Az első világháború kitörése után önként jelentkezett katonának s végül életét adta a hazáért. Ő Plány Ervin, az elfeledett festőzseni, aki csupán 31 évet élhetett.
1885-ben született Budapesten. Kiskorában a zene is közel állt hozzá, kiválóan zongorázott, de a festészet is izgatta. A tanulmányai befejezése után aztán végképp a vászon felé fordult. 1908-ban a Nemzeti Szalonban rendezett kiállításon már sokaknak feltűnt a tehetsége, a Cigánylány című festményét külön megemlítették a lapok. Nem véletlen, hogy 1909-ben hatszáz korona állami ösztöndíjban részesült. Plány Ervin később Párizsban időzött, majd Olaszországban, a Nagybányán töltött idő pedig különösen sokat építette a művészetét. Ekkoriban a szintén fiatal Kádár Bélával emlegették együtt, akiről tudjuk, hogy legendás festővé nőtte ki magát (neki elég időt adott a sors), manapság nem egy festménye százmillió forint feletti leütési áron cserél gazdát.
De visszatérve Plányhoz. Ekkoriban a 8. kerületben, a Kőfaragó utca 5. szám alatti házban élt, onnan költözött aztán a Nagymező utcába. Nem csak a festőművészethez kapott különleges tehetséget, írni is kiválóan tudott, a Magyar Nemzet munkatársaként dolgozott, s a szellemes kritikáinak hamar híre ment. Ennek örült, az viszont letaglózta, hogy ugyanebben az esztendőben. csupán 52 éves korában elhunyt a sokat szenvedett, özvegy édesanyja, Würsching Kamilla. Tudni kell, a fiatal festőművész mindennél jobban ragaszkodott az édesanyjához, sokan attól tartottak, az asszony halála a művészetét is „kikezdi”.
Aztán 1914-ben kitört a világháború. Plány is megdöbbenve olvasta az újságok híreit, majd úgy döntött, már nem annyira fontos az ecset meg a toll, hiszen a hazának szüksége van rá, így 1915 tavaszán önként jelentkezett a hadseregnél. Ismert festőművész volt, de nem kért engedményt, azt sem, hogy a front második vonalába helyezzék el. A 4. lovastüzér-ezred tagjaként küzdött a harctéren, ahol a bátorsága és helytállása után zászlós, majd hadnagy lett, és megkapta a nagy ezüst vitézségi érmét is. Hónapokon át hősiesen harcolt, s várható volt, nem ússza meg sérülés nélkül a borzalmakat. Sajnos így is történt. 1915. november 6-án sérült meg súlyosan az északi harctéren. Életben maradt, így hazaszállították Budapestre.
Fotó: Fortepan/Országos Széchenyi Könyvtár
Mindenki abban reménykedett, hogy a gondos ápolásnak köszönhetően felépülhet, ám a sors sajnos másképp döntött. Az orvosok mindent megtettek, ám 1916. január 5-én örökre elaludt a hős festőművész. A halálhíre mindenkit letaglózott, hiszen nem csupán egy kiváló katona, egy kvalitásos művész is távozott az élők sorából. Egy olyan művész, akinek még sok dolga lett volna ezen a furcsa világon. Csodákat alkothatott volna, hiszen a művészetének érett korszaka még hátra volt… Két nappal később a mai Fiumei úti sírkertben művészek, katonatársak és ismeretlenek hajtottak fejet előtte. A temetésről így írtak az újságok: „Koporsója körül ott állott ezredének minden itthon lévő tisztje és a művészvilág számos tagja.” A négy évvel korábban elhunyt édesanyja mellé temették, s miközben a sírba eresztették a koporsót, díszsortüzet lőttek. Mint kiderült, mielőtt a frontra ment, felkérte a szobrász Kisfaludi Strobl Zsigmondot, hogy készítsen síremléket az édesanyjának. Plány Ervin halála után aztán Kisfaludi mérhetetlen bánat közepette készítette el a végleges kompozíciót, ahol már nem csak Plány édesanyja, de maga a tragikus sorsú festő is feltűnik. Abban a meghittségben, amely az anya és fia kapcsolatát jellemezte.
Fotó: Fiumei úti sírkert
A következő évben az Ernst múzeumban emlékkiállítást rendeztek Plány festményeiből, ám aztán még véresebbé vált a háború, jött a Tanácsköztársaság, Trianon, majd a második világégés, 1956, és Plány Ervin kettétört életműve feledésbe merült. Akik értenek a festményekhez, azok persze ma is tudják, egy kvalitásos művész veszett oda a háborúban, akinek ha teljes az életműve, ma együtt emlegetnénk a legnagyobbakkal. Néhány éve a Tavaszi kert című festménye 30 millió forintért kelt el egy hazai árverésen. Plány Ervin az élete során sosem látott ennyi pénzt egyben…
A barátok, művészek a temetés után amúgy fogadkoztak, életben tartják Plány emlékét, munkásságát. „Mi el fogunk jönni nyájas tavaszidőben és csöndes őszi délutánokon, a feledés havát lehordjuk a sírról és beültetjük a nyár fiatal és tüzes rózsáival.” Sajnos nem így történt…
Nyugodj békében, Plány Ervin!
