Azok a grimaszok. Az a vészjósló tekintet, azok a halk, mégis sokkoló mondatok… Doktor Hannibal Lecter a filmtörténet egyik legfajsúlyosabb karaktere, a Bárányok hallgatnak pedig minden idők egyik legizgalmasabb filmje.
1991-et írtunk, és Jodie Foster lubickolt a szerepében. FBI-ügynököt játszott kellő átéléssel, hitelesen. Övé volt az egyik főszerep, ám a néző mégis egy másik fontos szereplőre fókuszált. Lecter-doktorra. Anthony Hopkins 54 esztendős volt akkor. Mondhatni, felért a csúcsra. A csúcsok csúcsára, a Himalájánál is magasabbra. Pedig akkor már elismert színész volt, megszámlálhatatlan színházi és filmszereppel a háta mögött. Az ő élettörténete nagyjából akkor kezdődött, amikor 17 esztendős lett. A walesi Port Talbotban felnőtt fiatalember már gyerkőcként példaképet választott. S nem valamelyik brit futballistát vagy zenészt, hanem Richard Burtont. Nem véletlenül.
A színészóriás is Port Talbot szülötte, így aztán Anthony barátunk előtt egyetlen kép lebegett, folytatni Burton művészetét. Ehhez aztán a szülei kezdetben minden segítséget megadtak neki. Dick és Muriel féltő gonddal nevelgették gyermeküket, miközben egy kis pékséget vezettek több-kevesebb sikerrel. Dolgoztak reggeltől késő estig, kemény fizikai munka volt az, de azt mondták: már pedig a gyermekük többre viszi, sokkal többre, és ehhez kell pénz, nem is kevés. Így történt, hogy a kis Anthonyt beíratták egy internátusba. Tökéletes megoldásnak látták a szigorú házirendet, a fegyelemre nevelést.
Kivéve Anthony Hopkinst. Később az életrajzában többször is kihangsúlyozta, hogy utálta a többieket. Utálta a csoporttársait, az iskolát, sőt az egész átkozott iskolarendszert. Csoda-e, ha megpróbált minél többet lógni? S csoda-e, ha a dolgos apja ettől valósággal begőzölt? Olyannyira megharagudott a fiára, hogy azt mondta neki: pakolj gyerek és menj ahova akarsz! Így került Anthony az utcára és minden esély meg volt rá, hogy majd csavargó lesz, esetleg szolid börtöntöltelék, valamilyen galeri tagja. Csakhogy az élet olyan, hogy olykor megajándékozza az embert jó pillanatokkal – és jó emberekkel. A lézengő Anthony tudniillik nem zsebesekkel, utcai bunyósokkal és koldusokkal került kapcsolatba, hanem egy ifjúsági drámaklub tagjaival. És így és itt érte utol gyerekkori vágyait, álmait, a legendás Richard Burtont.
Ott tette meg az első lépést a színészmesterség rögös útján. Aztán egyre jobban belelkesedve beiratkozott egy színiiskolába, majd 1958-ban bevonult kétéves sorkatonai szolgálatra, a brit hadseregbe. Később aztán láthattuk őt katonaszerepben, például a Híd túl messze van című tökéletes háborús eposzban. A leszerelését követően felgyorsultak az események, felvették őt Londonban a Royal Academy of Dramatic Art-ba. S lőn: egyszer csak egy leicesteri társulat tagja lett! Szédítő karrier vette kezdetét. Nem sokkal később már a National Theatre elismert, köztiszteletben álló művésze lett. A közönség rajongott a játékáért, értékelte a különleges tehetségét, ugyanakkor megbotránkozott azon, hogy piál. Anthony Hopkins ugyanis lelkesen fogyasztotta az alkoholt. S magasról tett a polgári életstílus szabályaira. Első jelentős filmszerepe az Oroszlánszívű Richárd volt, abban a gyönyörűséges kosztümös filmben az Oroszlán télen című nagyszabású produkcióban együtt játszhatott Katharine Hepburnnel és Peter O’ Toole-val.
Aztán a hetvenes évek elején meghatározó élményben volt része. Először járt Los Angelesben és valósággal megbabonázta a hely szelleme és ragyogása. Ott élt jó ideig és sajnos fokozta a piálást. Olyannyira, hogy a végén kénytelen volt alkohol-elvonókúrán részt venni. Közben megnősült és nagyjából tíz évig élt Los Angelesben, az Angyalok városában, ahol természetesen filmezett folyamatosan. A rendezők, akik vele dolgoztak rajongásig szerették, bármilyen szerepet is osztottak rá. Hol lelkes fiatal orvost játszott, például az Elefántemberben, hol zsarnokoskodó hajóskapitányt a Bountyban,
A kilencvenes években már amerikai produkciókban is játszott, a Félelem óráiban például Mickey Rourke-val, ám az igazi áttörést a klasszikus világhírt a Bárányok hallgatnak hozta el a számára. Járt érte az Oscar-díj és Anthony a folytatásban is tökéleteset nyújtott, igazi profi volt, és hatott a közönségre. Hatott a játékával, az intellektusával. És mi láthattuk őt Keanu Reeves partnereként, felkavarva nézhettük őt a különleges szépségű, Szenvedélyek viharában Brad Pitt mellett. És ugyancsak vele parádézott a Ha eljön Joe Black című moziban is.
A magánéletében több törés is akadt. Az első feleségével, Petronella Barkerrel elváltak, jelenleg Stella Arroyave-val él. Hopkinsnak egyetlen gyermeke született, Abigail 1968-ban látta meg a napvilágot, ám vele nem tartja a kapcsolatot. Abigail kicsi volt még, mikor a szülők elváltak, nem alakult ki közöttük szoros kötelék, ráadásul Hopkins egy esetben azt mondta egy újságírónak, hogy nem bánja, hogy így alakult. Sokan azt gondolták, az idős Anthony Hopkins már nem tud meglepetést okozni a filmvásznon. Tudott. Néhány éve ugyanis ismét elnyerte az Oscar-díjat az Apa című filmben nyújtott alakításáért az immár 86 éves színész. Egy biztos, a filmvásznon jobban alakította az apát, mint az életben, de mint tudjuk, egy művészt nem a magánélete alapján kell megítélni. Mi sem tesszük.
Még sok remek filmet, Mr. Hopkins!
