Egy ember, akinek figyelni kellett minden gondolatára. Napra pontosan 88 éve született Vekerdy Tamás pszichológus, akire nagy szüksége lenne ma is a világnak.
Hogy is írta, drága tanár úr? „Ötévesen nem angolul kell tanulni, hanem rohangálni az udvaron, a friss levegőn. Látszólag céltalanul, mert attól fejlődik az agyuk. Gilisztát fogdosni, bodobácsot gyűjteni, sarazni és koszosnak lenni. Rettenetesen koszosnak. Csúszni, mászni, bunkert építeni. Világgá menni. Nem elhinni, hogy alig 14 évesen eldőlt minden, hanem kipróbálni lehetőleg mindent, amire szükség van. A frászt hozni a szülőkre, hogy nem lesz belőlünk semmi, hogy csak úgy lézengünk…” Jó lett volna, ha úgy marad minden. Ha az élet meghagyja nekünk a gyermekkor szabadságát. Olvastam az életéről, tanár úr. 1935. szeptember 21-én született, értelmiségi szülők gyermekeként. A gyermekévek után előbb jogi, majd pszichológusi diplomát szerzett. De akkor még csak a szűk környezete figyelt oda a gondolataira, a meglátásaira. Friss diplomásként házitanítóként kereste a kenyerét, és ezt is kevesen tudják, színházi előadásokon statisztált. Később újságíróként is dolgozott és onnan csupán egy lépés volt, hogy megtalálja önmagát. A felelősségteljes, ugyanakkor szabadgondolkodású pszichológust.
Fotó: Fortepan/Rádió és Televízióújság
Gyermeknek lenni álomvilág. Még akkor is, ha az a gyermekkor szegénységben telik. És ahogy ön fogalmazta, nem kell ahhoz csillogó-villogó lézerkard, drága Barbie-baba, elég a giliszta, a bodobács – és egy ütött-kopott focilabda. Hiányoznak a mondatai, tanár úr! Mert baj van. A kütyük világa elrabolja a gyermeki lelkeket, a számítógép és a telefon elvonja a figyelmet a gilisztáról, a bodobácsról, az ütött-kopott lasztiról, az életről. Már nem gombfociznak a fiúk, hanem interneteznek, üzengetnek.
Teljes életművet hagyott hátra. Az előadásaira egykoron nem lehetett jegyet venni, mindenki kíváncsi volt a szófordulataira, az útmutatására. Nyíltan kritizálta a nyolcvanas évek iskolarendszerét. „A magyar iskola gyilkos, mert testileg, lelkileg rongálja a gyerekeket…” – mondta. Később a jelenkort szembe állítva a nyolcvanas évekkel, kijelentette: „Az a magyar iskola, amit akkor én hevesen kritizáltam, az sokkal jobb, emberbarátibb, gyerek közelibb, gyerekekről többet tudó, gyerekeket és tanáraikat sokkal kevésbé kínzó, gyötrő, pusztító iskola volt, mint a mai…” A gyermekek konfliktusairól is beszélt: „A konfliktus az élet természetes része. Ha konfliktusmentes gyereket akarunk nevelni, jellemtelen gyereket nevelünk. Természetes dolog, hogy a szuverén ember időről-időre konfliktusokba kerül a környezetével, ez a demokráciák egyik alapeleme…”
Fotó: Arcanum/168 Óra
Hasznos mondatok, az élet talán legszentebb feladatáról: a gyermeknevelésről. Négy gyermeket nevelt ön is a feleségével. Honti Mária ugyancsak ismert gyermekpszichológus, akit 1979-ben vett el feleségül. Ő ajándékozta meg önt Annával, Jánossal, Bálinttal és Dániellel. Az is olvastam, hogy a tanár úr a színművészeti főiskolán dolgozott pszichológia-tanárként, majd docens volt a miskolci egyetemen, Solymáron pedig főszerepet vállalt a Waldorf óvoda és iskola megszervezésében. De vajon a mostani gyerekekhez eljut-e az a sok gyönyörűséges gondolat, amelyet önnek köszönhetünk? Az a világlátás, szeretet, amelyet az utókorra hagyott. „Az lát jól, aki szeret…” Ezt a mondatát például ki kellene tűzni minden családi otthon bejáratára. Vekerdy Tamás 2019. október 9-én, 84 éves korában aludt el örökre. És egyre jobban hiányzik ebből a világból…
Nyugodjon békében!
