Egy forró nyári napon az öngyilkosságról beszélt. S közben nevetett. A mondatai pedig sokkolták a hallgatóságot. Itt kellett volna megállítani a filmet.
Mert addig izgalmas, szenvedélyes kalandfilm volt az. Különleges helyszíneken, mint például a Metro Klub, vagy egy holland éjszakai bár. És zene minden mennyiségben. Meg kellett volna állítani a filmet. A filmet, amelynek Latzin Norbert, a zseniális zenész volt a főszereplője. Báró von Latzin. Merthogy nemesi család sarja volt, aki ha Amerikában születik, talán a The Who vagy a Creedence Clearwater Revival zenekar tagja, esetleg egy Jack Kerouac regény főszereplője, vagy egy Gregory Corso vers múzsája. De Latzin Norbert ide született. Ebbe a furcsa világba…
Fotó: Fortepan/Hunyady József
Aki énekelte már jó hangosan, felfokozott hangulatban, tán kissé spiccesen, hogy: „Jöjj vissza vándor, hozd vissza számunkra a nyár édes ízét…” vagy végigugrálta, sőt tombolta, ezt a dalt: „Én még sohasem utaztam a szellemvasúton, soha sem láttam a nagy sárkányt…” Nos, annak pontosan tudnia kell, ki is volt Latzin Norbert. Merthogy ezek az ő számai. A Bergendy együttes időtálló slágerei. De a történet korábban kezdődött. Jóval korábban. A nemesi származású Latzin 1946. május 16-án született Budapesten. Muzikális gyerek volt, már 12 évesen felvették a Zeneakadémiára és azt mondták rá: csodagyerek.
Ott tanult, ahol megannyi csoporttársa a komolyzenére tette fel az életét. Onnan is kilógott. Mert sokkal inkább vonzotta a beat, és a mámor. Bergendy Istvánnal még gyerekként ismerkedett meg, 14 évesek voltak, amikor barátok lettek. S hogy milyen különleges talentum volt Latzin, azt tökéletesen bizonyítja egy Bergendy által elmesélt sztori. Latzin megnézte a moziban a Cherbourgi esernyők című filmet, és este valahol egy társaságban, zongorához ülve, fejből eljátszotta, tökéletesen visszaadta a film zenéjét. Persze hogy felfedezték, így aztán 1963-ban már a Metro zenekar tagja lehetett, igaz, a legendás banda akkor még csupán amerikai és angol slágereket játszott. Mindössze egy évig tartott a hazai karrierje, amikor úgy döntött, disszidál. Azt gondolta, ez a fojtogató, vasfüggöny mögötti légkör és a kilátástalan jövőkép nem az ő világa. A szökés tökéletesen sikerült, és meg sem állt Hollandiáig. Öt évig élt külföldön, és ezalatt is zenélt, egy viszonylag névtelen énekesnőt kísért a bandájával, és megfordult Nyugat-Európa szinte valamennyi országában. Aztán 23 évesen azt mondta: „Elég ebből, a magyarok között szeretnék lenni…”
Fotó: Fortepan/Hunyady József
Így aztán hazajött. Megengedték. Természetesen az állambiztonsági szolgálatok „szeretettel fogadták” azonnal elvették az útlevelét és folyamatosan figyelték, jelentéseket írtak róla, amelyek aztán fennmaradtak a Történeti Levéltár iratai között. De megtörni nem sikerült őt. Merthogy a zene, mintha csak ölbe kapná, cipelte és cipelte magával egyre magasabb csúcsok felé. Latzin Norbert 1969-ben csatlakozott a Bergendy együtteshez és onnantól kezdve íródtak a zenekar történetének aranylapjai. Igaz, még hiányzott egy jó hangú rockénekes. Bergendy István és Latzin Norbert találkozott és késő este elmentek a Baross téri szálloda bárjába. Nem piálni indultak vagy a csajokat bámulni, hanem egy énekesre voltak kíváncsiak. Ajánlották nekik a fiatalembert, akiről azt mondták, különleges hangja van, és tűrhetően basszusgitározik. Az ifjút Demjén Ferencnek hívták. Azon az éjszakán Rózsi meggyőzte későbbi zenésztársait és vele együtt jött Debreczeni Csaba, a dobok mögé, és összeállt minden idők egyik legnépszerűbb magyar zenekara.
A Bergendy a hetvenes évek elején nagyobb szám volt, mint az Omega, az Illés, vagy a Metro. Igaz, kellett némi szerencse is ehhez a népszerűséghez, ugyanis az 1970-es szilveszteri tévéműsorban valamit nagyon elszámoltak a szerkesztők. A várva várt Hofi Géza-kabaré három perccel rövidebb lett. Így aztán kénytelen-kelletlen, amolyan töltelékként betették a Bergendy „Mindig ugyanúgy” című számát. Óriási siker lett. Az együttes akkoriban hol az E-klubban, hol a Ganz Mávag Művelődési Házban koncertezett és hiszik vagy sem (akik ott voltak és átélték tanúsíthatják…) több ezren maradtak kint és vártak a csodára, hogy bejuthassanak. Aztán jött a váratlan fordulat: Latzin Norbert 1975-ben, egyik pillanatról a másikra otthagyta a zenekart. Az egyik anekdota szerint azért, mert állítólag egyszer az emeletről dobták le a zongoráját poénból és ezen vérig sértődött. Bárhogy is, bármiért is történt: az élete fordulópontját jelentette mindez.
Fotó: Fortepan/Hunyady József
Mert lett egy Marionett RT nevű bandája és össze is dobtak egy nagylemeznyi anyagot, de ez már meg sem közelítette a Bergendy népszerűségét. Később még írt dalokat Eszményi Viktóriának, akivel együtt is élt abban az időben. S hogy mennyire termékeny volt, illetve mennyi minden dolgozott benne, azt jelzi, hogy több filmnek is zenét írt, például a hihetetlenül népszerű kultikus filmként emlegetett Kengurunak. De már nem találta a helyét. Inni kezdett, nem is keveset. Újra elhagyta az országot, és az NSZK-ban próbált szerencsét. Ott már várták, és azt mondták neki: gyere, bemutatunk Udo Jürgensnek. Nos, Udo afféle slágergyáros volt, hihetetlenül népszerű, új műfajt teremtett, német nyelven énekelte francia sanzonszerű számait. Csakhogy Latzin Norbert rockzenészként lett sikeres, így aztán pillanatok alatt otthagyta a dalnokot, mondván: „Borzalmas amit ez a pali zene címen csinál…”
De az igazi borzalom még hátra volt. Az már az ő nevéhez fűződött. A dátum 1984 (negyven éve…), a helyszín Köln. S nem valami elegáns lemezstúdió, hanem egy hajléktalanszálló a háttér. Ide jutott ez a nemesi családból származó, különleges talentumként élő és alkotó magyar zenész. A hajléktalanszálló fürdőszobájában találták meg a kádban, élettelenül. Öngyilkos lett, és már öt napja halott volt. Mindössze 38 évesen… A halála után Demjén Ferenc ennyit mondott szomorúan: Norbert nem bírta ki ezt a világot… Sajnos tényleg nem…
Nyugodj békében, Latzin Norbert!
