Vasárnap volt. Ködös, csúszós, téli reggel. Egy szolnoki premiert ment megnézni, aztán ott maradt a barátokkal. Beszélgettek, iszogattak, talán még dobolt is nekik. Hajnalban pedig ment vissza a Tisza Szállóba.
Már bent járt a recepciónál, amikor azt mondta, még kivesz valamit a kocsiból. Akkor látták élve utoljára. Ha akkor felmegy a szobájába és délig alszik, ma 64 éves lenne, felnőtt gyerekekkel, talán boldogan. De ez sem biztos, mert önnél sosem lehetett tudni, mit hoz a holnap. És azt sem, hány ember lakik Bubik Istvánban. Harcos volt, nagy küzdő, igazi forradalmár alkat, szókimondó és gondolkodó, a színpadon pedig mérhetetlenül alázatos. Ugyanakkor sokszor bohém, meggondolatlan, mint azon a téli vasárnap hajnalon.
Beült a 38 éves Volkswagen Bogárba, amely az első autója volt, s egyben az utolsó is. És elindult Budapest felé a 4-es úton. Csak utóbb derült ki, éjszaka sokat ivott, akkor sem volt még józan, ráadásul a biztonsági övét sem kapcsolta be, a kocsin pedig nyári gumik voltak. Mégis útnak indult…
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás
A színházi berkekben azt mondják, még a legidősebbek sem láttak akkora őstehetséget, mint ön volt. A főiskola elvégzése után olyan szerepeket kapott a Nemzeti Színházban, amelyre sok színész évtizedekig csak vár. Ön megkapta és mindenkit lenyűgözött. Már ekkor látszott, öntörvényű ember. Így esett meg, hogy a nyolcvanas évek elején azért maradt el több előadás is a Nemzetiben, mert ön focizás közben izomhúzódást szenvedett. Persze az újságokban az jelent meg, hogy betegség miatt marad el az előadás. Azt nem írhatták, hogy Bubik Pista rosszul ütközött a Tabánban, a dühöngőben, ahol kedden és csütörtökön reggel a színészek játszottak élet-halál focimeccseket.
Imádta a sportot. A labdarúgást, a kosárlabdát, s oda volt a lovaglásért, a lovakért. Az utóbbihoz persze kellett, hogy csöppnyi gyerekként sokat időzött a nagyszülőknél Orosházán, ott szeretett bele a lovakba és ezért akart sokáig lótenyésztő lenni. Aztán a mi szerencsénkre ebből nem lett semmi, Esztergomba került a ferencesekhez, hogy aztán hamar kiderüljön, az Isten is színésznek teremtette. Azon a ködös, csúszós novemberi reggelen, napra pontosan 18 évvel ezelőtt, beült az öreg Volkswagen Bogárba és útnak indult. A rozzant járgány olyan volt, mint a testvére. Együtt nőttek fel. Fiatalon még azért vette, mert egyedi, és megfizethető volt. Az már viszont nem az ön szégyene, hogy elismert színészként sem tudott sokáig új autót venni. Később pedig már nem akart megválni a Bogártól.
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás
Abba ült bele akkor is, amikor a kilencvenes évek elején azt mondta, elég volt, elmegy egy időre, mert félő, ha marad, elveszti a színészi motivációját. Nem szerette azt, ami a Nemzeti Színházban zajlott és hangot is adott neki. Párizsban letette a kocsit és átugrott Londonba, ahol nyolc hónapon át egy boltban volt raktáros. Kellett ez az idő, hogy újra lássa a jövőjét, újra magára találjon a színpadon. Annyi minden volt önben. Imádott versenyezni, lovagolni, ha arról volt szó dobokkal ment ki űzni, hajtani a magyar sportolókat, de amikor Romániában az őrült Ceausescu-rezsim falurombolásba kezdett, a budapesti tüntetők élére állt.
Aztán a szerelem is önre talált, s a gyermeke is megszületett. Azt csak később tudtuk meg, hogy volt egy másik kapcsolata is, ahol szintén született egy kislány. Talán ezért is mondták később a temetésén, hogy bohém forradalmár. Télies, ködös idő volt, mégis autóba ült. Az esti nevetős, beszélgetős társaság többi tagja mélyen aludt, amikor ön elindult Budapestre a 4-es úton. Beült a kocsiba, fejébe húzta a kalapját és gázt adott. Imádta a színházat. És mérhetetlenül komolyan vette a színjátszást. Őze Lajos elmélyültsége és Latinovits Zoltán eszköztára volt a példa ön számára. Nem véletlen, hogy sokszor olvasgatta Latinovits könyvét, a Ködszúrkálót, amely minden korban örök érvényű kritikát fogalmaz meg a színházról, a világról, rólunk, emberekről.
Fotó: Arcanum/Képes Újság
Nem volt gazdag ember, talán azért is mert gyűlölte a pénzhajhászást. Ezért is vállalt kevés filmszerepet és ezért is szinkronizált másoknál sokkal kevesebbszer. Két jelentős szinkronszerepe így is akadt. Mindkettő passzolt önhöz. Sylvester Stallonénak adta a hangját a Rockyban. A nagy küzdő a nagy küzdőnek és az ön hangján szólalt meg a Forrest Gump-ban Tom Hanks is. Valahol ön is olyan volt, mint Forrest. Sok mindenbe kezdett, sportolt, dobolt, lovagolt, tüntetők élére állt, aztán pedig egyik pillanatról a másikra Londonban lett raktáros.
Azon a téli vasárnap reggelen Ceglédet már elhagyta. Ült a Bogárban, nem is ment gyorsan, amikor is áttért a szembe lévő sávba, ahol frontálisan ütközött egy Ford Focus-szal. A másik kocsiban senki sem sérült meg súlyosan, hiszen mindenki be volt kötve. A szakértők szerint ön is megúszta volna élve a balesetet, ha beköti a biztonsági övet. Így viszont az ütközés pillanatában olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy nem volt esélye az életben maradásra. Negyvenhat éves volt. Csak most jött volna a letisztult korszaka a színpadon. Azon a vasárnap reggelen viszont minden odaveszett. Legfőképpen két gyerek édesapja.
A Tabánban talán már meg sincs az a dühöngő, ahol egykor parázs meccseket játszottak a színészek. A magyar öttusázók, kajakosok versenyein is más dobol és a színházakban is már régen mások játsszák a komoly főszerepeket. Mégis. Ön ma is itt van velünk. A Bogár, a kalap, a Bubik.
Vigyázz magadra odafent, Forrest!
