Ha a Balaton-felvidéken véletlenül összefutnánk egy árnyas vendéglőben, bámulnánk a sötétszürke és kékeszöld vizet, s közben kortyolnánk a mindkettőnk által imádott zamatos fehérbort, és te mesélnél.
Mesélnél a hetven fölött is megtalált és nap mint nap átélt harmóniáról. S persze mesélnél a színházról, amely otthon is téma. Sok minden másról is mesélnél. Például az Ádám sörözőről. A legendás helyről a Népköztársaság útján, amelyet már régen Andrássy útnak hívnak. A már nem létező Ádám sörözőről, ahol egykoron pofonok csattantak és 17 forintért lehetett tatárbifszteket enni. Nos, te és Gryllus Dániel ott, azon a helyen alapítottátok meg immár 50 esztendeje a legendás Kaláka együttest. Zenekart akartatok, de nem rockbandát, hanem valami egészen mást. Valami finomat, népieset. S akkor mondtad: zenésítsünk meg verseket, gyönyörű verseket!
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
Ha ülnénk a Balaton-felvidéken, mondjuk a Csendes-dűlőn, akkor azt is mesélnéd, hogy fiatalon hegedültél és a tanárod büszke volt rád, és tán azt gondolta, nagy művész lehet belőled. És amikor a világhírű karmester és hegedűművész, Yehudi Menuhin egyszer csak meglátogatta az iskolátokat, az órán éppen te játszottál. A Kaláka valamennyi tagja a Lorántffy Zsuzsanna ének-zene tagozatos általános iskolába járt. Összetartó csapat voltatok mindig is.
Kortyolnánk azt a bort és már Kisvárdán járnánk képzeletben, a nagynénédnél, Irénnél, édesapád húgánál, aki tulajdonképpen felfedezte benned a zene iránti rajongást, s talán a tehetséget is. Kisvárda, gyermekkorod varázslata, a nyaralások illata, a természet ölelése. S persze egy másik illat, a fővárosé, az is imádnivaló, hát még Pasaréten, ahol a zöld az uralkodó szín. És zöld a Pénzügyőr nevű csapat is, amelynek gyerekkorodban ráláttál a „fél pályájára” az ablakodból, miközben hegedűórákat vettél.
Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika
Milyen volt 12 évesen együtt énekelni Vámosi Jánossal és Záray Mártával? Meg Bilicsi Tivadarral? Merthogy ez is megadatott neked. S később a harc is, hiszen többször nekifutottál a színművészetinek, de nem vettek fel. Aztán egy újabb próbálkozás során találkoztál Kazimir Károllyal, a Thália Színház igazgatójával, akit akkor már jól ismertél, s aki egyszer csak odaszólt neked: „Még nem vettünk fel?”
Több mint kétszáz szerep a színpadon. Megannyi film, moziban, televízióban. Sűrű élményekkel teli úton sétáltál végig, és a hetven fölött is megtalált harmóniáig. Házasság, két gyerek, két fiú, de egyikből sem lett színész. Aztán egy új kapcsolat. S az út során meg-megállítottak, például amikor Jászai Mari-díjat adtak a kezedbe, vagy amikor iránytűt kaptál, s indultál Sopronba. Később a kisvárdai várszínház felé, majd Szolnokra, aztán irány Kecskemét, Salgótarján, Pécs, s persze a főváros megannyi teátruma.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
Vándorszínész lettél. Karizmatikus, karakteres, kedélyes vándorszínész. De a zene mindig társadul szegült. Hol a Kalákával, hol a Mindhalálig Beatles formációval. S ha azt gondolná bárki, hogy maradandót alkotni legjobban hegedűvel, gitárral, vagy énekhanggal lehet, az bizony téved. Olyan szinkront tettél le az asztalra, amely lélegzetelállító. Robin Williams gyakorlatilag te vagy, de te vagy nekünk Micimackó, Breki a Muppet Show-ból, és imádunk azért is, ahogy A nagy ho-ho-horgász kukacaként szólaltál meg.
Alkottál folyamatosan. Zenéket írtál, lemezt adtál ki, gyakoroltad a színészmesterséget. Édesapád, az egykori könyvtáros, édesanyád az egykori tanítónő büszke lenne rád. Büszke arra a fiúra, aki holnap ünnepli a 72. születésnapját. Egy ember, aki megőrizte a gyermeki lelkét.
Boldog születésnapot, Mikó István!
