Spiller, tisztelettel, Spiller… Egy mondat, amely akár a kisember szlogenje is lehetne. A kisemberé, aki pontosan tudja hol a helye a világban, aki, ha a helyzet úgy hozza, még azt is elviseli, hogy bárki beletörölheti a cipőjét.
Gyenge Árpádnál a filmvásznon tökéletesebb kisembert nem hordott hátán a Föld. Sem a legendás francia újhullám, sem Hollywood nem talált ilyen zseniális karaktert. Gyenge Árpád, ez a kissé orrhangon beszélő, utánozhatatlan orgánummal rendelkező, imádnivaló színész Spillerként is maradandót alkotott. Csakúgy, mint minden szerepében. És ezek a szerepek sokszor mindössze néhány percesek voltak.
Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika
Néhány epizódban megjelent, hol hajlott, görnyedt háttal, mintha csak agyonnyomná az élet súlya. Hol svájcisapkával a fején, pufajkában, rongyos kesztyűben… Mindössze 50 esztendős volt, amikor a Megtörtént bűnügyek című tévéfilm egyik részében, A müncheni férfi című epizódban házmestert játszott. Vele kezdődött a film, ahogy tesz-vesz egy hideg téli napon a szürke, kopottas belső udvaron, és olyan volt, mintha legalábbis 70, vagy 80 esztendős lenne.
De az 1971-ben készült, Egy óra múlva itt vagyok-ban is úgy tűnt, olyan karaktert formált meg, mint akin átment minimum háromszor az úthenger. Mégis, Spiller, a mindenkinek tisztelgő, guberáló szemetes, legalább annyira fontos szereplője volt a történetnek, mint a Harsányi Gábor által megformált Láng Vince, a sorozat főhőse. Hihetetlen, de ez az 1925. december 13-án, a romániai Asszonyvásárán született, törékeny ember szinte minden kultikus filmben, vagy sorozatban felbukkant. Olyan alkotásokban jelent meg a képernyőn, mint a Dollárpapa, a Szegény gazdagok, a Két emelet boldogság, az Aranyember, az Ezek a fiatalok, vagy az Isten hozta őrnagy úr! Az utóbbiban van az a jelenet, amikor a filmben Tóth tűzoltóparancsnok és az őrnagy, vagyis Sinkovits Imre és Latinovits Zoltán épp a kertben, az udvarban próbálnak feltöltődni a dobozolás okozta sokkból, ám a szomszéd, Lőrincke, vagyis Gyenge Árpád felstócólt kézzel, fakanállal ütögeti a gipszet, és blazírt hangon és utánozhatatlan arckifejezéssel mondja, hogy viszket…
Gyenge Árpád Nagyváradon járt iskolába, majd a II. világháború után már Magyarországon élt és tanulta ki a színészmesterséget. A főiskolát amolyan távoktatásban végezte el. Eleinte vidéki színházakban játszott, majd 1950-ben került a budapesti Madách Színházhoz, ahol 29 éven át dolgozott, egészen a haláláig. Gyenge Árpádot nehéz lenne elképzelni Rómeóként. De sehogyan sem illene hozzá a Tenkes kapitánya, vagy Rózsa Sándor szerepe sem. A szerelmes, hódító hősök helyett viszont megformált szinte mindent. Volt ő pincér, inas, zsoké, sofőr, kántor, cipész, bármi. Egyszerű eszközökkel, visszafogott, mégis hatásos játékkal varázsolta el a közönséget. Olyan sorozatokban láthatták őt a mozifilmek mellett, mint a Bors, a Kántor, az Öreg bánya titka, vagy a Keménykalap és krumpliorr. És ott volt a Le a cipővel! című ifjúsági filmben is, ahol Pólika Pált hozta zseniálisan. Több mint száz filmben szerepelt! Bírta a strapát, nem volt olyan felkérés, amire nemet mondott volna. Mert szeretett játszani.
Szerette a színpadot is, a Madách világot jelentő deszkáit, ahol olykor-olykor főszerep is jutott neki. Ám a filmvásznon valahogy nem akarták felhúzni a kezére a csapatkapitányi karszalagot. Talán vágyott rá, talán sebként hordozta mindezt a lelkében, de sohasem panaszkodott. Népszerű volt, de kerülte a nyilvánosságot, magánéletéről soha nem beszélt. Nem tárulkozott ki, nem panaszkodott. Látszólag elfogadta mindazt, amit a sorstól kapott.
Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika
A gesztusai, a fanyar mosolya, a törékeny alkata volt a védjegye. S a hangja – a hangja, amelyet például Teknőc Ernőnek kölcsönzött a Kérem a következőt! című zseniális rajzfilmben. De megszólalt a Foxi Maxiban, a Frédi és Béniben, a Hugó a vízilóban, a Csizmás kandúrban. Teknőc Ernő minden idők egyik legszerethetőbb rajzfilmfigurájává tette. Talán vágyott a Kossuth-díjra is, amelyet soha nem kaphatott meg. Hogy mi játszódott le benne, a lelke mélyén, azt soha nem fogjuk megtudni. 1979-ben egy színházi premierre készült, amikor tragikus hirtelenséggel elhunyt. Nem volt semmi előjele a halálának, nem betegeskedett, legalábbis nem beszélt róla senkinek. A közvélemény megdöbbent, hogy a mindössze 53 esztendős epizodista nincs többé.
Spiller, a kisember, ugyanolyan csendben, észrevétlenül távozott, a Föld nevű bolygóról, ahogy addig élt. Spiller a guberáló, a szemetes, aki tisztelgett mindenkinek, aki tíz fillérnek is úgy örült, mintha egy palotába költözhetne. Spiller a magyar filmtörténet utánozhatatlan alakja.
Sokat adott nekünk, s talán jóval kevesebbet kapott az élettől, mint amit megérdemelt volna…
Nyugodj békében, Gyenge Árpád!
