Imádtam, ahogy csuklott. S azt is imádtam, amikor rémülten kérdezte a mellette lépkedő, riadt labanctársától, hogy: „Akkor most mit csináljunk…?” S imádtam, ahogy félt a Tenkes kapitányától, vasárnap délelőttönként.
Mert olyankor én magam voltam a Tenkes kapitánya, aki fenékbe billenti, lekardozza, lebirkózza az ellent. Petrik József gyerekkorom egyik vicces figurája volt, a kétbalkezes, két ballábas labanc, akit minden részben, minden epizódban megszégyenít a kuruc. Finom arcvonások, afféle művészlélek külső, s mellé az a jellegzetes hang. Mintha egy mély kútból kiabált volna ki valaki néhány napos ott tartózkodás után.
Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika
Petrik József 1930. december 30-án született Orosházán, majd az érettségi után elvégezte a színészképzőt. Lelkes, okos, tettre kész gyerek volt, ám ez is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy később a Horváth Árpád Kollégium növendéke legyen. Merthogy felvették ugyan, de pillanatokkal később el is köszöntek tőle. „Rám sütötték, hogy polgári csökevény, azaz osztályidegen vagyok. Frászt voltam osztályidegen, sose volt arisztokratikus ábrázatom, apám vidéki újságíró volt. Mindegy, rég volt, 1948-ban. És mindig volt valaki, aki kisegített a bajból. Osztályfőnököm, Apáthi Imre aztán Gobbi Hilda, majd Benedek Tibor. Ők segítettek az elhelyezkedésben. Elszegődtem altisztnek, postát hordtam, takarítottam, még kőműveskedtem, is…”
A finom vonású, finom lelkű művész, ahogy pakolja a téglát. A színinövendék, ahogy hordja ki a leveleket, hóban, sárban, fagyban, ajtókon, ablakokon kopogtat, kezében fontos, vagy kevésbé fontos borítékkal. Vajon hogy élte meg ezt az időszakot? Milyen sebet ejtett rajta az élet, miközben kergette álmait, ám a nagy futás közepette nem a világot jelentő deszkákon, hanem az élet színpadán találta magát. Keményen melózva. Ám akiben ott dolgozik a minden áron való bizonyítási vágy, akit nem riaszt meg és nem fog vissza semmilyen gáncs, nehézség, rosszindulat, vagy emberi gyarlóság, az képes rá, hogy győzzön. Hogy legyőzzön mindent és mindenkit.
Petrik József tűzön, vízen, árkon, bokron át jutott el oda, ahová mindig is vágyott. Amikor 1953-ban elvégezte a Színház és Filmművészeti Főiskolát és melósból néhány esztendő alatt művész úr lett, már a Nemzeti Színházban mutathatta meg tehetségét. Aztán jöttek a csavarok a történetben, megannyi új és még újabb helyszínnel. A Petőfi színház, a Déryné színház, a Népszínház. Utóbbi jelentette talán a legtöbbet a számára, mert 1982-től haláláig a teátrum főrendezője és egyben színésze is volt. Azt mondták rá, és sok helyen azt írták róla: igazi karakter volt. Afféle különc, akire bármit rá lehetett bízni. Pedig fiatalon még igazi hősöket alakított, hogy aztán egyre inkább a rendezés érdekelje. S mint ilyen, a magyar dráma egyik legaktívabb támogatója lett.
De a nagy áttörés, az ő nagy pillanata talán soha nem jött el. „Használták őt színpadon, filmekben, a rádióban, a televízióban. Szerepeket adtak neki, ám mégsem jutott el egyik produkció sem oda, hogy ezt vagy azt a művet Petrik József vigye a hátán. Talán a rádióhallgatók gondolhatták azt, hogy íme, itt van Petrik, a családtag, az imádnivaló fickó. Íme, Wágner Ferkó a Szabó családból. Pedig akkor már megszámlálhatatlan filmben szerepelt, s nem is akármilyenekben. A legendás Egy pikoló világosban rosszfiút játszott, afféle bandatagot, meglehetős átéléssel. De a közönség láthatta őt az Állami áruházban, a Mágnás Miskában, a Felmegyek a miniszterhez című filmben, a Meztelen diplomatában. S persze a Tenkes kapitányában, a Princ, a katonában, a Borsban, az Egy óra múlva itt vagyokban.
Fotók: Fortepan/Szalay Zoltán
De a hangja, talán a hangja lett az igazi nagy sztár. Az a mély kútból jövő, különleges orgánum. Ő adta a hangját Pom Pomnak, az imádott mesében és ő szólaltatta meg Nünükét, a Vízipók-Csodapókban. S csak mondta a magáét, például a Tüskevárban, ahol Bütyök is az ő hangján szólalt meg. De az a bizonyos Wágner Ferkó 48 esztendőn át szórakoztatta a rádió hallgatóit a Szabó család tagjaként. Folyamatosan dolgozott, játszott és rendezett. A magánéletéről viszont szinte soha nem beszélt. A felesége, Lengyel Erzsi színésznő tökéletes hátteret jelentett a számára.
Petrik József csupán 64 esztendős volt, amikor 1995-ben elhunyt. Régen volt. De ahogy csuklik a jófajta kuruc bortól, és ahogy kergeti a Tenkes kapitányát, az itt van bennem és előttem. Bennünk, valamennyiünkben…
Nyugodjon békében!
