FÉLTELEK, RÓZSI!: LEVÉL A SZÜLETÉSNAPOS LEGENDÁNAK, DEMJÉN FERENCNEK

Féltelek Rózsi! S féltünk valamennyien. Mert mi vagyunk, mi lennénk a szabadság vándorai. Mi, akik öregedő fejjel végigbaktattuk a hepehupás, csapdákkal teli életösvényt.

A szabadság tétova, olykor gyáva vándorai. Akik kergették az álmaikat, tán soha nem érték utol. Ezért voltál, s vagy nekünk annyira fontos Rózsi, mert mindig kellett valamiféle kapaszkodó. S a legtöbbet talán a zenétől kaptunk, a daloktól, amelyek olykor a lelkünkből szóltak, táncra perdítettek, jókedvet hoztak, vagy épp sírásra késztettek. S ebben te voltál és te vagy a legjobb Rózsi. S mi, akik ott ugráltunk, csápoltunk önfeledten, énekeltünk a színpad előtt a Tabánban május elsején, vagy a Kisstadionban, az ütött-kopott, szélfútta Kisstadionban, ott éltük ki igazán magunkat a dobok, gitárok, dallamok sokszínűségében.

Már eltemettük Somló Tamást, Benkő Lászlót, Mihály Tamást, Bergendy István, Balázs Fecót, Gallai Pétert, Kóbor Jánost, már réges-rég nincs közöttünk Radics Béla, Som Lajos s megannyi korszakos zenész. De te itt vagy Rózsi és játszol, ahogy egy rockerhez illik. Honnan az erőd Rózsi? Édesapád hangja, onnan a mennyországból, mintha rajtad keresztül szólalna meg. Édesapádé, a Diósgyőri Vasgyár mérnökéé, akit politikai okok miatt elbocsátottak az állásából, hogy aztán felpakoljon és meg se álljon Budapestig. Ő is énekelt, erős, érces orgánummal. És ott van benned édesanyád lírája is, aki énekesnőnek készült, de az a gyalázatos rendszer azt mondta: énekelni egy nőnek erkölcstelen. Ott vannak benned mindketten Rózsi.

S talán Gosztonyi János lelkesedése is ott van a lelked mélyén elraktározva, aki megtanított zongorázni még aprócska gyerekként, s aki rendszeresen kézen fogott, és a Zeneakadémiára vitt, hogy az orgona mögé ültessen, és azt mondja neked: játssz örömmel, szenvedéllyel. S te játszottál Rózsi. Istvánnal, a testvéreddel már 1964-ben zenekart alapítottál, hogy aztán különböző formációk után 1969-ben már a legendás Radics Béla mellett állj a színpadon a Sakk-Matt zenekarban, majd nem sokkal később a kultikus Tűzkerékben. A legenda szerint a bátyáddal közösen fabrikáltatok gitárt, szekrénypolcokból.

Aztán jött Bergendy István – és jött az igazi karrier. Az a dal mintha az örökkévalóságnak szólna. A Jöjj vissza vándor simogatja az ember lelkét még most is. Ez volt az első, a legelső sláger. S akik átélték a hetvenes években az E-Klubban tartott bulikat, akik ott lehettek a Bergendy-koncerteken, akik végigropták, ugrálták, ezeket a bulikat, életre szóló élményt és emléket kaptak. A zene beintett a Kádár-rendszernek. A zene áttörte, átmászta a vasfüggönyt, és az Óperenciás tengeren túlra repített bennünket. A mesék világába.

Aztán jött az 1970-es szilveszteri televízióműsor és Hofi Géza három perccel rövidebb produkcióval rukkolt ki a kelleténél, s a szerkesztők, mintegy hirtelen ötlettől vezérelve egy Bergendy-számot játszottak le a több millió nézőnek. Mindig ugyanúgy… Ez volt az a sláger, amellyel országos népszerűségre tett szert a zenekar. A Bergendy, amely 1971-ben már a Kisstadionban lépett fel tomboló publikum előtt.

Féltelek, Rózsi! S féltünk valamennyien. Ma betöltöd a hetvenötöt. Szép jubileum. S láttam, mert néhány napja találkozhattam veled, hogy jól vagy. Vidám vagy, teli s tele életenergiával és bizonyítási vággyal. Merthogy neked a közönség a legfontosabb. A közönség szeretete. Férfiak, nők, lányok, fiúk, idősek, fiatalok állnak enyhe áhítattal a színpadod előtt és éneklik teli torokból a legendás számokat. Egyiket a másik után. Az lenne jó Rózsi, ha ez mindig így lenne. Ha minden egyes esztendő végén te odaállnál a mikrofon mögé, abban a jellegzetes szemüvegedben, mögötted Menyhárt János, a Menyus, meg a többi kitűnő zenész és csak nyomnátok a megunhatatlan, éveken, évtizedeken át ívelő slágereket.

Te vagy az a zenész, aki soha, de soha nem megy ki a divatból. Jöhetnek ilyen, olyan, amolyan stílusok – a zene és az ének, sokak számára te vagy. Te és az a generáció, amelynek a tagjai közül sokan már nincsenek közöttünk. A zenét nekünk, öreg jampeceknek, a szép kor felé kocogó lányoknak, asszonyoknak az Illés, az Omega, Metró, a Bergendy, a Lokomotív GT és Piramis jelenti. A tovaszállt fiatalságunk.

Féltelek, Rózsi! És féltünk valamennyien. Tudom, hogy három oltást is kaptál, ebben a világjárvány által sújtott világban, talán megvéd a betegségtől. S mi legszívesebben vattába csomagolnánk téged is, na meg azt a néhány kortársadat, aki még velünk, közöttünk van. Mert kapaszkodunk beléd, belétek. Annyi mindenkit elveszítettünk már, Rózsi! Téged sosem akarunk!

Boldog születésnapot!