Ő ADTA A HANGJÁT KÁROLY BÁCSINAK: SUKA SÁNDOR ÉLETTÖRTÉNETE

A színész hosszas gondolkozás után döntő lépésre szánta el magát. Szép, szép ez a mesterség – gondolta –, de azért csak jó lenne pénzt is keresni vele. Így aztán nagy levegővétel után bekopogott a Nemzeti Színház igazgatójához, Major Tamáshoz.

Rövid volt a monológ, amit előadott és nem is kellett hozzá Shakespeare-i fordulat, mert csak annyit mondott: Major elvtárs, lehetne szó egy kis fizetésemelésről? Nos, a válasz hasonlóan tömör volt: nem… De a színész nem hagyta annyiban és azt kérte az igazgatótól, hogy legalább mondjon valami bíztatót. Mire Major: hajrá, Suka!

Legenda, vagy valóság? Végül is mindegy, a színház világában nemzedékről nemzedékre terjed és mindenki jót mosolyog rajta. S mindenki hozzáteszi: bizony Suka Sándor áldott jó ember volt, de talán nem becsülték meg igazán, sem fizetésnapon, sem a karrierje során. Ha valakire illik a kisember titulus, ha valaki tökéletesen alkalmas arra, hogy megformálja ezt a karaktert, akkor az éppen ő. Már fiatalon kopaszodott, akkoriban azt mondták rá diszkréten: magas homlokú. A Teremtő a tehetség mellé nem adta meg neki, hogy hősszerepeket, szívtiprókat játsszon. De amit rábíztak, amit kértek tőle, abban viszont mindig újra és újra maximumot nyújtott.

Lupény a petrozsényi medencében, a Zsil folyó partján fekszik, Petrozsénytől nagyjából húsz kilométerre. A mai Románia területén. A hely többek között arról is híres, hogy 1916-ban itt csaptak össze a városért folytatott harcban a román és az Osztrák-Magyar Monarchia seregei. S még híres arról is, hogy itt született 1921-ben Suka Sándor. A bányatisztviselő édesapja megpróbált mindent előteremteni a családjának. Szegények voltak, mint ahogy akkoriban szinte mindenki azon a környéken. Nem csoda, hogy a gyerek olyan mesterséget tanult, amely hosszú távon is megélhetést biztosít. A bútorkészítés akkoriban ilyen volt. Suka Sándor Marosvásárhelyen tanulta ki a szakmát, majd később meg sem állt Kolozsvárig. Tegyük hozzá, kántornak adták volna, ám a tanulással hadilábon állt, volt olyan év, hogy hat tantárgyból bukott meg.

A II. világháború vihara aztán mint egy tollpihét, felkapta őt is, és csak sodorta, egészen Budapestig. Mintha a magyar főváros valamiféle biztonságot nyújtott volna a vérzivatar közepette. 1942-t írtunk, és a fiatalember jelentkezett a csepeli Weisz Manfréd gyárba. Felvették, kétkezi munkásként alkalmazták. Pakolt, izzadt, ledolgozott több műszakot, és várta, remélte a szebb jövőt. Nemhiába: a harcok befejeztével már műszaki rajzolóként alkalmazták, s hogy még inkább ezerszínűvé váljon az addig szürke jövőkép, megkapta a lehetőséget, hogy a Csepeli Szabadtéri Színpadon színházi előadásokon szerepelhessen. Ő, a kis lupényi fiúcska! De az élet már csak olyan, hogy az embert vagy jól gyomorszájon vágja, vagy megsimogatja az orcáját. Suka Sándorral az utóbbi történt, a csepeli színielőadások teljesen megváltoztatták az életét. Mintha kapuk nyíltak volna ki, mintegy integetve: gyere Sándor, új élmények várnak rád! Be is lépett az egyik, tán a leginkább vonzó kapun: 1953-ban diplomát vehetett a kezébe a színművészeti főiskolán. S hogy még szebb legyen minden, a Nemzeti Színház hívta a legendás színtársulathoz. Családos emberként, két gyerekkel…

Évekig játszott ott, egyre nagyobb sikerrel. Leginkább karakterszerepeket bíztak rá. Megadatott neki, hogy Szép Ernő és Németh László darabjaiban bizonyítsa tehetségét. Aztán jött egy váltás, nem is akármilyen váltás. 1971 és 1984 között a Fővárosi Operettszínház tagja lehetett, és megannyi zenés darabban is megtapsoltathatta a közönséget. De a szíve visszahúzta a Nemzetihez, ahová 1986-tól haláláig tartozott újra. De nem csak a színpad tette őt ismertté és népszerűvé. A Magyar Rádió számtalan műsorában hallhattuk a hangját – azt a mély, nyugodt, jellegzetes orgánumot. S persze a filmek: 2×2 néha 5, Körhinta, Két emelet boldogság, Két félidő a pokolban, Mici néni két élete, Gyula vitéz télen-nyáron, A koppányi Aga testamentuma… Mind-mind emlékezetes, azóta is sokat játszott alkotások. És ott voltak a sorozatok, az Őrjárat az égen, a Fekete város, a Keménykalap és krumpliorr, majd később a Família Kft.

Suka Sándor utolsó nagy szerepe Szép Ágoston volt a Família Kft.-ben. A színész akkor már nagybeteg volt. Túl a hetvenen az életéért harcolt, az egészségéért, és ki kellett írni a sorozatból. Sokan szerették a visszafogott, ripacskodások nélküli játékáért. Az egyszerű eszközökkel, mégis hitelesen bemutatott szerepekért. Pedig csupán a hangjából is megélt volna, merthogy Suka Sándor imádnivaló orgánuma megszólalt a Kérem, a következőt! című rajzfilmben, ő volt Vakond az első két évadban, aztán talán az egyik legfontosabb emlék vele kapcsolatban: Károly bácsi hangja a Frakk, a macskák réme főszereplőjeként. Amikor Rajz János meghalt, Suka Sándor vette át a szerepét és vitte tovább nagy-nagy lelkesedéssel.

A nagy kisember végül 1993. szeptember 17-én (napra pontosan 30 éve…), 72 éves korában aludt el örökre. Gyászolta Lupény, Budapest és minden színházrajongó.

Nyugodj békében, Suka Sándor!