2012., november 6. A nap, amikor csendben lefeküdt aludni. Talán ott belül már jelzett a szív, az addig egészségesnek hitt szív. De az ember úgy van vele, ha olykor fáradtabbak is vagyunk, ha néha furcsa dolgokat érzünk, ha a testünk megijeszt minket, az mind-mind csak pillanatnyi, múló rosszullét lehet.
Jön a holnap, és már nem is emlékszünk rá. De azon az éjszakán, november hetedikére virradóan a sors egy utolsó fejezetet írt a közkedvelt színész életében. Hirtelen, látszólag minden előzmény nélküli végszó volt az – fájdalmas és feldolgozhatatlan. Vallai Péter azon az éjjelen hunyt el tragikus hirtelenséggel.
Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika
Mindene volt a színjátszás. Mindene volt a szavakkal, a gesztusokkal való varázslat, hatni a közönségre, mondatokkal, monológokkal, nézéssel, az arc játékával. Mindene volt a színház, de nem csak előadóként, hanem rajongóként is. Egyszer azt mondta: „Nagyon jó néző vagyok, ezt bizton állíthatom, bár minden előadás első nyolc-tíz percében sírva fakadok, mert látom a próbák nehézségeit, és nagyon sajnálom a kollégákat. Utána viszont megemberelem magam, és önfeledten tudok örülni minden előadásnak. Ha jó, ha rossz, de színház, csak ne lenne ennyire szép!”
Gondolkodó színész volt. Érett, bölcs és filozofikus alkat. Kereste a mélységet, kereste a szépséget, és kereste a különlegest. Nem csak filmekben, vagy a színpadon alkotott maradandót. Az önálló estjein például egészen különleges hangulatot teremtett. Erről így beszélt: „Meggyőződésem, hogy nyolc-tíz percnél tovább nem szabad verset mondani, mert nem tud figyelni a közönség. Időnként fel kell riasztani őket, vagy épp el kell terelni a figyelmüket. Ezért találtam ki, hogy egy bizonyos ponton bekapcsoltam a rádiót, és ami éppen ment benne, az az előadás részévé vált…”
Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika
Vallai Péter 1946. november 25-én született Budapesten, Valtz Péter néven. 1969-ben szerzett diplomát a színművészeti főiskolán, mégpedig Szinetár Miklós tanítványaként. Végzősként azonnal a Tháliában kapott lehetőséget, és még évekkel később is hihetetlen lelkesedéssel, tisztelettel beszélt arról a közegről amelybe bekerült. Azt mondta: „Színészi szempontból nagyon erős volt a színház, hiszen ott játszott Latinovits Zoltán, Nagy Attila, Kovács Károly, Kozák András, Drahota Andrea, Kautzky József, György László, Peti Sándor, és Keres Emil, aki a színház igazgatója volt. A Thália volt Budapest egyik legjobb akusztikájú színháza, ami az átépítés után jelentősen megváltozott…”
Hogy mennyire okoldalú színész volt Vallai Péter, sőt, mennyire sokoldalú ember volt, azt tökéletesen bizonyítja egy különleges adat vele kapcsolatban. Portisch Lajos neve alighanem még azok előtt is ismerősen cseng, akik nem szeretik különösebben a sakkot, hiszen Portisch ennek a gyönyörű szellemi sportágnak az egyik legkiemelkedőbb alakja Magyarországon. Ám Vallai Péter háromszor is legyőzte Portischt!Ráadásul éles partikon, ugyanis Vallai az első osztályban sakkozott. Nem is akármilyen eredménnyel. Hogy mégsem lett belőle nagymester, annak elsősorban a színház volt az oka. A színház, amely jobban vonzotta.
Játszott Pécsett, Győrben, Szolnokon, majd 1987-től a Vígszínház lett az igazi otthona. Zseniális, korszakos előadások szereplője volt. Játszott a Rómeó és Júliában, az Isteni színjátékban, a Légy jó mindhalálig-ban. A színházi adattár szerint 171 bemutatón lépett színpadra. De még ennél is többre vágyott. Az önálló estjei különleges ajándéknak számítottak. Különleges volt a közönség számára, és különleges a szakmának is. Persze a filmvásznon is feltűnt, méghozzá emlékezetes alkotásokban. Szerelem első vérig, Kántor, Linda, Sorstalanság. Vallai Péter 1981-ben Jászai Mari-díjat kapott, tegyük hozzá, megérdemelten.
Az utolsó pillanatig játszott. Például a Padlás, a Képzeld beteg, a Lenni vagy nem lenni című darabokban. Bírta a iramot, látszólag bivalyerős volt. Október 31-én még felolvasó estet tartott, az újra kiadott Mackó úr kalandjai című mesekönyvből egy könyvesboltban. Egy hét múlva, éjszaka rosszul lett, és már nem tudták megmenteni az életét. Csupán 65 éves volt. Felesége és két gyermeke gyászolja, no meg a közönség és a szakma.
A Vígszínház a halála után ezt a közleményt adta ki. „Emlékezetes alakításait, tehetségét, ember- és életszeretetét, műveltségét, örökre szívünkben őrizzük. Fanyar humora, különleges intellektusa, és briliáns játéka mindannyiunknak hiányozni fog…”
Hiányzik. Azóta is…
Nyugodj békében, Vallai Péter!
