Ő volt Vallay, a csodakapus a Régi idők focija című filmben. Huszonhat évesen kapta meg a szerepet. Akkor mindenki azt gondolta, Vogt Károly lesz az új színészgeneráció egyik kiemelkedő alakja. Nem így történt. Sajnos…
1947-ben született Rákosszentmihályon. Még gyerek volt, mikor megjelent az első televízió, később mesélte, hogy a nagybátyja tévéjében csodálta meg először a színészeket, s oda volt tőle, hogy fejből mondják a sokoldalnyi szerepet. Gimnazistaként irodalmi kört szervezett, verseket írt, s már akkor az volt a nagy vágya, hogy egyszer színész lehessen. Aztán a realitás mást diktált, a Ganz-Mávagba ment el műszaki rajzolónak. De nem tudott leszámolni az álmaival, így végül mégiscsak jelentkezett a színművészeti főiskolára. Egyből felvették a magas, sportos fiút, aki nem mellékesen kiválóan szavalt és énekelt.
Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika
A színjátszás mellett a sport volt ugyanis a másik szenvedélye. A Fradiban, majd a BVSC-ben úszott, később vízilabdázott is és egy ideig kézilabdakapusként is jeleskedett. Nem csoda, hogy Sándor Pál rá gondolt mikor a Régi idők focijához szereplőket keresett, ám erről majd később. Vogt tehát színésznek tanult, mellett pedig lehetőséget kapott, hogy a Nemzeti Színházban egy-egy epizódszerepben megmutathassa magát. Egyik nap azonban begyulladt a bölcsességfoga, komoly fájdalmai voltak, ám a másnap délelőtti nyilvános főpróbát nem akarta lemondani. Inkább bevett három fájdalomcsillapítót és lefeküdt aludni. Másnap a színházi ügyelő telefonhívására ébredt, már égen-földön keresték.
A pizsamára húzta fel a télikabátját és Rákosszentmihálytól egészen a Kerepesi útig futott, ahol aztán felvette egy autós és bevitte a színházba. Még az előadás kezdete előtt beért, ám addigra Major Tamás úgy döntött, egyszerűen kihagyják a jelenetét a darabból, majd az ügyelő közölte vele: „többet ne lássam meg a színházban!” Vogt persze nem adta fel, s a főiskola elvégzése utána az Operettszínházhoz szerződött, hiszen remek hangja volt. S ekkoriban találta meg Vallay szerepe is a Régi idők focijában. A kultikus film bemutatása után mesélte, hogy mikor elment a válogatóra, nem tudta mire számíthat. Egy oszlopnak támaszkodott, a sapkáját a fejébe húzta és onnan nézte, ahogy a rendező Sándor Pál másokkal beszélt. A rendező kiszúrhatta magának ugyanis mikor magához hívta csak ennyit mondott: „Húzd be jobban a sapkát és rohanj, írd alá a filmszerződést!” Így kezdődött. Vogt pedig remekül alakította a csodakapust. Mintha tényleg a húszas évek egyik grundjáról lépett volna elénk.
Később aztán számtalan filmben kapott szerepet, de jobbára epizodistaként. Játszott a Strogoff Mihály című filmben, a Kántorban, a Dögkeselyűkben, ám a nagy kiugrás elmaradt. Közben a József Attila színházba szerződött és hiába kapott remek kritikákat, érezhetően megtört a lendülete. Egyre kevesebbet írtak róla az újságok, egyre kevesebbet került szóba, hogy ő volt Vallay a csodakapus, aztán pedig villámcsapásként jött a hír 1992-ben, néhány nappal karácsony előtt, hogy Vogt Károly meghalt. Csupán 44 évesen. Mint utóbb kiderült, gyógyíthatatlan betegség támadta meg a szervezetét, de ő senkinek sem szólt a kollégák közül. A színész Horváth Sándor nem bírta magában tartani és egy lapnak később elmesélte, Vogt azért titkolta a betegségét a színház vezetősége előtt, mert félt, hogy kirúgják. Az orvosi tanácsok ellenére az utolsó pillanatig próbált és játszott. Aztán nem sokkal karácsony előtt örökre elaludt.
Azóta talán már ismét ott van a külvárosi focipályán és minden lövést kivéd a Csabagyöngye kapujában állva. A győztes meccs után pedig a levegőbe dobálják a többiek. A mosodás Minarik Ede, a gyorslábú Bikácsi, Kövesi, a tartalék és vele örül a lány, a kapu mögül is… Vallay, a csodakapus pedig boldog és azt sem bánja, hogy az ünneplés közben elhagyta a sapkáját. Így kell lennie…
Nyugodj békében, Vogt Károly!
