Színész-kisiparosnak nevezte magát. Önirónia a javából. S persze jó adag szerénység a Nemzet Színészétől. Szacsvay László, avagy a szomorú bohóc.
Kapaszkodókat keresünk valamennyien. Háborúban, szerelemben, járványban, válságban – vagy csak a hétköznapok olykor rosszkedvű sodrásában. S lehet az a bizonyos kapaszkodó akár a humor is. Van aki állítja, a humor segít a legjobban. Szacsvay László is ezen a véleményen van. Egyszer azt nyilatkozta: „A humor a legjobb gyógyszer. Egyrészt azért, mert nincs mellékhatása, másrészt sok mindenen túl tudja lendíteni az embert. Most nem adják ingyen, a humorért meg kell küzdeni. Úgyhogy ezen vagyok. Aztán valamikor sikerül, valamikor meg kevésbé…”
Fotó: Arcanum/Képes Újság, Filmvilág
Mennyi erő kell az élethez, mennyi erő az életben maradáshoz? Testi, lelki fájdalmakkal szkanderozik az ember és a sors olykor mintha csak gonosz játékot űzne vele, egyik próbatételből küldi a másikba. „Áldott légyen a csapás, mely egyedül jő.” Szacsvay László sokat emlegethetné ezt, mert az élet folyamatos harcra kényszeríti. Harcra a túlélésért. Túl a gyilkos kórral folytatott küzdelmen, túl egy szívműtéten, és túl élete legnagyobb drámáján, amikor a felesége kizuhant a negyedik emeletről és súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Kevesen tudják a kiváló színészről, hogy tehetséges vívó volt. Azt meg még kevesebben, hogy a budapesti Vasutas versenyzőjeként egyszer egy debreceni fiúval vívott nagy csatát, és azt a hajdúsági legényt úgy hívták, hogy Cserhalmi György. Sporttörténelmi, vagy inkább színház-történelmi párbaj volt az. Aztán jött a felvételi a színművészeti főiskolára. Az elsőre sikertelen felvételi, ám a lendület nem tört meg és a második alkalommal már ott virított a neve a növendékek listáján. Döntenie kellett, hogy sport, vagy művészet, és ő az utóbbi mellett tette le a voksát.
Nem elégedett meg azzal, hogy gyönyörűen használta a magyar nyelvet, hogy verset szavalt, hogy prózával ajándékozta meg a nagyérdeműt. Szacsvay ugyanis kitűnően hegedül és zongorázik. Egyszer a Katona József Színházban használta is a hegedűt a színpadon, a közönség nagy-nagy örömére. Megesett, hogy a Nyugat-Európában túrázó színház tagjaként is megszólaltatta imádott hegedűjét, másnap pedig megjelent egy helyi lapban, hogy „a kiváló magyar színház idehozta nekünk az ország legrosszabb hegedűsét…”
A legnagyobbakkal játszhatott fiatalon. Tanult tőlük folyamatosan. Tolnay Kláritól és Mensáros Lászlótól például azt, hogy a forgatások szüneteiben igazi kikapcsolódást nyújt a keresztrejtvény fejtés. És csak játszott és játszott, megszámlálhatatlan premier van a háta mögött, csodálatos esztendők a Nemzetiben és a Katonában. Sokszor emlegette Gobbi Hilda örökbecsű mondását, miszerint „a színházban mindent lehet, csak egyet nem, megsértődni”, így aztán mindent elvállalt. Ha azt kérték tőle, hogy néma szerepben álljon színpadra, megtette, és a hallgatásával is hatott a közönségre. És a közönség imádta, imádja. A Chaplin-szerű karakterét, az utánozhatatlan arcjátékát. A hol szomorú, hol nagyon is vidám tekintetét.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
Mindössze 24 esztendős volt, amikor megismerte későbbi feleségét, aki akkor még csupán tizenhat évet élt. Szacsvay, a már diplomás színész nem sokat gondolkodott, döntött, és külön engedélyt szerezve feleségül vette a lányt. Azóta együtt vannak. Jóban, rosszban, És a rossz egészen váratlanul bukkant elő, már-már abszurd dráma formájában. Élete párja egy megmagyarázhatatlan pillanatban kizuhant a negyedik emeleti lakásuk ablakából. Túlélte a balesetet, s mint később kiderült egy kifeszített vezeték fogta fel a zuhanó testét, és tompította annak sebességét. Élet-halál között volt hosszú ideig.
A kritikusok szerint Szacsvay László egyik nagy alakítása a Budapest Orfeumban volt, az ott előadott sanzonok lemezen is megjelentek. Olyan filmekben szerepelt mint a Te rongyos élet, az Őrjárat az égen, a Csapd le csacsi!, vagy éppen a Zimmer Feri. Feltűnt a Kisvárosban, a Pasikban, az Életképekben. És a legfontosabb: holnap lesz 75 esztendős.
Boldog születésnapot, Szacsvay László!
