KÖZTÜNK JÁRÓ LEGENDA: MA 74 ÉVES EGY KÜLÖNLEGES ZENÉSZ, PRESSER GÁBOR

Talán a Tabánban. Talán ott érezhettük leginkább a szabadság illúzióját. Trapézfarmerban, alföldi papucsban, közép-európai hippiként. Együtt énekeltünk, ugráltunk a tömeggel és közben azt énekelte egy utánozhatatlan, mély, dörmögő hang, hogy: „Kék asszony elvitte a szívemet…”

Állsz nyúzottan a fürdőszoba-tükör előtt, miután alig aludtál. Nézed magad, az elnyűtt ábrázatodat, és azt mondod, de nem is mondod, inkább énekeled, hogy „Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál, hol van a tűz, hová tűnt a mindig sóvár életünk…” Aztán megrázod magad, aprócska pofon jobbról-balról, és már kiabálod, hogy „Nem adom fel, míg egy darabban látsz, nem adom fel, míg életben találsz…”

Itt van bennünk az összes dallam, az összes szöveg, kitörölhetetlenül. Mert a lelkünknek szól valamennyi. S ahogy teltek az évek úgy értékeltük ezt a különleges élményt egyre inkább. Mert lelkesen csápoltunk, hangosan énekeltünk a Tabánban az LGT-koncerteken, ám később, jóval később értettük meg mindazt, amit ezek a zseniális zenészek előadtak nekünk. Nem lehetünk eléggé hálásak a sorsnak, hogy részesei lehettünk a beat-korszaknak. Aki volt Illés, Metro vagy Omega-koncerten, a mai napig elérzékenyülve, vagy épp újra megfiatalodva gondol vissza azokra az estékre. Ám jött valami más, valami új, a három nagy, a három klasszikus után, amelyről még a New Musical Express is lelkesedve írt. A Lokomotív GT új színt, új tónust adott a rockzenének. Már a hetvenes években jártunk, amikor megalakult az első magyar szupergroup. Mert így írtak róla. S mi, a tánczenei koktélhoz szokott, a hétfői kívánságműsorok kínálatából válogató zenerajongók tátott szájjal hallgattuk, ahogy megszólal az LGT. Ahogy megszólal Presser Gábor hangja.

Vajon a Klauzál téri csarnokban gondolhatta-e bárki is, hogy az a lelkes, segítőkész, dolgos kissrác, aki ott állt az édesapja mellett nap mint nap, és pakolta a csirkékkel teli ládákat, hogy ez a fiú egyszer majd híres rockzenész lesz? Az édesapja megpróbált jobb életet biztosítani a fiának ezért már négyévesen zongoraórákra vitte. És egy ideig a tanár sem volt akárki. A precíz, türelmes zongoratanár, akit Antal Imrének hívtak.

A fiatal Presser Gábor még általános iskolás volt, mikor már kialakult benne valami hihetetlen érzék a szép muzsika iránt. A Kertész utcai általános után szinte egyenes út vezetett a Bartók Béla zeneművészeti szakközépbe. Iskolába járt és mellette már pénzt is keresett. A Kapás utcai tánciskolában 14 forintos órabérért zongorázott, miközben a kisgavallérok és  kiskisasszonyok ismerkedtek a tangó és keringő lépéseivel. De a fiatal Presser Gábort más is inspirálta. A család a Dob utca 46/b szám alatt lakott, ott is az első emeleten. Nem volt ott luxus, csak a szeretet, a család összetartozása, de az mindennél fontosabb volt. S mintha a Teremtő súgott volna a Presser-gyerek fülébe, hogy: gyere fiam, sétálj egy emelettel feljebb, fel a másodikra, lakik ott egy híres muzsikus, zeneszerző, zongorista, akit Seress Rezsőnek hívnak. És az alig tízéves fiú felment újra meg újra a másodikra, és hallgatta Seresst, a híres zenészt, hallgatta, ahogy mesél, ahogy játszik a zongorán és hallgatta a lemezeit is, mi több, beleolvashatott a kottáiba. Seress Rezső minden nap délután kettőtől hatig hallgatta a Szomorú vasárnap című dal megannyi feldolgozását. A szomorkás dallamok átszűrődtek, szinte átmásztak a falakon.

Presser Gábort eleinte a komolyzene érdekelte jobban. Akkoriban tán eszébe sem jutott, hogy később majd egy hangos rajongók sikításaitól kísért rockzenekar vezetője lesz. Ehhez kellett a sors. Tudniillik az egyik osztálytársát úgy hívták, hogy Mihály Tamás. Ő később az Omega legendája lett. Nos, Mihály volt az, aki hívta, szinte berángatta őt az egyre izgalmasabb és egyre sokszínűbb könnyűzenei életbe. Előbb csak rajongóként hallgatták együtt a Scampolot a koncerteken, majd Mihály már fel is lépett a zenekarral.

1967-től kezdve Presser már az Omegához tartozott, még ha nem is a színpadon. Zenéket írt a bandának, majd egyszer csak ő is ott volt a nagyközönség előtt. Egy rövidke szünetet követően 1968-ban lett állandó tag, épp egy angliai turné előtt. S hogy milyen lendülettel vetette bele magát a hihetetlenül népszerű együttes életébe, munkásságába, azt tökéletesen jelzi, hogy az Omega első számú zeneszerzőjévé vált, az első három lemez megannyi slágere fűződik a nevéhez. Olyan örökzöldek, mint a Trombitás Frédi, a Ha én szél lehetnék, a Petróleum lámpa, vagy a Tízezer lépés.

Aztán 1971 januárjától már a Lokomotív GT-ben nyomta a boogie-t és varázsolta el a közönséget. A hetvenes években főszereplővé vált a hazai zene világában. Zseniálisabbnál zseniálisabb dalok születtek általa. Szólj rám, ha hangosan énekelek, Neked írom a dalt, Egy elfelejtett szó… De ez sem volt elég. A Vígszínház megkereste őt, és jött 1973-ban a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, később újabb és még újabb csodák színházi köntösben, rocknyelven.

Már nincs LGT. Már csak a múltunk része a legendás zenekar, de Presser Gábor itt van velünk. Pici él, alkot, és olykor színpadra lép. És ha elkezd énekelni, a közönség valóban vonatra száll, és az ő lokomotívja visz minket vissza a fiatalkorunkba. Ma 74 éves.

Boldog születésnapot, Presser Gábor!