HA JÓL SZÓLTAM, AKKOR NE ÜSS!: SLACHTA MARGIT ÉLETTÖRTÉNETE

A II. világháború alatt az életét kockáztatva zsidó embereket mentett, a háború után pedig szembe szállt a kommunista rezsimmel, amiért el kellett hagynia Magyarországot. Slachta Margit élete.

Slachta Margit 1884. szeptember 18-án született Kassán, nemesi felmenőkkel rendelkező családban. Az édesapja a helyi takarékpénztárban dolgozott, ám egy megbízhatatlan rokonnak adott kölcsön miatt tönkrement, s úgy döntött, hogy a feleségével és a hat lányával Amerikába költözik. Margit azonban itthon maradt. Tanárképzőt végzett, ahol megismerkedett Farkas Edithel, a munkásnők fő védelmezőjével. Az ő hatására jelentkezett a Szociális Missziótársulatnak nevezett szerzetesrendhez, majd szépen lassan a politika felé fordult. 1920-ban első nőként bejutott a nemzetgyűlésebe, ami nagy feltűnést jelentett, pillanatok alatt országos hírnévre tett szert. Közben megalakította a Szociális Testvérek Társaságát, amely a nők és az elesettek védelmére jött létre. A harmincas években a nácizmus erősödése láttán rendszeresen előadásokat tartott, amelyen az emberek keresztény világlátását próbálta erősíteni. 

A harcias nővér 1939-ben már egyértelműen szembe ment a nácikkal és a zsidóüldözéssel. A zsidótörvények láttán a következőt mondta: „Krisztusi hitem alapján tiltakozom az igazságtalanság ellen, bárkivel szemben történjék ez, és aki ezért követ dob rám, annak azt mondom: ha rosszul szóltam, bizonyítsd be az evangéliumból, hogy tévedtem, ha jól szóltam, akkor ne üss!” Slachta Margit számtalan zsidó ember életét megmentette a II. világháború alatt, a deportálások mellett a munkaszolgálatosok érdekében is fellépett. Még Rómába is elutazott, hogy XII. Piusz pápától kérjen segítséget. Tette mindezt azért, mert azt látta, hogy Szlovákiában is megindult a zsidók deportálása. A pápa fogadta és felszólította a püspökeit, hogy tiltakozzanak. A szociális testvérek pesti házaiban zsidó embereket bújtattak folyamatosan, nap, mint nap az életüket kockáztatva, hiszen a nyilas rémuralom idején főbenjáró bűn volt a zsidók rejtegetése.

A II. világháború után ismét országgyűlési képviselő lett, ám az egyre erősödő kommunisták mindenhol megpróbáltak keresztbe tenni az Istenhitet hirdető nővérnek, akire a harcias szembenállása miatt azt mondták, ő az „egyetlen férfi” a Parlamentben. Aztán elérkeztünk 1948 nyarához, amikor az egyházi iskolák államosításáról szavazott az országgyűlés. Elfogadták a javaslatot, Slachta viszont tiltakozásul a szavazás után nem állt fel a Himnusz alatt. Mindezért egy évre kitiltották az országgyűlésből. A döntést a lapokban Marosán György, a mentelmi bizottság előadója ismertette és kijelentette, Slachta „minősíthetetlen magatartása példátlan a magyar parlament történetében.” De visszatérve a nővér megpróbáltatásaihoz. Még ebben az évben a Szabad Szó nevű lap egy olvasói levelet közölt, amelyben a nővér elszámoltatását kérték. Akkoriban rendszeresen előfordult, hogy a lapok olvasói levélbe bújtatták a párt törekvését, ezzel jelezve, hogy ez a nép akarata is. Egy bizonyos Szunyi Lajosné Mindszentről a levelében azt írta: „a Slachta Margit-félékkel kellene már véglegesen leszámolni. Az ilyen nőt sem újságban, sem szónoki emelvényen, sehol sem volna szabad szóhoz juttatni. Neveljen fel Slachta Margit is 6-8 gyereket, olyan szegényen, mint mi, akkor aztán majd beleszólhat az állam ügyeibe.”

Slachta Margit Mindszenty József bíboros letartóztatása láttám már tudta, ő is sorra fog kerülni. Végül hosszas gyötrődés után 1949. június 22-én két nővértársa kíséretében elhagyta Magyarországot. Az Egyesült Államokban telepedett le, s onnan próbált segíteni Mindszentyn, aki a pesti amerikai nagykövetségen kapott hosszú évekre menedéket az 1956-os forradalom leverése után, mellette pedig a magyar menekülteket is segítette. Az emigrációja után Slachta Margit tiltólistára került, a nevét sem szabadott leírni a hazai újságokban. Azért egy-két alkalommal megtörtént, de ezekből sem volt köszönet. 1962-ben például az Esti Hírlap számon kérte, hogy „a svájci lexikonban felsorolt nevek között ott van Slachta Margité, és még a kuvaszt s komondort is felsorolják, mint magyar kutyafajtát, de például a két Bolyairól egy szó sincs.”

1974-ben, 89 éves korában aztán Slachta Margit Buffalóban örökre elaludt, ott is temették el, ám itthon nem írhatták meg a lapok a halálhírét. Csak a magyar emigráns újságok emlékeztek meg róla. Egy évvel később a Szabad Föld aztán ismét leírta a nevét, bár ne tette volna. A következőképpen jellemezte a mártír nővért: „Nagyon szerény képességű, velejéig reakciós”. A hős nővér a halála után 47 évvel már ismét az anyaföldben pihenhet. A hamvait hazahozták és a Fiumei úti sírkertben helyezték örök nyugalomra.

Nyugodjon békében!