A mi gyerekkorunk volt a legszebb. Csak történelemkönyvekből hallottunk háborúról s még nem voltak ilyen-olyan kütyük, amelyek ellopták volna a gyerekkorunkat.
Kivételezett, irigylésre méltó gyerkőcök voltunk, s ezt Bálint Ágnesnek is köszönhetjük! A fantáziavilágának, tehetségének, alkotókészségének. Olyan ajándékokat kaptunk a meséivel, amelyeket nem lehetett pénzben mérni. Mesékre vágytunk, a mese világára, ami beszippant, magával ragad és bennünket is szereplővé tesz. Mi voltunk a bátor királyfi, mi voltunk a hős szabólegény, és estéről-estére beköltöztünk a Futrinka utcába.
Becsukjuk a szemünket és halljuk a dallamot, s látjuk a tévémacit, ahogy megy fogat mosni, ahogy lefekvéshez készülődik. Az is mi voltunk. Luxus nélkül nőttünk fel, zsíros kenyeret majszolva, az utcán futkosva, labdát rugdosva, örökké álmodozva. Hiányzik mindez. Hiányzik Mazsola, már rég nincs meg a Futrinka utca, de azért itt vannak bennünk, visszük magunkkal a szépkor végéig. Hálásak vagyunk érte. Pedig sokáig nem is tudtuk, hogy létezik Bálint Ágnes. Ott volt ugyan a neve a televízió képernyőjén, de egy gyerek nem azt figyeli, a gyerek még nem figyel oda a felnőttek világára, a mese kitölti a gondolatait.
Azt olvastam egyszer, hogy már ötéves korában tudott olvasni, mintha sürgette volna, hogy kifejezhesse magát, és elindíthassa azt a bizonyos varázsszőnyeget, amellyel messzire repíthet bárkit. Akár egy egész országnyi gyereket. Kitűnő érzékkel rajzolt, amit kitalált, ami megjelent a gondolataiban, azt tökéletesen vetette a papírra. Csupán hétesztendős volt, amikor már gyerekmeséket írt, és 12 éves korában már meg is jelentek ezek a hosszabb-rövidebb alkotások. Onnantól nem volt kérdés, hogy mi lesz az életének fő célja.
A gimnázium első két osztályát magántanulóként végezte, majd jött egy éles, és kevésbé szeretett váltás, ám ez is hozzájárulhatott az egyre színesedő fantáziavilágához. Az érettségi után Bécsben tanult rajzolni, és ekkor már 1937-et írtunk, Európa nem a legbékésebb időszakát élte. A háború, a közeledő világégés szele már meg-megcsapta az öreg kontinenst. De a mesevilág ottmaradt menekülési útvonalnak. Az első meseregénye 1941-ben jelent meg, Az elvarázsolt egérkisasszony címmel. Esztendő múltán aztán jött a második, amely a Cimborák címet viselte. Termékeny volt a kezdés, és csak fokozta és a tempót. Igaz, akkor már feleségként, s nem sokkal később anyaként is helyt kellett állnia, merthogy 1944-ben férjhez ment és később két gyönyörű kislánynak adott életet. Hűséges volt, nem csak élete párjához, akivel haláláig élt, hanem második otthonához, a Magyar Televízióhoz. 1958-tól 1986-ig tartozott oda, szívvel-lélekkel.
Előbb szerkesztőként, dramaturgként, majd főmunkatársként. Ő a tévémaci szülőanyja. Az ö nevéhez fűződik az Esti mese. S mi úgy aludtunk el, mintha ott ült volna az ágyunk mellett, bár nem ismertük. Aztán 1961-től bábjátékokat is írt, de már nem csak a gyerkőcök, hanem a szüleik, sőt, a nagyszüleik számára is. És minden egyes alkotásában, valamennyi remekművében a család jelentette a fő témát. A család, a szeretet és az összetartozás fontossága. Majd amikor a Futrinka utcából továbbköltözött és tovább költöztetett bennünket, jött a Vízipók-Csodapók és a Kukori és Kotkoda, a Frakk, a macskák réme, és jött a Szeleburdi család, amelyből később film is készült Palásthy György rendezésében.
De az alkotókészsége abban is megmutatkozott, hogy magyar szövegeket írt olyan külföldi rajzfilmekhez, mint a Rumcájsz vagy a Garfield. De nem elégedett meg a mesevilággal, azt akarta, hogy a valóságot is megismerjük. A Kuckó című műsora 1968-ban került képernyőre, egyértelműen azzal a céllal, hogy a természetet is magunkénak tudhassuk, megismerjük és megszeressük. Megszámlálhatatlan díjat nyert és kapott. Vecsésen, ahol élt, díszpolgárrá választották. Egyszer azt mondta, hogy az élete valóban meseszép volt. S ebben a rövidke mondatban minden benne van. Az, amit kapott a sorstól és az is, amit nekünk, örök gyerekeknek adhatott.
2008-ban, egy nappal 82. születésnapja után hunyt el Vecsésen, ahol hajdani otthonában azóta emlékház működik. Ma is imádják a városban. Kultúrház és óvoda is a nevét viseli és rendszeresen mesefesztivált rendeznek az emléke előtt tisztelegve. Ma 100 éve, hogy megszületett a mesék hercegnője.
Mindent köszönünk, Bálint Ágnes!
