A nézők 2015. március 15-én láthatták utoljára a képernyőn. Nem volt ott virágcsokor, és búcsúbeszéd. Acél Anna egyszerűen csak letette a mikrofont.
1954. december 14-én született Budapesten. A Radnóti Miklós gimnáziumba járt, elmondása szerint ebben a középiskolában „fertőzték meg” a magyar nyelv szeretetével és tiszteletével. Egy bizonyos Kati néni, a magyar tanár volt az, aki felfedezte a diáklányban az irodalom iránti lelkesedést. Acél Anna talán Kati néni inspirálására is jelentkezett a színművészeti főiskolára, csakhogy nem vették fel. De tanulni akart és a bölcsészkarra már sikerült bejutnia. Később erről így beszélt: „A bölcsészkaron leginkább a nyelvészet érdekelt. A szép magyar beszéd nem csak szívügyem, de mániám is. Nem tudok és nem is akarok lemondani róla…”
Aztán egy ismerőse tanácsára jelentkezett a Magyar Rádióhoz, ahol bemondó-gyakornokokat kerestek. Azonnal felvették, és 1974-től 1998-ig dolgozott bemondói státuszban. Idő közben magyar-népművelés szakon szerzett diplomát még 1982-ben. Aztán a rádió után a televízió képernyőjén is feltűnt és pillanatok alatt a nézők kedvencévé vált. Nőies, konszolidált hölgy jelent meg estéről estére a családok életében. Volt benne valami mélyről jövő komolyság, ahogy a világ dolgairól beszélt és mindez még hitelesebbé tette őt.
Nem csak a közönség, a kollégái is elismerték. A mai napig büszke rá, hogy 1995-ben a rádió bemondóinak titkos szavazásán őt választották az év női bemondójának. Ő kapta a nívódíjat. Akkor már a Magyar Televízió alkalmazásában is állt, mi több, beválasztották egy különleges testületbe, amely ranggal és nem kis felelősséggel is járt. A Montágh Imre nevét viselő testület feladata volt megítélni, hogy ki alkalmas a mikrofon mögötti munkára, ki az, aki megérdemli, hogy rádióban és televízióban szóljon a közönséghez. Akkoriban hatszáz „beszélő” munkatársat hallgattak meg. Elgondolkodtató, amit erről a felmérésről mondott később: „A hatszáz munkatárs meghallgatása után arra jutottunk, hogy ritka az egészséges, telt, hajlékony hang, feltűnően sok a kiforratlan orgánum. A raccsolás ritka, de a sisegés és pöszeség mindennapos…” Acél Anna több újságíró-iskolában tanított, a hangja volt az igazi védjegye.
Acél Anna nélkül nem lehetett elképzelni a Híradót, a Magyar Televíziót. Tartott mindez 2015. március 15-ig. Akkor volt utoljára képernyőn: „2015-ben mondtam be híreket a közszolgálati csatornán, azóta nem kerültem képernyőre. Eleinte hiányzott, de nem jelentkeztem, hogy szeretnék dolgozni. Éreztem, én már nem illek bele a képbe. De igyekszem mindig a jó oldalán nézni a dolgoknak. Én már csak ilyen túlélő típus vagyok.” Majd azt is hozzá tette, hogy 40 évig nem sikerült kipihennie magát, mert dolgozott hajnalban, éjszakánként, ünnepnapokon, nem járt moziba, nem jutott ideje vendégeket fogadni, és aludni, tehát volt mit bepótolnia.
A munkájának köszönhette párjait is. Első férje Pintér Sándor bemondó, műsorvezető volt, aki idén január 22-én, súlyos betegség után 73 esztendősen hunyt el. A kapcsolat korábban válással végződött, Acél Anna pedig hozzáment a most 68 esztendős Szilágyi Andorhoz. Az író, filmrendező, forgatókönyvíró azóta is párja és Pilisszentivánon élnek. Az egykori híradós elmondása szerint már nem néz hírműsorokat, és nem tetszik neki, hogy akár meteorológusról, akár hírolvasóról van szó, annak kötelező fiatalnak és szépnek lenni. Hiába 68 esztendős, sehogyan sem illik rá a nyugdíjas kifejezés, hiszen tele van energiával. Megtalálják különböző feladatok, könyvek, amelyeknek a felolvasására kérik, és ahol azt az utánozhatatlan, mély, de mégis nőies orgánumot lehet hallani.
Reméljük, még sokáig hallhatjuk!
