Mindene volt a színház. Színikritikusként került közel hozzá, rendezőként merült el benne és direktorként ért a csúcsra. Aztán minden összeomlott…
Mikor 1944-ben a német megszállás és a nyilasok térnyerése után egyik napról a másikra bezárták az általa vezetett Madách színházat és Szálasi pártközpontját alakították ki benne, nem bírta nézni, hogy a történelem szétzúzza az életművét és öngyilkos lett. Pünkösti Andor. Kevesen hallottak róla. Pedig nemcsak a színházak környékén kellene emlegetni a nevét. Nemesi családban született 1892-ben, Kassán. Azért ott, mert a katonatiszt apja éppen a Felvidéken állomásozott. Az erdélyi família mindkét ágán időtlen idők óta kiváló pedigrét állított ki magáról, nemesi rang alatt nem lehetett beférkőzni. A kis Andor lehetett az első, aki a veretes múlt alapján császári és király kamarási rangot kap. Egy ideig próbált megfelelni a családi hagyományoknak, jogot tanult, bár kiskorától a színház vonzotta.
Aztán az I. világháború alatt valami megtörté benne. 1915-ben a fronton szenvedett súlyos sérülést, az állkapcsát szétroncsolta egy gránátszilánk, ami élete végéig nyomot hagyott. Hosszú ideig feküdt a frontkórházban, unalmas óráiban cikkeket küldött Az Újság szerkesztőségének, amely örömmel fogadta a jó tollú ismeretlen írásait. A család már az újságírástól, mint szakmától is hideglelést kapott (rangon alulinak érezték), hát még amikor a fiú egy zsidó nőt, Fischer Erzsébetet vette el feleségül. Pünkösti megelégelte, hogy a család fekete bárányaként kezelik, ezért még a nemesi ranghoz dukáló ipszilont is i-re változtatta a vezetéknevében. Hamar Az Újság színikritikus lett, de nem az a fajta kritikus, aki két gyilkos mondatával halálra döfi a színészeket. Ha egy pocsék darabot látott, ahhoz is jó szándékkal állt hozzá és próbálta feltárni a hibákat. Rajongott a színházért, így amikor a nagy műveltségű, több nyelven beszélő kritikust felkérték egy darab megrendezésére, örömmel mondott igent. És kiderült, nem a levegőbe beszélt, ugyanis sikert sikerre halmoztak a rendezései. Könyveket írt, színészeket tanított, kritikákat vetett papírra és rendezett. Lubickolt.
Fotó: Arcanum/Színház
Aztán a II. világháború az ő életét is tragikus irányba sodorta. Utálta a háborút, az embertelenséget. Amikor 1941-ben a Madách Színház élére nevezték ki, nem volt számára kérdés, hogy művészet eszközeivel tiltakozik a háború ellen. Lett is belőle baja, például amikor műsorra tűzte az őrült római császárról, Néróról szóló darabot. A közönség érezte a párhuzamot Hitlerrel, táblás házzal ment az előadás minden este, de a politika nem talált fogást, hiszen a finom áthallások nem adtak elég okot a darab betiltására. Amikor 1944. március 19-én a németek bevonultak Budapestre, Pünkösti másnap felvette a katonai egyenruháját és szolgálatra jelentkezett a magyar hadseregnél. A nyilasok térnyerése viszont megpecsételte a színház sorsát. A ,,Nérózó” színházat bezáratták és pártközpontot alakítottak ki benne. Pünköstit letaglózta a fordulat és az, hogy mi lesz a zsidó származású feleségével, aki Gödöllőn bujkált akkoriban. A színházért gyermekien rajongó, színház nélkül maradt színházigazgató képtelen volt elviselni a helyzetet, egyik este hazament, kinyitotta a gázcsapot, bevett két levél gyógyszert, majd beült a tűzforró vízzel teli kádba. Másnap találtak rá még élve, azonban három nappal később meghalt a kórházban. Csupán 51 éves volt.
A nagy formátumú színházi ember búcsúlevelet is írt: „Minden ingó és ingatlan vagyonomat feleségemre, Pünkösti Andorné, született Fischer Erzsébetre hagyom. Kérem, ne boncoljanak. Beszéd temetésemen ne legyen. A temetésem a legegyszerűbb legyen. Nem érdemes tovább. Pünkösti Andor.” Végakaratának megfelelően a gyászszertartásán mindenki néma maradt. Beszédes némaság volt ez. A magyar színházi élet meghatározó, de hosszú időre elfelejtett alakja azóta is a Farkasréti temetőben pihen. Egyszer egy évben minden mai színésznek vinni kellene a sírjára egy virágot…
Nyugodj békében, Pünkösti Andor!
