Nála jobban kevesen élvezték ezt az élet nevű ajándékot. Színes öltönyök, nyakkendők és fura szemüvegek. Ezek voltak a zseniális fotós kellékei a masinája mellett. Következzék Szipál Márton kalandos élete.
Egyszer azt kérdezték tőle egy interjúban, hogy melyiket választaná a három közül: a pénzt, az egészséget vagy a szerencsét? A válasza szokás szerint egyedi lett, Szipál ugyanis a következőt mondta: „A szerencsét! Tudjátok mennyi egészséges milliomos utazott a Titanicon?” Ilyen volt ő. Remek fotós és bohém életművész. 1924. május 6-án született Szolnokon. És ha az élettörténetét végig lapozzuk, azt is mondhatjuk, kódolva volt, hogy miben teljesedik majd ki. Merthogy az édesapja udvari fényképész-mesterként kereste a kenyerét. Jómódot biztosítva a családnak és jövőképet mutatva kíváncsi gyermekének.
A kis Márton édesapja, Szipál Márton Károly Münchenben tanulta a fotózást, majd egy debreceni lakásában rendezte be fotóműhelyét. A fia utóbb azt is elárulta, nem kizárólag a fényképezőgépek különleges világa miatt sürgött ott egész nap, hanem egy ott dolgozó retusálólány szépsége okán. Erről ez mesélte: „Hogy miért lettem végül is fotós? Nos, az ott dolgozó retusálólány miatt, akibe szerelmes lettem. Folyton ott voltam mellette, mögötte, körülötte, miközben apám folyamatosan mondta az utasításait, hogy okítson, tanítson, neveljen. Akarva, akaratlanul magamba szívtam a mondatait, a tudását, amit ő csak matematikának hívott, nem is fényképészetnek…”
Fotó: Arcanum/Magyar Nemzet
Arról is jóval később mesélt, hogy a II. világháború előtti Magyarországon rengetegen akartak fényképészetet tanulni, divatos szakma volt. Az édesapja után aztán a fiatalabb Szipál is Münchenben tanulhatta ki ezt a gyönyörű szakmát, majd 1942-ben tett mestervizsgát. Csakhogy jött a háború, és az ifjú Szipál, a bohém fényképész lecserélte színes öltönyeit egyenruhára. Vadászpilótaként szolgálta a hazát, a harcot ugyan megúszta, ám a hadifogságot már nem. Élni akarása segítette abban, hogy hazajusson és visszataláljon a régi ösvényre. 1946-ban nyitott első üzletét, hol máshol, Debrecenben. Néhány esztendő múltán tagja lett a Budapesti Fényképész Szövetkezetnek, majd nem sokkal később a Magyar Fotóművészek Szövetségének.
Egyre népszerűbb, egyre híresebb fotós lett belőle. A szakma nagyjai között emlegették és tartották számon. Ám jött az újabb fordulat, az 1956-os forradalom, a vihar, amely messzire repítette a hazájától. Szinte pillanatok alatt történt minden, erre így emlékezett idős korában: „Éppen baktattam haza a negyedik emeletre és a hátamon cipeltem tíz kiló krumplit. A másodikon elkapott a haverom és egész egyszerűen befűzött. Menjünk Amerikába, mondta. Én meg arra gondoltam, hogy hülye vagyok, hiszen itthon remekül élek, nincs nekem semmi bajom. De csak megdumált. Úgyhogy letettem a krumplit, aztán felvettem a zakómat, megfogtam a fényképezőgépemet meg a második feleségem kezét, és elindultunk. Bécsig meg sem álltunk…”
Három évig éltek az osztrák főváros egyik menekülttáborában, aztán folytatódott a nagy kaland, és meg sem álltak New Yorkig. Onnan tovább utaztak, egészen Hollywoodig. Ha azt mondja valaki, hogy nem létezik az amerikai álom, meg csak a filmekben látható, az bizony téved. Szipál Márton ugyanis megvalósította valamennyi álmát: meghódította Hollywoodot is. A magyar kisember, a jó szemű fotográfus karriert csinált a nagy vízen túl is. Egyszer azt írták róla, hogy a szerencse fia volt. Nem. Tehetséges volt és bátor. Mindig a könnyed elegancia jellemezte, lélekben az utolsó pillanatig fiatal maradt. A színes öltönyök, a még színesebb nyakkendők, a különleges formájú szemüvegek a külsőséget adták, ám hozzá tökéletesen passzoltak.
Az Egyesült Államokban nem győzték csodálni mindazt, amit csinál. A képeit, no meg a partijait, amelyeket a háromszintes Los Angeles-i házában adott, amelynek garázsában egy Rolls-Royce és egy Bentley állt. Akkor már a sztárok fotósa volt. Az ars poeticája nagyjából így szólt: „Szerintem az élet és a siker legfontosabb része az, hogy beszélgetünk. Megismerünk embereket, tudom, hogy kivel, miről lehet dumcsizni. Kinek mi a búja, bánata. Velejéig kiélveztem az életet Amerikában. Béreltem egy három emeletes házat, amelyben a legfelső szinten volt a napfény műtermem, pontosan olyan, mint annak idején apámé. S olyan partikat adtam, ahol ott voltak mozisztárok, tudósok, milliomosok. Hol beszélget egy egyetemi tanár és egy drogdíler? Hát nálam…”
A barátja volt Jimi Hendrix. Fotózta Priscilla Presley-t. Járt nála Sylvester Stallone és rendszeresen találkozott Leslie Nielsennel, nem mellékesen pedig megörökítette Tommy Lee Jones-t Szipál Mártonnak öt felesége volt az élete során és egy fiúgyermek büszke édesapjának vallhatta magát. 1997-ben aztán visszaköltözött Magyarországra. Itthon is dolgozott, a lakásában itthon is nyüzsgő életet élt, ám egy súlyos betegség 2016. április 26-án véget vetett a nagy utazásnak. A Falk Miksa utcai otthonában hunyt el 91 esztendősen az egyik legnagyobb életművész.
Nyugodj békében, Szipál Márton!
