Örök gyereknek maradni. Talán ez a legnehezebb bűvészmutatvány a felnőtt lét zűrzavarában. Pedig az élet cilinderében ott van sok-sok segítség: mesék, álmok és vágyakozások.
Különösen a gyönyörűen megírt mesék segíthetnek nekünk. Mi is lehetnénk Boribon, Annipanni, Kippkopp vagy akár a Kockásfülű nyúl. Mindezeket az imádnivaló főhősöket a József Attila-díjas Marék Veronikának köszönhetjük. Akinek az apró gyerekkorából egy babaház a legfontosabb emléke, amely épp akkora volt, mint ő. S hiába volt ajtaja meg ablaka, egyiket sem lehetett kinyitni. Talán éppen ettől volt titokzatos. A kislány, aki csodálkozó szemekkel nézett rá, bármit beleképzelt, bármilyen varázslatot. Aztán volt még egy cseresznyefa is, ami fontos szerepet játszott a gyermekkorában. Úgy mesélt erről, ahogy A Pál utcai fiúk a grundról. A fánál gyülekeztek a környékbeli gyerekek. Körbe ülték, átölelték, megsimogatták és az aprócska Veronika felmászott rá, s onnan, a fa tetejéről mondta a magáét. Eleven, s ahogy ő fogalmazott később, nagyon rossz gyerek volt. Afféle örökmozgó, akit sem szép szó, sem hangos fedés nem állított meg, csupán az asztalra tett papír és ceruza. Az volt az ő varázsszere, melynek segítségével sajátos mesevilágot teremtett.
Már négyéves korában rajzolt, s ahogy teltek az évek, az évtizedek, mindig mosolyogva mondta: tökéletes gyerekkora volt, pedig hétévesen megrémiszthette volna a bombák hangja, a szirénák süvöltése. De a világégés, a háború sem tudta elvenni tőle a gyermekkor báját. S hogy honnan jött az önkifejezés iránti vágy? Nos, a válasz roppant egyszerű, az orvos édesapjától. A komoly férfitól, aki egykoron nehezen döntötte el, hogy orvos vagy író legyen. Aztán a szegénységtől való félelem miatt választotta az orvosi pályát, miközben estéről estére ott ült egy írógép mögött és írt rendületlenül.Nem lett belőle író, helyette mindezt véghez vitte a lánya.
Veronika korán verseket írt és egy nap az édesapja a kezébe adott egy nagy, kék füzetet, s azt mondta: „Ami szépet írsz, azt mind másold bele…” Veronika akkor nyolc és fél éves volt. A füzetet pedig elnevezte Könyv úrnak. S onnantól kezdve évekig beleírt mindent, ami csak eszébe jutott. Aztán a II. világháború nem kímélte az édesapját sem. Megkapta a katonai behívót, és egészen a Don kanyarig vitték. Tagja volt annak a magyar hadseregnek, amely szinte teljesen odaveszett. Marék Antal viszont hazajött. Betegen, tífuszosan, a felesége ápolta. De még nem volt vége a megpróbáltatásainak, jött az újabb behívó, ismét a front, majd két év hadifogság. Onnan, abból a pokolból is kimászott és hazajött, lefogyva, szakállasan, a gyerekei rá sem ismertek.
A lánya akkor már alkotott, folyamatosan írt és rajzolt. Ők ketten, apa és gyermeke jó ideig közösen használták az ósdi írógépet, aztán egy szép napon Marék Antal meglepte imádott gyerkőcét egy új csehszlovák írógéppel. Onnantól kezdve mintha felgyorsult volna a világ. Veronika már pontosan tudta merre indul tovább. Úgy mesélte, hogy egyszer kapott egy angol mesekönyvet és az különleges hatással volt rá. Az járt a fejében, hogy ilyet ő is tudna írni. Addig addig gondolkodott, amíg nekilátott és megírta a Boribon a játékmackó című meséjét, amely 1958-ban könyv formájában is megjelent. Boribon, pillanatok alatt a gyerekek nagy-nagy kedvence lett.
Az 1937. december 19-én, Budapesten született Marék Veronika három éves koráig élt Ecseren, majd Budapestre költöztek, és előbb a VIII. kerületben, majd Budán laktak. A Fazekas Mihály gimnáziumban tanult, majd az Iparművészeti főiskola hallgatója lehetett. Talán a sors akarta úgy, hogy eltanácsolják onnan. Egy évig karácsonyfadíszeket festett, majd bekerült az Állami Bábszínházhoz és ott már önmaga lehetett. Később elvégezte az ELTE magyar-irodalom szakát is. Egészen fiatalon sikeres mesekönyvírónak mondhatta magát. Azóta pedig generációk egész sora nő fel úgy, hogy a csodálatos történeteit olvassa.
Több mint ötven könyve jelent meg. S hogy milyen hatással van a gyerekekre, azt tökéletesen jelzi, hogy többek között lengyel, szerb, angol, francia, német, kínai és japán nyelvre is lefordították meséit. A felkelő nap országában szinte az összes könyvét megjelentették, harminc Marék Veronika-kötet található a japán boltok polcain. Rajonganak érte, életmű-kiállítást is rendeztek a műveiből. A József Attila-díjas író és grafikus kétszer ment férjhez: előbb 1963-ban Kaunitz Ervin díszlettervezőhöz, akinek két fiút szült, Tamást és Miklóst, mindketten fotósként lettek sikeresek. Azóta már négy unoka is született. Az első házassága 1976-ig tartott, második férje Heinrich Ferenc építész lett.
A ma 86 esztendős írónő folyamatosan alkot. Azt mondja, rengeteg új mese érlelődik benne és ezeket – ahogy ő fogalmazott – világra szólítja majd. Már alig várjuk a következőt!
Boldog születésnapot, Marék Veronika!
