Gondolhat-e bárki is bácsiként Bálint Andrásra, amikor még mindig ott van benne a finom vonású Jancsi, az imádnivaló Szabó István-mozi, a Szerelmesfilm főszereplője.
Amúgy is, Jancsiból Jancsi bácsivá válni ez csak egy tényszerű mondat, amely csupán egyvalamire alkalmas: hogy megmutassa a az idő múlását. Imádtuk Jancsiként. Imádtuk az érzékenységét, a szenvedélyességét. Imádtuk, ahogy önfeledten, – mint egy gyerek, aki karácsonyra kisvasutat kapott – ugrált mikor áthaladt a vonattal a vasfüggönyön és végre világot láthatott. Szerettük azt a filmet. Szerettük a hangulatát, és felnőtteknek szóló meseként néztük, amelyben Kata, az őt megformáló, bájos Halász Judit is szerepelt.
Bálint András a film készítésének idején már öt éve büszkén mondhatta: diplomás színész vagyok. Szabó István trilógiájának harmadik részét, az Álmodozások kora és az Apa után 1970-ben mutatták be, s ugyan a kritika olykor bántotta a filmet, a közönség szerette. Nagyon. A Szerelmesfilmet azóta is a legjobb honi mozifilmek között emlegetik.
Talán épp a forgatás alatt szerződött át a Pécsi Nemzeti Színházból, vissza a fővárosba, a Madách színházhoz. Jóképű volt, tehetséges és már akkor elmélyült, intellektuális. Hogy is mondta egyszer: „A színház lényege a jelenidejűség és két fontos tényezője van: a néző és a színész…” És már érett színészként beszélt másról is, a világ változásáról: „A celebekről sokáig azt hittem, hogy egy jófajta c-vitamin márka, az influenszerről pedig hogy betegség. Sajnos nem így van, de tudomásul vettem, hogy ily módon változik a világ. Minden tevékenységem arról szól, akár a Szerb Antal-esten mondok verset, vagy középiskolásoknak szavalok Radnótit, hogy megpróbálom ápolni és továbbadni a magyar kultúra meghatározó örökségét…”
Fotó: Fortepan/Kádas Tibor
Maradandót alkotott a színpadon, a kamerák előtt, és a hétköznapokban. Hitelesnek lenni, hitelesnek maradni embert próbáló feladat. Neki sikerült. Bálint András 1943. április 26-án született, napra pontosan 80 esztendeje. A bölcsőben még hallhatta a háború zaját, s talán láthatta a világégés fényeit, de persze semmit sem értett belőle. Tegyük hozzá, szerencsére… Az édesapja orvosprofesszorként, az édesanyja vegyészként, majd fordítóként dolgozott, és megpróbáltak mindent megteremteni azért, hogy a kis András szeresse az életet. És szeresse mindazt a szépet, amelyet a vers, a regény, a film, a zene adhat az embernek. A diplomáját 1965-ben kapta meg, majd néhány évnyi pécsi kirándulás után szerződött a Madáchhoz, ahol 1980-ig a színház meghatározó alakja volt.
Attól kezdve a Magyar Filmgyártó Vállalat szerződtette és megszámlálhatatlan filmkockában mutatta meg azt a fajta mélységet, amelyet mindig is képviselt. S ez a mélység emelhette olyan magasságokba, amelyekről fiatalként talán nem is álmodott. Színészként színházat igazgatni az bizony fajsúlyos küldetés. És ezen a területen is tökéletesen alkotott, 1985 és 2016 között a Radnóti színház igazgatójaként dolgozott. S közben persze játszott is. Meg persze tanított a színművészeti főiskolán. Mennyi hangszer, mennyi hang, s mennyi szimfónia egy életben…
Nem csak a filmvásznon kereste a szerelmet. Kereste Katát, még ha nem is Párizsban, hanem Budapesten. Az első felesége Uhrik Teodóra táncművész volt, majd Bodnár Erika színésznőt volt a felesége. Aztán megismert, megszerette és elvette feleségül Deák Krisztina filmrendezőt, aki később egy Dániel nevű fiúval ajándékozta meg.
Bálint András folyamatosan színházban játszott, önálló estekkel ajándékozta meg a nézőket és számtalan filmben szerepelt. Gyakorlatilag végigjátszotta az egész életét. És játszik manapság is. A mi nagy szerencsénkre!
Boldog születésnapot!
