értük, majd cinikusan megjegyezte: „Szerencséje bátyámnak, hogy nincs az élők között, mert nem győzné köszönettel azokat, kiknek állítólag köszönhetné, hogy vált belőle valami.”
Fotó: Wikipedia
Petőfi Sándor halála mindig is izgatta a közvéleményt, s olykor valóban hihetetlen történetekkel is előálltak a lapok. 1877-ben például megjelent, hogy Petőfi István részt vett egy „asztalmozgatós” szeánszon még a forradalom leverése után, ahol sikerült beszélni a bátyjával. Petőfi Sándor szelleme közölte, valójában Segesvárnál esett el, de nem július 31-én, hanem augusztus 20-án. Három hétig a kukoricásban bujkált, kukoricán élt, majd egy oláh talált rá és ölte meg. 1877-ben egy gyűrűről írtak, Jókai ugyanis (aki a Petőfi-kultuszt néha kósza hírekkel próbálta fenntartani ) az egyik újságban azt írta, a segesvári csatatéren egy suhanc kettévágott gyűrűt talált, amely Petőfi Sándoré volt, mivel a P. S. monogram is szerepelt benne. Petőfi István ismét szót kért, s közölte, Petőfinek valóban volt gyűrűje, ám monogram nélkül, amit a fiának, Zoltánnak ajándékozott, a gyermek halála óta pedig nála van. Petőfi István gondosan őrizte a testvére hagyatékát, számtalan verskézirat és levél lapult nála, amelyekből alkalmanként megosztott egyet-kettőt a külvilággal is. Így 1874-ben két, addig ismeretlen versét közölhette a Budapesti Szemle. Az Oda járok, hova… és az Egy goromba tábornokhoz című vers különös csemege volt az irodalomtörténészeknek is.
Fotó: Fiumei úti sírkert
Arról, hogy Petőfi Sándor nem halt meg hanem Szibériába került, már 1874-ben cikkeztek az újságok. Jókai Mór nyomán, ő vetette fel ezt a teóriát. A Temesi Lapokban egy ember nem sokkal később azt állította, neki azt mesélte egy szibériai fogságból megszökött lengyel, hogy 24 magyart tartanak fogva, köztük „a lesoványodott, csontos embert”, Petőfi Sándort. A neves költő öccsének nem adott hosszú életet a sors, csupán 54 éves volt, amikor 1880. április 30-án (más források szerint május elsején) örökre elvitte a szíve. Sokáig senkinek sem árulta el, hol nyugszanak a szülei, ám a halála előtt nem sokkal az unokaöccsének megtette. „A józsefvárosi temetőben nyugszanak, abban, amelyikbe a forradalom idejében temettek, a temetőőr lakásától napkelet felé. Egyszerű sírkövük van, rajta nincs név, csak ez áll: A legjobb apa s legszeretetreméltóbb anya.” Azt is megindokolta korábban, hogy miért nem érezte fontosnak, hogy megtudja a világ, hol nyugszanak a költőfejedelem szülei: „Ne irányítsák a nemzet figyelmét e sírra, mert a nemzetnek sokkal nagyobb érdemeket kell emlékkel jutalmaznia, mint egy költő egyszerű szüleinek elhagyott sírját gondozni.”
Petőfi Istvánt még 1880-ban Csákón temették el, s végül 1908-ban került a földi maradványa Petőfi-család Fiumei úti sírkertben található sírhelyébe. Ott nyugszik azóta is, az az ember, aki élete végéig védte és ápolta a híres bátyja emlékét.
Nyugodj békében, Petőfi István!
