Egy apró emberke, aki nem volt virtuóz zongorista, rekedtes hangja sem varázsolt, mégis beírta magát a zene történelemkönyvébe. Szomorú vasárnap és a sokszor szomorú Seress Rezső élettörténete, aki 56 éve dobta el magától az életet.
1889-ben született Komáromban, ahol kisgyerekként a tanulásnál sokkal jobban izgatta a cirkusz. Ott is hagyta az iskolát és elszegődött egy társulathoz. Egy légtornászgyakorlat során azonban a mélybe zuhant, csoda, hogy túlélte az esést. Aztán végül színész lett, ehhez viszont az kellett, hogy az apró ember egy pesti kocsmában véletlenül megismerkedjen a fiatal Bilicsi Tivadarral, aki izgalmasnak találta Seress karakterét és arra biztatta, menjen el színésznek. Megtette, ám szerepeket elvétve kapott és ebben az időben lett a zongora a lelki társa. Ha bánatos volt, csak magának játszott a színfalak mögött. Sikerei viszont nem lehettek, hiszen Trianon után a hanglemez-gyártás vegetált, majd a hangos film berobbanásával mozis zongoristákra sem volt többé szükség.
Fotó: Arcanum/Pesti Napló
Seress a Dohány utcai Kulacs vendéglőbe szegődött el zongoristának, és ez némileg enyhítette fájdalmát. Aztán mikor 1933-ban megzenésítette Jávor László Szomorú vasárnap című szerzeményét, úgy tűnt, végre megtalálja a siker. Szőts Ernő, a Magyar Rádió igazgatója ígéretet tett neki, hogy bemutatják a Szomorú vasárnapot, ám az igazgató hirtelen meghalt és így a debütálás elmaradt. A kétségbeesését fokozta, hogy híre ment, egy cselédlány úgy végzett magával, hogy az élettelen teste mellett ott feküdt a Szomorú vasárnap kottája. Egy hétre rá a pénzügyminisztérium egyik tanácsosa lőtte szíven magát egy taxiban. Mellette is ott hevert a Szomorú vasárnap kottája.
Itthon támadni kezdték Seress-t (pedig nem is ő írta a szöveget), külföldön viszont ráharaptak az „öngyilkosok himnuszára”. Még a New York Times is cikket jelentetett meg a dalról, de enyhén túlzott, mikor azt írta: Budapesten tömegek vetették magukat a Dunába a dal hallatán. Seresst külföldön tisztelték, itthon viszont jöttek a zsidótörvények. A zongorista munkanélkülivé vált, volt, hogy nemzetszocialisták verték meg az utcán. Az édesanyját deportálták – soha nem tért vissza – őt meg aknamezők ellenőrzésére használták.
Fotó: Arcanum/Friss Újság
A fél veséjét egy német tiszt lerúgta, egy másik német katona viszont megmentette az életét. Mint kiderült, a tiszt még a háború előtt járt Budapesten, hallotta Seress-t játszani és felismerte a munkaszolgálatosok között. Ruhát adott neki és elrejtette. Seress hazatérvén sem lehetett sokkal boldogabb. Amíg ő az aknamezőket tesztelte, a felesége egy másik férfi karjaiban kötött ki. Mint kiderült, az Egyesült Államokban 370 ezer dollár várt rá (a jogdíjak miatt), ám nem volt annyi pénze, hogy kiutazzon és amúgy is rettegett a repüléstől. Még 1956 őszén, a forradalom idején sem emigrált, pedig sokan biztatták. Nem ment, pedig addigra teljesen kiment a divatból, a fiatalok Elvisért rajongtak, a zongorázásra kevesen voltak kíváncsiak. Seress bezárkózott, naphosszat otthon ült és magának zenélt. A Szomorú vasárnapra még ekkor is büszke volt, az ellen viszont mindig tiltakozott, hogy miatta lettek öngyilkosok az emberek. A sláger megszületése utáni években több mint 300 ember vetett véget az életének úgy Magyarországon, hogy a dal kottája ott volt az öngyilkosság helyszínén.
Fotó: Arcanum/Tükör
A szomorú zongorista 1968-ban, 78 éves korában aztán kiugrott a lakása erkélyéről. Túlélte a zuhanást, a MÁV-kórházba szállították, ott viszont január 12-én (szinte napra pontosan 56 éve) megfojtotta magát azzal a dróttal, amely a gipszét tartotta. Menni akart… A 156 centis zongorista, aki a történelem játékszereként végigszenvedte a XX. századot.
Nyugodj békében, Seress Rezső!
