Ma megint sokat fogják önt emlegetni. Hiába, eltelt egy év. Ha nem lenne ez az átkozott koronavírus-járvány, az iskolákban a copfos kislányok mondanák lelkesen a bemagolt verseiket, repülnének az ötösök és a tanárok közül sokan – tisztelet a nem kevés kivételnek – ugyanazt a klisét mondanák el önről, mint tavaly vagy éppen öt évvel ezelőtt.
A nagy magyar költő, született Budapesten, az édesanyja mosónő volt, a mosónők pedig korán halnak… Repkednének az évszámok, a verscímek, amelyeket a jövő hétre kell megtanulni, sietni kell, hiszen jön a következő óra, ami ráadásul matek.
Persze tudom én, nehéz ez, a tanárokat sem irigylem, főleg mostanában nem, amúgy sem az ő hibájuk, ők is beleszülettek ebbe a világba. De ha önt valóban meg akarnánk érteni, akkor sokkal mélyebbre kellene menni. Mi az a kugler, amire annyira vágyott a költő? Valamilyen sütemény fiam, de ez most nem fontos, folytassad a verset, mert egy megakadás négyes, kettő már csak hármas… Így viszont csak a lényeg veszett el. Az ön gyötrelmei, fájdalmai, szerelmei. A lényeg, maga József Attila.
Arra is nagyon vigyáztunk, hogy csak a halála után fedezzük fel önt. Ilyenek vagyunk. Ha valaki él, nem mondjuk a szemébe, hogy szeretjük vagy elismerjük, de ha meghal, az első sorban könnyezünk a temetésén és nagyobb koszorút veszünk mindenkinél, majd a temetőből kifelé jövet elmondjuk mindenkinek, hogy milyen jóban voltunk és kár ezért a ragyogó emberért. Önnel is ezt tettük. Az utolsó verseskötetéből még az életében 125 példány fogyott. Százhuszonöt. Igaz, hogy ön ebbe belebetegedett, de sebaj.
Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum
Képzelje, az említett Nagyon fáj című könyvért ma vérre menő harcot folytatnak a gyűjtők, 40-50 ezer forintot sem sajnálnak érte, ha pedig ön is aláírta egykor, félmilliót is áldoznak rá. Milyen finomakat ehetett volna belőle, ha életében is ennyire imádjuk. Amíg élt nem kapott semmit. Még a Baumgarten-díjat sem, pedig hány középszerű megkapta. Képzelje, a halála után azt is oda ítélték önnek. Meg később a Kossuth-díjat is megkapta. Posztumusz. A szó jelentése: utólag azért belátjuk, hogy többet érdemelt volna az a szerencsétlen. Pedig nem akart ön sokat ebben az életben. Szeretni, enni, jó ruhákban járni. Helyette minden nyomorúságot megkapott. Manapság a szobrait koszorúzzuk, de az életében arra nem voltunk képesek, hogy egy normális polgári állást kapjon. Amúgy pont úgy járt, mint az ön által tisztelt Ady Endre. Jelenleg nem találjuk a helyét. De azért higgye el, keressük!
A forgatókönyv minden évben ugyanaz. Jeles nap ez a mai. 116 éve született a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja, József Attila. Vegyétek elő az irodalomkönyvet és lapozzatok a 303. oldalra. Az első bekezdéstől kell megtanulni egészen addig, hogy a vonat elütötte.
Nagyon fáj…
